Hosszú hetek óta tartja lázban a tataiakat az Avalon Center Kft. által az Öreg-tó mellett megépítendő szálloda terve, amelyről korábban már beszámoltunk. Az Avalon nem a várostól vette a területet, amely magántulajdon volt; ezt vásárolta meg a Hell cégcsoport leányvállalata. Felbolydult a város, csak úgy záporoznak az érvek pro és kontra, azonban ennek már politikai vetülete is van, hiszen a DK, a Momentum és az LMP is rászállt az ügyre. A tataiak közül sokan azt mondják, a szállodaépítés tervébe ne szóljon bele a politika, ez a kérdés ugyanis ettől független. Vannak, akik szerint értelmetlen és káros a beruházás a jelenlegi területen, vannak, akik szerint a természet bánja majd ezt a döntést, mások szerint el is csúfítja az Öreg-tó környékét az építendő szálloda. Sokan azonban egyáltalán nem látnak ilyen jellegű problémákat, és azt mondják, ez a fejlesztés jót fog tenni a városnak, miközben az Avalon Center Kft. azt ígéri, hogy egy fát sem vágnak ki, ügyelni fognak a környezetre, és olyan pályázati tervet nyújtanak majd be, ami elnyeri a lakosság többségének a tetszését. A PestiSrácok.hu Tatán járt, ahol beszéltünk a város fideszes polgármesterével, több helyi lakossal, valamint az Avalon ügyvezetőjével is. Igyekeztünk elérni ellenzéki politikusokat is, azonban Gyűrűs Károly, a DK képviselője nem kívánt kameránk állni és reagálni, a momentumos Popovics Judit viszont készségesen elküldte a párt álláspontját szerkesztőségünknek. A város vezetése érvekkel támasztja alá, hogy miért lenne jó ez a beruházás Tatának, ám azt Michl József polgármester is elismerte: a kép igen vegyes, a város polgárai is megosztottak. Michl elmondta stábunknak, hogy csak olyan tervet fogadnak el az Avalon Center Kft.-től, ami illeszkedik a táj szövetébe, és minden természetvédelmi aggályt komolyan megvizsgálnak. Hogy kinek van igaza? Ezt még talán a tataiak sem döntötték el, egy azonban biztos: az ellenzék számára fölösleges kicsinyes politikai haszonszerzésre használni a készülő beruházást, mert Tata ennél többet érdemel.
A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS