Az MSZP homályos pénzügyeivel kapcsolatban vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügy előzménye, hogy a pártból nemrég kilépő Szanyi Tibor arról beszélt, hogy az MSZP elnöke “homályos eredetű forrásból köti magához a pártvezetés kétharmadát”.
Emiatt a kijelentés miatt Tényi István feljelentést tett a IX. Kerületi Ügyészségen költségvetési csalás gyanújával, ami végül a NAV-nál landolt, de az ügyben a Fidesz is megszólalt. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy sajtótájékoztatón kifejtette: évek óta keringenek hírek arról, hogy a szocialisták titkos kifizetőhelyeket tartanak fenn; ezt hol feketekasszának, hol titkos pártszéfnek nevezték.
Milyen “feketekasszáról” van szó? Ki kezeli, milyen pénzek vannak benne és honnan kerülnek oda, kik kapnak belőle és mennyit?
– sorolta kérdéseit Hollik István, aki szerint az is talány, hogy akik kaphatnak belőle, azoknak mit kell tenniük cserébe. Azt is felvetette, hogy “azok a balliberális ellenzékiek, akik hangosan felszólalnak minden korrupciógyanús esetben, most miért hallgatnak”.
Minden magyar embernek joga van tisztán látni az MSZP újabb korrupciós ügyében
– zárta szavait a kommunikációs igazgató. A szocialisták ugyanakkor határozottan tagadják, hogy feketepénzek kerülnének a párthoz.
Jobb, ha nem tudjuk
A Magyar Nemzet korábban arra is emlékeztetett, hogy 2013-ban Gyurcsány Ferenc kijelentette: „én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk”. Később a Magyar Nemzet beszámolt egy birtokukba jutott felvételről is, amelyen Komássy Ákos, a szocialisták VIII. kerületi elnöke arról beszélt az MSZP pártigazgatójával, Katona Tamással, hogy 2014-ben a szervezet „fekete kasszájából” finanszírozták azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni. Komássy akkori magyarázata szerint a hangfelvételen szereplő „fekete kassza” egy úgynevezett házi pénztár volt, amely feketére festett lemezből készült, s pusztán ezért nevezték így. De a lap megjegyezte, hogy Zuschlag János is beszélt egy MSZP-s titkos páncélszekrényről. Az egykori szocialista országgyűlési képviselő azt állította, hogy a párt régi, Köztársaság téri székházában volt egy pénzzel teli, rejtett széf, amiből 2006-ban ő is kapott ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban, hogy visszalépjen a képviselő-jelöltségtől. Zuschlag arról is beszélt, hogy kétes eredetű pénzek és titkos kifizetőhelyek továbbra is lehetnek az MSZP-ben. Ugyancsak a szocialisták zavaros pénzügyeiről pakolt ki egy félmilliárdos áfacsalási ügy érintettje is, aki szerint a a csalássorozat sokáig politikai védelmet élvezett és a feketepénzek egy része az MSZP-nél landolt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS