Nem a magyar, hanem egy román elnökjelölt mellett kampányol Fekete-Győr András – jött a hányingerkeltő hír a minap. Meglepődni már nem tudunk a honi ellenzék-ellenség semmilyen húzásán, azt viszont érdemes rögzíteni: ez a nemzetárulás egy új, magasabb szintje. A mindennapos brüsszeli feljelentgetésekhez, Magyarország megbüntetését követelő rimánkodásokhoz és „weyerbélázásokhoz” képest egy új minőség. Amit nem szabad megtorlatlanul hagyni!
Nagy a tülekedés az új-SZDSZ-es pártok (DK, Momentum) között, melyikük tudja látványosabban, újszerűbben leköpni, elárulni a magyarságot, saját szülőhazáját. Vagy ha nem is szülőhazáját (hiszen például Berg Dániel New York-ban, szintén momentumos párja, Cseh Katalin pedig Kanadában született): azt az országot, amelynek kenyerét eszi, amelynek politikai képviseletére szegődött. Kétségtelen: a 2004. december 5-ei magyarellenes gyűlöletkampánnyal Gyurcsányék igen magasra tették a nemzetárulási ingerküszöböt. Világviszonylatban is párját ritkító gazemberséget követtek el, amely súlyosan megsebezte a magyarok lelkét. (Gyurcsányékét nem, nekik olyanjuk nincs.) E mércét azóta is próbálják megugorni a gúnyhatáron túli magyarok folyamatos sértegetésével, „románozásával”, „ukránozásával”, „szlovákozásával”, illetve a szavazati joguk visszavonásának követelésével.
Térden állva. Gurmai Zita és Ion Iliescu puszilkodik 2013 áprilisában a román „szociáldemokrata” párt kongresszusán (Fotó: naplo.org)
Olyan már előfordult a magyar történelemben, hogy egy magyar szocialista politikus (nevezzük őt Gurmai Zitának) letérdelt egy magyargyűlölő kommunista pribék, Ceausescu jobbkeze, a marosvásárhelyi pogromot levezénylő Ion Iliescu egykori román államfő előtt. Ám olyanra még tudtommal nem volt példa, hogy egy magát magyarnak mondó anyaországi politikus Erdély fővárosában egy román elnökjelöltért kampányoljon az erdélyi magyarság jelöltjével szemben.
Fegyőr Andrásnak volt mersze ezt megtenni. Sőt, kifejezetten büszke is cselekményére, és volt bőr a képén állítólagos erdélyi dédnagyapjával takarózni. Biztos vagyok benne, hogyha ez a bizonyos erdélyi dédnagyapa még élne, akkora büdös nagy pofont lekeverne ványadt dédunokájának, hogy az a sálgyűjteményével együtt kirepülne a sztratoszférából. Ha szegény dédnagyapja még élne, valószínűleg a szégyenbe halna bele, hogy ilyen „moral insanity” lett a sarja.
Moral insanity-nek az erkölcsi elmezavarban szenvedőket hívjuk. Akiknek a morális iránytűje elfajult. Mint látjuk, Fekete-Győr föl sem fogja, mit tett. Buzgón magyarázza, milyen szép gesztus volt tőle, hogy egy nyitott, liberális román elnökjelöltért, Dan Barnáért korteskedett, aki nyilván sokkal jobb lesz az erdélyi magyaroknak, mint az erdélyi magyarok saját jelöltje, Kelemen Hunor. A belátóképesség, az önreflexió teljes hiánya, a gátlástalanság a moral insanity-lét legfontosabb jellemvonása. Persze, az sem kizárt: nem csupán az erkölcsi iránytű elfajulásáról van szó, inkább a morál teljes hiányáról…
Cseh és Donáth is teper
Rövid politikai pályafutásuk dacára Fegyőr párttársainak, Cseh Katalinnak és Donáth Annának máris terjedelmes a nemzetárulási lajstroma. Eddigi legszebb alakításuk az volt, hogy alig kerültek ki Brüsszelbe, júliusban máris megvétózták a magyar jelöltek EP-bizottsági kinevezését. Mint Donáth büszkén bejelentette: „A frakciónk vétózza a fideszes jelöltek EP-bizottsági kinevezéseit – Európa-ellenes képviselők nem elnökölhetnek uniós bizottságokat!” Ezzel az előzetes megállapodást fölrúgva rárontottak saját honfitársaikra, és elsősorban nem a Fidesznek, hanem Magyarországnak okoztak kárt. Hiszen nekünk, a magyar nemzetnek lesz ezáltal kevesebb beleszólásunk a brüsszeli machinációkba.
Magyarellenes tevékenységüket azóta is lankadatlanul folytatják. Hol a szavazati jogunk, hol a hazánknak járó források elvételét, átcsoportosítását követelik Dobrev Klárával karöltve. (Természetesen ők magukra nem hazaárulókként tekintenek, hanem a demokrácia éber őreiként, akik elhozzák nekünk, mucsai bunkóknak a brüsszeli fölvilágosultságot, észt.) Donáth Anna épp a minap jelentkezett egy újabb szösszenettel a Facebookon, amiben beígérte: ha a magyar kormány nem olyan törvénytervezetet készít a közigazgatási bíráskodás fölgyorsítására, amilyet a Momentum elvár, akkor megint bemószerolják az országot Brüsszelben, és akkor megnézhetjük magunkat. Mennek az óvónénihez…
Hagyományok
Jóérzésű ember öklendezik az ilyen figuráktól. Ám láthatjuk: van néhány százezer ember szép hazánkban, akit lázba hoz ez a csúszómászó tempó. Hegedűs István, Kádár János, az SZDSZ és Weyer Béla óta Magyarországon kiérlelt hagyománya van a hazaárulásnak, az ellenség segítésének, behívásának. Sőt, az úgynevezett „weyerbélázás” ma is mindennapos jelenség, a balliberális folklór része. Ennek lényege: valamelyik honi balliberált (névvel vagy név nélkül) ír (vagy irat) egy hazudozó, gyalázkodó cikket Magyarországról egy nyugati lapba, amelyet aztán megjelenése után pár pillanattal (olykor még azelőtt) átvesz az összes hazai „független” sajtótermék, s a fejlett Nyugat véleményeként, feddéseként tálalja azt. A balliberálisok értelmezése szerint ilyenkor nekünk, itteni elmaradott bugrisoknak össze kéne zuhannunk, hiszen a Nyugat csúnyát mondott ránk. (Egy balliberális mindig csak az éppen aktuális birodalom hátsó felében, gyarmataként bírja elképzelni a magyarság létezését: hol Moszkva, hol Brüsszel ülepében.) Ez történt a minap, amikor a The New York Times egy raklapnyi hazugságot hordott össze a magyar mezőgazdaságról. A cikkre aztán a 444 (és a többi) propagandalap rögvest rácuppant. Ám hamar lebuktak. Kiderült: az amerikai lap cikkének egyik szerzője a 444-es Novák Benjámin… Puff!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS