Pesti Srácok

Németh Sándor: Jézus Krisztus személye pártok és mozgalmak felett áll

null

Jézus Krisztus feltámadása közel kétezer éve egy olyan új világrendet hozott el, amely élesen szemben áll az emberek által megvalósítani akart evilági berendezkedéssel. Ennek a konfliktusnak az élesedését látjuk ma szinte minden területen, a politikától a társadalmi renden át a kultúráig. Mi ebben a drámai időkben az egyház és a hívők feladata? Hogyan válasszanak mérőzsinórt maguknak? Többek között erről beszélt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete alapító-lelkésze a Heteknek adott húsvéti interjúban, amelyben értékelte a választások utáni helyzetet is.

Az ünnep legaktuálisabb üzenetének Németh Sándor az élet szentségének és megbecsülésének védelmét nevezte. Mint mondta, a húsvét örök igazsága a világtörténelem legdrámaibb és legcsodálatosabb eseményén, a Názáreti Jézus halálán és föltámadásán alapul, de az egyetemes igazsága mellett minden időre vonatkozóan megvan a legaktuálisabb üzenete.

– hangsúlyozta az interjúban a lelkész. A társadalmakat – különösen nyugaton – ideológiai kérdések is élesen megosztják. Németh Sándor emlékeztetett arra, hogy napjainkban a két gondolkodási rendszer közötti szakadék tovább mélyül:

PestiSracok facebook image

A keresztények közéleti tevékenységét is ebből a nézőpontból értékelte a lelkész. Mint mondta, a Názáreti Jézus Krisztus személye mindenek fölött való. Nem Jézus igazodik a pártok, kulturális vagy vallási mozgalmak álláspontjához, hanem az embereknek kell igazodni Jézus Krisztushoz, és Isten igazságához. Akár a bal-, akár a jobboldalhoz tartozik valaki, Isten mindenkit hív a Názáreti Jézus Krisztussal való közösségre, az élő Istenhez való megtérésre. A keresztényeknek a közéletben figyelembe kell venni, hogy mi ellenkezik Isten országának az igazságával, és mely politikai programok hagyják meg a nyitottságot az embereknek a boldogságuk, üdvösségük keresésére.

– fogalmazott Németh Sándor, aki e szempontok alapján „megnyugtatónak” nevezte a választási eredményt, de emlékeztetett arra, hogy „Magyarország nem egy sziget”. Az emberek többsége most úgy szavazott, hogy az ország számára biztonságot és békét akar biztosítani, de nyilvánvaló, hogy Magyarország a nemzetközi politikai, ideológiai küzdelem célpontja is. A Hit Gyülekezete vezetője kijelentette: imádkozik azért, hogy Magyarországnak legyenek szövetségesei, és meg tudja őrizni a relatív szuverenitását az unió szövetségi keretei közepette is.

– jelentette ki Németh Sándor.

Forrás: Hetek; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.