Az Európai Unió Tanácsában hallgatták meg hétfőn a magyar kormány képviselőjét, Varga Judit igazságügyi minisztert a magyar jogállamiság helyzetéről, szinte pontosan egy évvel azután, hogy az Európai Parlament a hazugságoktól hemzsegő Sargentini-jelentés alapján elindította a 7. cikk szerinti eljárást hazánk ellen. A bevándorláspártiak bosszúhadjárata kapcsán Szánthó Miklós portálunknak arról beszélt, hogy valójában a „liberális ármánykodás Európa-méretű mestertervével állunk szemben”, annak ellenére, hogy úgy tűnhetett, a kozmopolita technokraták megunták a jogállamisággal kapcsolatos vitát. Az Alapjogokért Központ igazgatója úgy véli, a mérsékelt hangvételben szerepe lehet annak is, hogy az uniós politikusok rájöttek: mégsem akarnak muníciót szolgáltatni a magyarországi választási kampányhoz.
Hogyan látja a hétfői brüsszeli jogállam-csörtét? Mennyire volt ez „tisztességes és bizonyítékokon alapuló megbeszélés”, ahogy Varga Judit remélte a találkozót megelőzően?
A hétfői, hazánk esetében a „7-es cikkelyes eljárás” során első alkalommal tartott hivatalos meghallgatás alapján az az érzése lehet az embernek, hogy az uniós elit megunta az egyébként általa írt abszurd dráma forgatókönyvét. Az, hogy sok tagállam nem is miniszteri szinten képviseltette magát, hogy nem is használták ki a rendelkezésre álló időt, illetve, hogy előre megírt, sokszor egymást ismétlő, egyébként korábban már tisztázott kérdéseket tettek fel, abba az irányba mutat, hogy az illetékesek is érzik, a konkrét „magyar ügybe” beletörik a bicskájuk, nem találnak fogást a kormányon – azon az elnagyolt állításon kívül persze, hogy „rossz irányba mennek a folyamatok”. Egy csatát tehát újra megnyert Magyarország, azonban valójában egy hosszúra nyúló háború közepén vagyunk éppen, ráadásul a mérsékelt hangvételben szerepe lehet annak is, hogy az uniós politikusok rájöttek: mégsem akarnak muníciót szolgáltatni a magyarországi választási kampányhoz.
Mennyire lesz a jövőben nehéz dolgunk ezzel az üggyel, tekintve, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Finnország egyik legnagyobb célkitűzése, hogy áttörést érjenek el a jogállamiság védelmében?
A kozmopolita technokraták pillanatnyi visszafogottsága lehet „optikai csalódás” vagy egy látnoki provokáció része is: valójában szerintem a liberális ármánykodás Európa-méretű mestertervével állunk szemben. A tanácsülésen ugyanis tárgyaltak a korábbi hónapokban előterjesztett különböző általános jogállamisági mechanizmusokról is, melyek nemcsak Magyarországgal, hanem lényegében bármelyik „renitens” tagállammal szemben élesíthetőek lennének, ha az nem ért egyet az éppen aktuális progresszív fősodorral, például az erőltetett bevándorláson alapuló multikulturális Európa rémálmával. Ugyanis ahogy a létező 7-es cikkelyes eljárás, úgy az összes többi „jogállamiság-terv” is valójában egy szakmai köntösbe bújtatott politikai lángpallos, mely a meglévő és valóban mély világnézeti különbségek miatti megregulázási szándékot hivatott palástolni. A „jogállamiság” – ahogy a „demokrácia” vagy az „emberi jog” – nem egy normatív, pontosan meghatározott tartalommal bíró fogalom, Európa közjogi hagyománya és jelene ugyanis roppant sokszínű. Az uniós elitek az ilyen „értékeket” álságos módon semleges, objektív és nemkülönben egységes kategóriákként igyekeznek feltüntetni, a gyakorlati valóságban viszont az általuk vallott liberális krédót – például a migránstoleranciát – értik bele azokba. Ezeket utána persze ártatlan faarccal kérik számon a velük egyet nem értőkön, politikai ellenfeleiket különféle rosszízű jelzőkkel diszkreditálva. A társadalmat mindezzel persze arra próbálják trenírozni, érzékenyíteni, hogy a „demokrácia ellenségeinek” tartsa a liberális agymenéseket megkérdőjelezőket, igazi céljuk azonban, hogy a jogállamiság leple alatt destabilizálják az állami szuverenitást és felépítsék a nyílt társadalmon alapuló föderatív Európai Uniót.
