A német sajtóban arról számoltak be, hogy egy fiatal nő hétfő délután körülbelül három órakor tartott hazafele egy berlini héven, amikor bármiféle indok nélkül rátámadt egy fiatal migráns.
A Focus Online szerint a Höhenschönhausen kerület felé vezető S75 járat kocsija, amelyen a megtámadott nő utazott, viszonylag üres volt, ahogy az esetről készült videofelvételekből is látszik. A 25 éves nő észrevette, hogy egy hátizsákos férfit egy másik utas elkezd zaklatni. Az még nem tisztázott, hogy miért keveredett vitába a két férfi.
A lányom akart segíteni a férfin, mert a támadó nagyon agresszív volt vele, de aztán végül ő került nagyobb bajba
– mondta a nő anyja a Focus Online-nak. A fiatal nő azt is elmondta: azért akart segíteni a férfinek, mert az nem is tudta volna megvédeni magát, feltehetően azért, mert mentálisan korlátozott volt. Az elkövető aztán erőszakosan megütötte a nőt, belerúgott a gyomrába, és megragadta a fejét is. Egy szemtanú videóra is vette az esetet. A felvételen látszik, hogy a nő a földre kényszerülve a karjaival védi magát a hév ajtaja előtt, és segítségért kiált. Kezdetben nem volt látványos csapás, a támadó azonban hangosan rákiáltott a nőre és fenyegetően közeledni kezdett hozzá. Egy másik utas, egy erős férfi reakció nélkül leszállt a szerelvényről a következő állomáson. Abban a pillanatban az elkövető teljes erővel letámadta a nőt, aki könyörög a segítségért. A nő segítséget nem kapott ugyan, de a migráns támadó fogta magát és hirtelen elmenekült a hév-állomás lépcsőin. Mint később kiderült, az elkövető egy 22 éves gambiai migráns volt. A nyomozás folyik az ügyben, letartóztatás még nem történt.
Forrás, fotó: Focus Online
Facebook
Twitter
YouTube
RSS