Pesti Srácok

Kemény idők előtt áll a színművészetis bolhacirkusz – Gyurcsány bejelentkezett a porondmesteri állásra

Kemény idők előtt áll a színművészetis bolhacirkusz – Gyurcsány bejelentkezett a porondmesteri állásra

Újabb szabadversében nyugtatott meg mindenkit hétfőn Gyurcsány Ferenc arról, hogy nem ő áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak bolhacirkusza mögött, ám mivel erről senki nem kérdezte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, okkal gyaníthatjuk, hogy a politikai nyilatkozat egyfajta beismerés. Gyurcsány pályafutását politikaice elemezve adódhatna egy másik verzió is, amely szerint valóban nem ő áll az egy hete tartó handabandázás mögött; ha így lenne, akkor viszont nagyon szeretne részt venni a történetben. A legfrissebb szabadvers a korábbiakhoz hasonlóan nem éri el a Mester eddigi csúcsteljesítménye, az őszödi beszéd hatásfokát, jó hír ugyanakkor, hogy immár több, mint tizenegy éve nem kell meghallgatnunk azt, amikor Ferenc miniszterelnökként kollektív lecseszést tart az övéinek.

– írta hétfőn Ferenc, ezúttal nem az övéinek, hanem akiket az övéinek szeretne tudni. Mivel Gyurcsányt senki nem kérte állásfoglalásra az ügyben, a legerősebb lehetséges verziónak azt kell tekintenünk, hogy bejegyzése egy beismerő vallomás, tettének okai pedig a következő napokban úgy derülnek ki, hogy azokra maga fog magyarázatot adni. Mivel sem szerkesztőségünk tagjai, sem olvasóink nem tudják kordában tartani napokig a kíváncsiságukat, az üzenetet most kell megfejtenünk. Ehhez a szabadvers sorai között kell olvasnunk, ezzel a módszerrel pedig gyorsan kideríthetjük, hogy az SZFE ovisainak hallgatóinak követeléslistáját valamelyik baloldali politikai műhelyben írták. Mivel az LMP-t a közéletben már szinte csak két nem LMP-s, Hadházy Bernadett és Szél Ákos képviseli, és ők egész mással, a mindenbe Orbánt vizionálással foglalkoznak főállásban, ezt a szálat elvarrhatjuk. Szóba jöhetne az MSZP, de a Kunhalmi-Bangóné kultúrpolitikai csatársor nem tudta volna a követelések tíz pontját hejessirásí híbákk nélkül leírni, igaz, a valódi szerzők sem. Ha egy kicsit jobban elmélyülünk a sorok közötti olvasás képességében, akkor hamar rájöhetünk, hogy a követeléseket valahol a Teréz körút környékén fogalmazták meg; ezt abból lehet biztosan tudni, hogy a tíz pont mindegyike értelmetlen. Ha egyúttal megvizsgáljuk azt is, hogy melyik ismert baloldali alakulatnak van a Teréz körút környékén főhadiszállása, az egyetlen találat a DK lesz. Erősíti ezt a verziót, hogy a Gyurcsány-párt kommunikációja köszön vissza a diákok követeléseiben, amelyeknek a konszenzus keresése helyett egyetlen üzenete van, mégpedig az, hogy NEM. Ezt korábban a DK vezette be, mert támogatói többet megértenek abból, ha a politikai versengés, mint kifejezés helyett bevezetik a lámpavasat, vagy nem azt mondják, hogy nem értünk veletek egyet, hanem azt, hogy lógni fogtok.

Az SZFE bolhacirkuszának szereplői nem veszik észre, hogy nem ők a porondmesterek, sőt, egy pillanatig sem voltak azok. Kezdeményezésük sosem volt független, civil, azt a baloldal bűzös boszorkánykonyháiban ötlötték ki; épp ez az, ami a kezdettől hiteltelenné tette az egész handabandázást. Ugyan melyik épp leérettségizett kamaszt érdekelte volna, hogy ki a kuratórium vezetője, vagy ki a gazdasági igazgató? Aki színész, rendező akar lenni, az nem aszerint választ pályát, hogy ki a diri a kiszemelt intézményben. Ez olyan, mintha nem az alapján választanánk ki a bevásárlásainkhoz a közértet, hogy melyik van közelebb a lakóhelyünkhöz, hol jobb, minőségibb, olcsóbb a portéka, hanem az lenne a szempont, hogy a pénztáros Erzsike kire szavazott az önkormányzati választáson. Amikor a Diákparlament sorozatos tüncikre hívta az erre fogékonyakat, a szervezők eleinte szigorúan kikötötték, hogy nem engedik felszólalni a baloldali politikusokat, mert tudták, hogy az hova vezet. Gyurcsányék eleinte csak beszivárogtak a tömegbe, aztán lett egyre több szelfi, poszt, majd hamarosan a mikrofonokat is megkaparintották, az eredeti szónokok pedig mára egytől egyig feledésbe merültek, már a Magyar Hang Mi lett vele rovata sem foglalkozik velük. Az SZFE diákjainak is kijár az a bizonyos negyedóra hírnév, együtt nagyjából ennyit szerepelnek ezekben a napokban a híradók vágóképein, de végül az egész álságos cirkuszt azok a baloldali politikusok – élükön Gyurcsánnyal – fogják teljesen széttrolkodni, akik az egészet kigondolták a színfalak mögött, és akik most hüppögve biztosítják a fiatalokat az együttérzésükről.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.