Szánthó Miklós Stefka Istvánnal és Szavas Szilveszterrel a Polbeatben
Jól láthatóan arra megy ki a játék, hogy megtalálják azt az érvelési mechanizmust, ami alapján nem kell kifizetni a jog szerint járó EU-s támogatásokat azoknak az országoknak, ahol nem a nyugati ízlésnek megfelelő kormányzás folyik. Van-e erre reális esély?
Jogi esély elvileg kevés – persze láttunk már karón varjút –, szándék persze annál inkább van. A fent említett, még csak tervdokumentáció szintjén létező jogállamisági eljárásoknak is része lenne egy ilyen mechanizmus, ahogy arra is vannak indítványok, hogy a „jogállamiság-kondicionalitás” legyen része a hétéves uniós büdzsének. Minden ilyen terv – ahogy egyébként a már létező 7-es cikkelyes eljárást „felturbózni” szándékozó egyéb javaslat is – ellenkezik az uniós szerződésekkel, melyek nyilvánvalóan semmiféle lehetőséget nem adnak egyféle, liberális demokráciafogalom „teljesítésének” vagy „nemteljesítésének” és költségvetési forrásoknak az összekapcsolására. Persze az egyébként valóban teljesen antidemokratikus politikai zsarolás nem áll messze az „ötletgazdáktól”. Ahogy a napokban egy német szociáldemokrata EP-képviselő fogalmazott: „senki nem tarthatja vissza az embereket attól, hogy a Fideszre szavazzanak, de a következményeknek világosnak kell lenniük. Az emberek megtagadhatják az európai értékek védelmét, de akkor meg kell tagadniuk az európai pénzek igénybevételét is, ez pedig alaposabb gondolkodásra késztetheti őket”. A szerződésellenes tervek mögött tehát egy teljesen amorális késztetés áll, mely arról szól, hogy bár ők demokratának mondják magunkat, de ha szerintük a nép „hülye”, akkor majd megbüntetik őket, hátha jobb belátásra térnek. Ez az „érted jöttünk elvtárs, nem ellened” habitusa azért is felháborító, mert az uniós támogatások Magyarországnak történelmi, erkölcsi, gazdasági és politikai alapon is járnak, nem pedig egyféle könyöradománynak minősülnek.
Az EP-választások eredményei és az EB új összetételének tükrében mire számíthatunk a jövőben? Hogyan tovább?
Maga a Magyarországgal szemben folyó eljárás – ahogy a lengyel is – ha lassan és vontatottan, de menni fog tovább, legalábbis napirenden tartásával vagy lebegtetésével az uniós testületek azt hiszik, zsarolási potenciálra tehetnek szert. A magyar és a lengyel eset között a legfontosabb jogi különbség, hogy míg utóbbit az Európai Bizottság, előbbit az Európai Parlament kezdeményezte, a szerződések értelmében ezért a „magyar ügyből” legfeljebb csak „ajánlások” megfogalmazása kerekedhet ki, konkrét forrásmegvonás nem; erre ebben az eljárásban nincs lehetőség. Az erre vonatkozó egyéb tervek persze az előbb elmondottak szerint ott vannak az uniós testületek asztalán, a finnek ezeket gőzerővel pörgetni fogják, és csak bízni lehet abban, hogy von der Leyenékben nem lelnek mindebben partnerre. A német elnökre – ahogy már most, az „európai életmódért” felelős biztosi pozíció elnevezése kapcsán – a politikai korrektség nagyágyúi folyamatos nyomást fognak gyakorolni, és nem zárható ki, hogy a régiónk irányába jelenleg egyébként szimpátiával viseltető politikus egyszer majd meghajol a láthatatlan hálózatok akarata előtt. A világértelmezési monopóliumért folytatott háború tehát egyáltalán nem fog véget érni maholnap.
Vezető kép: Alapjogokért Központ
Facebook
Twitter
YouTube
RSS