Minden valamire való ógörög filozófus húszévesen találkozik a mesterével; negyven, mikor megírja fő művét; hatvanesztendős lesz, mire méltó tanítványt talál; és végül nyolcvanévesen távozik az élők sorából – summázza kissé megcsúfolva a valóságot Diogenész Laertiosz a II. században. Ma már ez egyáltalán nem így működik, ahogy Heller Ágnes, mint valamire való (mire is?) filozófus esetében is csupán az első „fordulópont” állja meg a helyét, hisz saccperkábé annyi volt, mikor férjével együtt – szakítva a nemzetközi cionista mozgalommal – belépett a kommunista pártba, majd találkozott mesterével, Lukács Györggyel, aki körül döglégyként keringő társaival együtt elkezdték megreformálni a marxizmust. Negyvenéves korára azonban nemcsak, hogy nem írta meg a fő művét, hanem oly kacskaringós ideológiai útra tévedt, amelyet ma, mikor a kilencvenet tapossa, sem tudott már visszagörbíteni. Heller Ágnes májusban lett kilencven, de azóta is sorra keresik fel tisztelői, hogy boldog szülcsinapot kívánjanak neki, és néhány klasszikus gondolatát megidézzék. Most mi is erre teszünk kísérletet – a teljes igénye nélkül, de rámutatva a sok-sok ellentmondásra.
A hithű kommunista
Hankiss Ágnes 2011-ben publikálta először a Magyar Hírlap hasábjain, majd portálunk is idézte azt az 1958-ban kelt levelet, melyet Heller Ágnes kissé gyönge gépírással pötyögött le az állampárt vezetésének. A levél hitelességét ugyan Heller elismerte, de azzal védekezett, hogy felét egykori férje, Herman István (szintén a Lukács-kör tagja) írta hozzá. Majd, mikor egyértelművé vált, hogy minden egyes oldal ugyanazzal a gyenge technikával lett begépelve, akkor Heller emlékei úgy módosultak, miszerint a férje kényszerítette erre, sőt, ezért is vált el később tőle. Mindegy – vélhetjük mi, halandók, a lényeg az örök igazságban lakozik: mindig a férjek a hibásak.
Nézzünk néhány részletet az 1958-as botrányos levélből:
Kispolgári magatartás volt ezért ettől viszolyognom (az ellenforradalom leverésének üdvözlésétől – szerző betoldása), hiszen hibáim beismerésével nem egy-két embernek, hanem a pártnak és saját kommunista lelkiismeretemnek tartozom. (…)
Magát az ellenforradalmat is egy ideig helytelenül értékeltem. Leverése előtt, igaz, tisztában voltam ellenforradalmi jellegével és legfőbb célkitűzésnek a kommunista párt újjászervezését tartottam, de leverése után részben lakkírozni kezdtem. (…)
Politikai hibáim közé tartozik, hogy vak voltam ellenforradalmárokká vált volt barátaimmal szemben.
Majd feldob egy-két nevet, például Mészáros Istvánt, csak úgy a bűnbánat jeléül.
Részlet a levélből (Hamvas Intézet / 1945-56 Közötti Politikai Elítéltek Közössége)
És végül, az utolsó bekezdés, a csúcsok csúcsa:
Kérem az elvtársakat arra, hogy segítsenek hibáim kijavításában. Tudom, hogy anélkül, hogy a párt aktuális ideológiai harcaiban részt vennék marxista filozófus nem lehetek. Szeretném, ha megmondanák, mivel tehetnék bizonyosságot – nap napi pártmunkámon kívül – elhatározásom őszinteségéről.
Hahhh!
A marxizmustól a liberalizmusig – nem érdemes előszót újra kiadni
Kierkegaard Vagy-vagy című, 1978-as magyar kiadású könyvéhez Heller Ágnes előszavában a polgári társadalmak válságáról ír, amelynek fókuszában az elidegenedés kérdése feszül. Véleménye szerint a polgári társadalmak, azaz a liberális demokráciák ideje lejárt, és csak két történelmi választás van. Imigyen teszi fel az izgalmas problémát leginkább önmaga számára:
Immár majd százötven esztendeje itt helyezkedik a választás: Kierkegaard vagy Marx; vagy-vagy.
Persze ő az utóbbi mellett teszi le a voksát.
A könyv 1994-es kiadásában azonban, amelyben az előszó gyakorlatilag változatlan módon olvasható, a végére a következő mondat kerül:
Én már vagy húsz esztendeje lemondtam némi rezignációval, a nagy elbeszélésről és ezzel (Marx után) Kierkegaard-t választottam.
