A Színművészeti elfoglalása körüli médiahisztiből látszik, milyen egyszerűen is működik a készre gyártott balliberális propaganda: elég kicserélni a CEU nevét az SzFE-re, és máris készen van az újabb világboldogító, kormánybuktató agymenés. Ennek népszerűsítésében, habosításában pedig a szokásos mainstream nemzetközi sajtó is boldogan részt vesz, akik gyorsan leporolták az archívumban kallódó “magyar akadémiai függetlenségért” aggódó írásaikat – tudják, ezekben sikerült könnyfakasztó módon tálalni, hogy a gonosz diktátor – Orbán Viktor – megszünteti a tanszabadságot, sőt, a CEU-t el akarja üldözni Magyarországról. A médiahisztéria után számos eljárás indult hazánk ellen, az igazán objektív nemzetközi sajtó azonban valamiért elfelejtette megírni, hogy mindez teljesen jogalap nélküli volt, a CEU azóta is zavartalanul működhet Budapesten, a tüntetéseket pedig valójában kormánybuktató szándékkal szervezték. Úgy tűnik, tényleg nincs új a nap alatt: most még csak azzal sem kellett bíbelődnie a nemzetközi sajtómunkásoknak, hogy új szöveget kreáljanak a gonosz orbáni elnyomásról és diáklázadásról, elég volt csupán az intézmények nevét átírni és máris tálalhatták az újabb vérlázító eseményekről szóló beszámolókat, csak most éppen a színművészetisekkel vállalva szolidaritást.
A permanens forradalom eszméjének terjesztése helyett legfeljebb csak permanens hisztire futotta egyelőre a neobolsevik bagázstól, de ebben tényleg professzionálisak, főként, ha kultúrharcról van szó. Az elmúlt néhány év kulturális cirkuszaiban elhangzottakat – természetesen a teljesség igénye nélkül – már unalomig ismerjük: ilyen a közoktatás szabadsága, a felsőoktatás szabadsága, (ingyenes) állami tankönyvek, az új alaptanterv (NAT), a nyelvvizsgatörvény, a CEU-hiszti, érettségi, most pedig a Színművészeti. Ezekről pedig a függetlenobjektív haladó sajtó nem is felejtett el beszámolni, azzal a konklúzióval, hogy a magyar oktatás függetlensége most aztán tényleg megszűnt, mert azt Orbán Viktor felszántotta, majd annak helyét sóval is beszórta. Bár ezek után némiképpen érdekes, hogy a szerintük már régóta nem létező akadémiai függetlenség mégiscsak létezhet, mivel éppen ennek megtartása miatt vették blokád alá az SzFE épületét a hallgatók. A magyar közvélemény számára persze már nem újdonság, hogy a nemlétező sajtószabadság után a sajtószabadság megszüntetéséért aggódnak a liberálisok – például az Index esetében –, de azt is jól tudják, hogy a CEU miatt is felesleges volt hisztériázni és goapartizni az Oktogonon. A nemzetközi sajtóból azonban más kép tárul elénk: érdekes módon az SzFE körüli folyamatokat ugyanúgy láttatva ír a történésekről a New York Times, a BBC vagy éppen a Die Zeit. Az amerikai elnökválasztás hajrájában nyilván nagyon fontos, hogy a magyarországi színművészetisek élőláncáról cikkezzenek, miközben azt harsogják, hogy
Orbán Viktor nacionalista kormánya kiterjeszti a befolyását az egyetemekre, kutatási intézményekre és a médiára.
Kifejtik azt is, hogy az egyetem szenátusa hétfőn lemondott, miután a kormány kinevezett öt tagot az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának élére, elutasítva az egyetem jelöltjeit. A lap szerint ráadásul a szenátust megfosztották abbéli jogától, hogy kulcsfontosságú költségvetési és szervezési kérdésekben döntsön. Arról azonban már nem számoltak be, hogy valójában a testület tagjai nem voltak hajlandók tárgyalni Vidnyánszkyval az átrendeződésről. Az élőlánc híre viszont egészen elképesztő visszhangot váltott ki az amerikai sajtóban: még olyan médiaorgánumok is beszámoltak róla, amelyek eddig szinte soha meg sem említették Magyarországot.
A Twitteren is számos beszámoló jelent meg a tüntetésről, ezekben szintén a kormányt szidalmazták és Orbán Viktort diktátorként említették.
Top management of #Budapest's University of Theatre and Film Arts #SZFE resigns en masse to protest increased state control.
Another sign of #Hungary Government's hostility to independent voices in education and arts. https://t.co/dVhyXSQ9LR pic.twitter.com/T8zAumQ9Xn
— Philippe Dam (@philippe_dam) September 1, 2020
ELIA along with our colleague networks have released a statement in solidarity with arts institutions in Hungary and SZFE Budapest in particular. We condemn the undermining of the autonomy of the University of Theatre and Film Arts (SZFE), #FreeSZFE Read: https://t.co/8lTWwETiqf pic.twitter.com/yUorI4xaNX
— ELIA (@ELIAartschools) September 6, 2020
Fotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS