Különös módját találta meg a szólásszabadság gyakorlásának a Project Syndicate: miután probléma nélkül lehozták Soros György, az Európai Uniónak szánt ukázait, letiltották Orbán Viktor válaszcikkét. Csak úgy az egyenlőség, függetlenobjektivitás és a szólásszabadság nevében. Az orwelli szabályokat kijátszva azonban most mégis megjelent a kormányfő cikke, nemzetközi platform helyett a Miniszterelnökség weboldalán. Ebben Orbán Viktor arról ír, hogy bár nem szívesen áll le gazdasági bűnözőkkel vitatkozni, most mégis rákényszerül, mivel Soros György nyílt parancsokat osztott ki az Európai Unió vezetőinek, amiben arra utasítja őket, hogy keményen büntessék meg azokat a tagállamokat, amelyek nem akarnak a globális, nyílt társadalom zászlaja alatt egy egységesülő európai birodalomba betagozódni.
A legsötétebb totalitárius időket idézi a Project Syndicate nevezetű, nemzetközi politikai szaklap eljárása. Múlt héten ezen a felületen jelent meg az a levél, amelyben Soros György nyílt utasításokat ad az uniós vezetőknek, valamint felszólít a magyarok és lengyelek megbüntetésére. Amikor pedig a támadásra reagálna a másik érintett fél, már nem engedik megjelenni. Így tiltották le Orbán Viktor ellencikkét is a független és objektív portálnál.
Az írás helyette a Miniszterelnökség, valamint a kormányfő Facebook-oldalán jelent meg. A cikkben Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy bár a miniszterelnöknek nem tiszte gazdasági bűnözőkkel vitatkozni, néhány dolgot mégis tisztába kell tennie a tisztánlátás végett.
A kormányfő így például arról ír, hogy Európa nem kér abból a lázálomból, miszerint az egyes nemzetállamokat egy nagy, globális birodalommá fogják össze a nyílt társadalom nevében. Mint fogalmazott, az ilyen törekvések mind elbuktak,
Így a történelmi tapasztalat azt mondatja velünk, Európa akkor lesz ismét naggyá, ha a nemzetei is újra naggyá lesznek, és ellenállnak mindenféle birodalmi törekvésnek.
A kormányfő szerint ismét nagy erők mozdulnak meg, hogy Európa nemzetei megszűnjenek, és a kontinens egy globális birodalom égisze alatt egyesüljön. Ennek mozgatórugója pedig Soros-hálózat, amely keresztül-kasul átszövi az európai bürokráciát és politikai elitet,
évek óta azon dolgozik, hogy Európát bevándorlókontinenssé tegye.
A miniszterelnök szerint az Európai Unió államaira ma a legnagyobb veszélyt a globális nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró Soros-hálózat jelenti. Mint fogalmaz, a “network” céljai nyilvánvalóak:
a migráció felgyorsításával kevert etnikumú, multikulturális, nyílt társadalmakat létrehozni, a nemzeti döntéshozatalt lebontani és azt a globális elit kezébe adni.
A kormányfő cikkében úgy vélekedett, hogy Európa komoly bajban van. Emlékeztetett, 2008-tól rég nem látott gazdasági krízis, 2015-től kezdődően migrációs válság, 2020-ban pedig egy pusztító világjárvány érte el.
Európa még az előző válságait sem heverte ki, így a koronavírus pandémia hatása még nagyobb gondot okozhat. Ennek jelei már most mutatkoznak. Számos ország államadóssága, munkanélkülisége, gazdasági állapota kritikus szinten van. Soha nagyobb szükség nem volt az európai szolidaritásra, arra, hogy az európai nemzetek egymás megsegítésére összefogjanak
– fogalmazott a kormányfő megjegyezve:
A magát filantrópnak nevező spekuláns egyik válság idején sem az európai emberek érdekeit nézte, hanem a saját haszna szerint cselekedett. A gazdasági válság idején emlékezetes maradt a forint és a legnagyobb magyar bank elleni támadása, a migránsválság idején a bevándorlók betelepítésének felgyorsítására, szétosztására és finanszírozására kidolgozott terve, most pedig az egymás melletti szolidaritás, egymás megsegítése helyett az egymás büntetésére vonatkozó javaslata.
Orbán Viktor szerint most ennél is tovább megy Soros, és az általa irányított hálózat már a nyílt beavatkozástól sem riad vissza. Minden korábbinál nagyobb nyomás alá akarja helyezni a nemzetállamokat.
Egymás ellen hangolja az európai népeket. A hálózat eszközrendszere szövevényes és a közélet legkülönbözőbb színterein is jelen van. Politikusok, újságírók, bírók, bürokraták, civilnek álcázott politikai agitátorok hosszú sora van Soros György fizetési listáján. És bár a milliárdos minden ellenségét korrupcióval vádolja, ő maga a világ legkorruptabb embere.
A kormányfő emlékeztetett, számos magas rangú uniós bürokrata Soros György hálózatával közösen egy egységes birodalom létrehozásán dolgozik.
Ki akarnak építeni egy olyan intézményrendszert, mely a nyílt társadalom égisze alatt egységes gondolkodást, egységes kultúrát, egységes társadalmi modellt akar rákényszeríteni Európa szabad és független nemzeteire. Elvéve azt a jogot, hogy minden nép saját maga dönthessen saját sorsáról. Ezt a célt szolgálja a joguralminak (rule of law) nevezett javaslatuk is, amely nem a jog uralmát (rule of law), hanem az erősebb jogát (rule of majority) ismeri el
– fogalmaz.
A miniszterelnök szót ejt saját elképzeléseiről is a világgal kapcsolatban, mint kifejtette, Soros nyílt társadalmat (open society), mi pedig védett társadalmat (safe society) akarunk.
Szerinte a demokrácia csak liberális, szerintünk keresztény is lehet. Szerinte a szabadság csak az önmegvalósítást szolgálhatja, szerintünk a szabadságot a krisztusi tanítás követésére, a haza szolgálatára és a családunk védelmére is lehet használni. A keresztény szabadság alapja: a döntés szabadsága. Ez került most veszélybe.
Az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el. Brüsszel elesni látszik, de a nemzetállamok jó része még ellenáll. Ha a szabadságunkat meg akarjuk őrizni, Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak – tette hozzá.
Forrás: Miniszterelnökség, Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Facebook
Twitter
YouTube
RSS