Őszinte vallomás, vagy röhej a köbön? Mi történt abban a majd húsz évben Heller Ágnessel? Ja, csak egy rendszerváltás röpült el a feje felett…
Igaz, azelőtt mindig a marxistáknak, utána pedig csak a liberálisoknak lehetett igazuk a politikafilozófiában. A személyek viszont ugyanazok maradtak, és persze Heller kirekesztő magatartása sem változott. Azaz a marxistából a liberális demokrácia bajnoka lett, de továbbra is ráülhetett (számos elvtársával együtt) a tévedhetetlenség, urambocsá’ a kizárólagos igazság trónjára.
A demokráciaféltő Heller Ágens
2011-ben (már jóval túl hatvanon, de még nem lelve meg tanítványát) a Der Standard (osztrák liberális lap) interjúvolta meg Heller Ágnest, aki elsőként kezdte Orbántól félteni a demokráciát, mellyel – valljuk meg őszintén – sikeres divatot teremtett a liberális értelmiség körében.
A beszélgetés során kijelentette, hogy a magyar demokrácia veszélybe került Orbán hatalomkoncentrációja és a Jobbik antiszemitizmusa miatt. III. Napóleonhoz és rendszeréhez hasonlította Orbán Viktort és Magyarországot:
Egyfajta bonapartizmus, III. Napóleon kormányzásához hasonló helyzet alakult ki Magyarországon az elmúlt másfél évben. (…) III. Napóleont is a szavazatok kétharmadával választották meg Franciaországban, mielőtt feloszlatta a parlamentet.
Bár III. Napóleon valóban megszüntette a parlamentarizmust, illetve kiiktatta a választásokat, nálunk eddig egyik sem történt meg… De ez azóta sem zavarja a balliberális értelmiséget és politikusi garnitúrát, most már kiegészülve a pávatáncot járó Jobbikkal.
És talán a demokráciaféltésről nem is szükséges többet írni, mert méltatlan – még a filozófus asszonyhoz is.
No one was shot, no one was tortured
Heller Ágnes valami egészen elképesztő produkciót adott elő 2011-ben az Európai Parlament vitanapján, mikor Morvai Krisztina kérdésére válaszolva a következőket mondta:
Senkit nem lőttek meg, mutasson egy esetet! Senkit nem lőttek meg, senkit nem kínoztak meg. Mutasson egy esetet, amikor bárkit is meglőttek, vagy megkínoztak! Tényeket kellene látnunk, mert a Fidesz sem emelt panaszt sosem amiatt, hogy valaki megsebesült, ők egész más miatt emeltek panaszt, ami szintén nagyon problémás, de azt sosem mondták, hogy bárki is megsebesült volna, vagy megkínoztak volna embereket. Ez csak az Ön változata, az Ön képzeletének szüleménye. Nem akarok 2006-ról beszélni, mert ez túl messzire vinne minket, de megismétlem, ez egy fikció, senkit nem lőttek meg, senkit sem kínoztak meg.
Persze, azóta van magyarázat erre is: Heller Ágnes igazat mondott, mert ő, azt akarta mondani, hogy „senkit sem lőttek le”. Tényleg van különbség a „lelőni” és a „meglőni” között, de hát angolul is jól kell tudnia a professzor asszonynak – ha már Amerikában is tanított – legalább annyira, hogy ne kétértelműen fogalmazzon és ne lehessen a fordításon vitázni. Hacsak nem ez volt a szándéka…
A jobbiktól a Jobbikig egész a jobbikig
A fentebb említett interjúban (hogy ne kelljen máshonnan citálni, pedig lehetne…), mely a Der Standard lapban jelent meg 2011-ben, Heller a következőt állítja a Jobbikról:
A Fidesz nem antiszemita és nem rasszista párt. A szélsőjobboldali Jobbik ezzel szemben mindkettő.
Egyértelmű, hogy több idézet nem is szükséges ahhoz, hogy ismerjük Heller egykori véleményét a „rasszista”, „homofób”, „antiszemita”, „náci” Jobbikról… Túl sokszor mondta el ahhoz, hogy erre emlékeztetni kelljen bárkit is.
