németh sándor
Hadházy Ákos korrupció helyett egyházakat üldöz – Különvélemény
Hadházy “korrupcióüldöző” Ákos mindig is sunyi eszközökkel operált. Korrupcióellenes harca is csak akkor sértett ellenzéki köröket, ha az a saját érdekeit szolgálta (lásd: Zugló). Pedig éppen aktuális volna a külföldi pénzek kapcsán kicsit kutakodnia, hiszen a magyar ellenzék után brüsszeli politikusok is épp lebukófélben vannak, mellettük szóljon, hogy ők legalább euróban kapták dollár helyett a 30 ezüstöt. Hadházy Ákos azonban most nem politikusok után szimatol, hanem egyházi vezetőket próbál a gyűlölet célpontjává tenni. Áldozata, Németh Sándor nem tett egyebet, mint arról beszélt, hogy elismeri a tanárok igényeit, de helytelennek tartja a tanítványok politikai ügyekbe keverését, illetve a trágár beszédek éljenzését ezen megmozdulásokon. Hadházy nem csak a vezető lelkész, de az egész egyháza ellen is hadjáratot indított. Külön érdekesség, hogy Király Tamás, a Hit Rádió munkatársa érdemben is reagált Hadházy rágalmaira, amire a politikus már véletlenül kifelejtett szócskákra, és bizonyítékok helyett sejtésekre támaszkodott viszontválaszában. Miért a jobboldal ma Izrael barátja? – Németh Sándor a Politikai Hobbistában (Videó!)
Németh Sándort, a Hit Gyülekezetének alapítóját és vezető lelkészét látta vendégül kedden este a Hobbista. Ritkán szokott nyilatkozni, szerepelni, ez is egy különleges alkalom, bár saját bevallása szerint az aktuális hangulatától függ, hogy a gyülekezeten belüli, szokásos igehirdetés mellett épp mennyire érzi úgy, hogy akár hitbéli, akár társadalmi kérdésekben más fórumokon is meg kellene nyilvánulnia... és mostanában egyre inkább úgy érzi. Hogy minek köszönhető a hitükben elkötelezett evangéliumi keresztények és a hasonlóan hithű, ortodox zsidók közötti erőteljes közeledés? Hogy miért a jobboldal ma Izrael barátja? Hogy kiegyeztek-e egymással nálunk a tradicionális és az ökumenikus, karizmatikus egyházak? Hogy mennyit és hogyan változott a Hit Gyülekezete az elmúlt 30–40 évben? És hogy sikerül-e a fiatalokhoz is eljuttatni ma Jézus üzenetét, és hogyan lehet ezt hatékonyan tenni? Ezekről a kérdésekről mind-mind szó esett a beszélgetésben, amelyben Jeszy ugyan nemigen hagyta szóhoz jutni a többieket, de szokatlanul visszafogott volt – fél is Puzsér felemelt mutatóujjától, hogy hogyan mert tisztelettudóan beszélni Németh Sándorral... Ordasat hazudott Németh Sándorról a HVG, a kamucunamiba a 444.hu és a 24.hu is beszállt
Jogi eszközökkel fog fellépni a 444.hu, a 24.hu és a hvg.hu ellen Németh Sándor. A Hit Gyülekezete vezetője csütörtökön este közzétett Facebook-bejegyzésében tette világossá, hogy a hvg.hu úgy közölt egy róla szóló, a lelkésznek tulajdonított gondolatokat bemutató cikket, hogy ő semmilyen nyilatkozatot nem adott a portálnak. A hvg.hu ezt még tetézte is azzal, hogy a kamutörténetet úgy állította be, mintha Németh kereste volna meg őket a közlendőjével. A habverésben természetesen részt vett a másik két említett portál is, nyilván nem egy összehangolt lejáratási kísérlet céljából. Ja, de. Úgy tűnik, a balliberális sajtó egy része számára immár semmilyen erkölcsi mérce nem létezik, és lelkesen terjesztik a hazugságokat akkor is, ha már az első pillanatokban látszik, hogy perceken belül lebuknak. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.