A 2018-as választások azonban valami megváltozott, vihar támadt Heller Ágnes fejében. Többek közt a Magyar Narancsnak adott interjújában is szorgalmazta a Jobbikkal való összefogás szükségességét. Efféle mondatokkal magyarázva azt:
A realitásokat kell számba venni: a Jobbik is egy ellenzéki párt, és a Jobbik nélkül lehetetlen legyőzni a Fideszt. Mindenki azzal jön, hogy az antiszemitáktól védi az országot meg az ellenzéket. Uramisten, én vagyok a holokauszt-túlélő, és nem ők! Ezzel a tapasztalattal a hátam mögött mondom, hogy ha nincs együttműködés a Jobbikkal, akkor a Fidesz fog hatalmon maradni. Ha a Fidesz hatalmon marad, az tragédia Magyarországnak. Nem egy bonyolult ügy ez.
Majd:
Nem az a kérdés, hogy a Jobbikot hogyan ítéljük meg. Minden amerikai ismeri a public fiction fogalmát: nem érdekelnek a motívumaik, nem érdekel a múltjuk, az érdekel, hogy ma mit mondanak, és milyen funkciót tudnak betölteni. Minden normális politikai gondolkodó tudja ezt, mégis azzal jönnek, hogy kivel nem szabad szövetkezni.
És:
Négy év alatt a Jobbik sokat változott, és azt kell figyelembe venni, amit most mond. (Értsd: 2014 és 2018 között.)
De aztán eljött a kilencvenedik életév is, melynek apropóján a Neokohn is interjút készített a filozófus asszonnyal, melyben így vélekedett a Jobbikról:
Én korábban azt gondoltam, hogy a néppártosodás felé tartó Jobbiknak van egy sansza erre. De alighanem tévedtem. Most lehet, hogy Márki-Zay Péter csinál egy konzervatív pártot.
Erre mondják, hogy szegény Márki-Zay… Heller Ágnes legyen a barátod!
Orbán az antiszemita – a 90 éves Heller
Mikor a filozófusasszony kilencvenéves lett idén májusában, boldog-boldogtalan interjút kért tőle. Az egyik legszebb mondata a fentebb idézet Neokohn nevű honlap írójával való pikáns beszélgetésben hangzik el, miután kimondott olyan nagy igazságokat, hogy antiszemitizmus sajnos Nyugat- és Kelet-Európában is volt és van:
Orbán Viktor nem antiszemita. De egy olyan hatalmi ember, aki mindig felhasznál minden eszközt arra, hogy a hatalmát erősítse. Ha véletlenül az antiszemitizmus lenne ez az eszköz, nyugodtan lenne ő is antiszemita.
Szóval pukkantott valaki és a kutyára fogtuk, aki még nincs ugyan benn, de még bejöhet – mint a klasszikus székely viccben.
Még egy utolsó hülyeség
A filozófusasszony, a 2016-ban megjelent „Filozófiatörténet gólyáknak” sorozat első részében azt találta írni, mikor az ógörög Thálészről elmélkedett, hogy:
A történelemben eddig csak két filozófus tudott meggazdagodni a filozófiai elveiből: Thálész és Soros György.
Ennek értelmezését inkább az utókornak hagynánk meg.
Az újraéledő kulturmarxista
Több, mint harminc éve már, hogy számos filozófus „lukácsistából” liberális lett, hisz a rendszerváltás meghozta a szabadság szelét, melyre minden gondolkodó lény érzékeny – leginkább a marxista! Ma viszont azt látjuk, hogy ugyanők, akik még mindig lelkesednek a nemesebb politikai ideákért, ismét „lukácsistaként” védik a múltjukat, vagy (új)marxistákká avanzsáltak (vissza). Mindamellett muníciót kapnak a politikai vakságban szenvedő uniós elit részéről, illetve az egalitarizmussal, az egyenlőséggel kacérkodó tömeg véleménye mellett, a nemzetközi munkásmozgalmaktól. De leginkább a ’68-as nemzedék iskolájából (esetleg óvodájából) kikerülő uniós bürokraták valamiféle nosztalgikus érzelem belengte ténykedésük által. A párhuzam már felsejlik szemünk előtt. Mert bizony a Che Guevara pólók viselése mellett ismét divat lett Marxot vagy Gramscit olvasni. Nálunk Lukácsot elővenni a varázscilinderből. Szobrokat, emléktáblákat, tárlatokat, esetleg konferenciákat és szellemi műhelyeket teremteni…
Ebben Heller, mint a Lukács hagyatékát gondozó szervezet vezetője az élen jár manapság.
Azaz, a kígyó, mely összevissza tekergőzik, majd a saját farkába harap – Örkény szerint is – nem hagy maga mögött semmi mást, csak egy „kígyónyi űrt”.
Kiemelt kép: MTI/Kálmándy Ferenc
Facebook
Twitter
YouTube
RSS