Az előválasztási hacacáré egyik észak-magyarországi győztese Márki-Zay Péter miskolci helytartója, Erdei Sándor lett, aki friss jobbikosként Gyurcsányné támogatásával a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú, sátoraljaújhelyi központú választókörzetben fogja megmérettetni magát a 2022-es országgyűlési választásokon. A Rokker Zsoltti (sic!) néven ismertté vált „humorista” évek óta politikai kalandorként is tevékenykedik: több településen vállalt már közéleti szerepet olyan „lokálpatriótaként”, aki – ha a karrierje úgy kívánja – gyorsan vált lakóhelyet is. A miskolci önkormányzati képviselő – hogy klasszikust idézzünk – elhagyta a várost: jelenleg Sátoraljaújhelyen él, ám nem adta fel onnan származó jövedelmeit.
Erdei Sándor korábban hosszú ideig Szanticskán lakott, az ország legkisebb településén, ahol alpolgármester lett, majd a borsodi megyeszékhelyen lett önkormányzati képviselő, ahol számos sportállással is elhalmozta a baloldali helyi hatalom.
„Kokaint adjatok, ne krumplit!”
Zsoltti Jakab Péterhez hasonlóan szívesen él a krumplis kommunikációs toposszal, ami arra az ellenzéki körökben elfogadott elméletre épít, miszerint a választók lefizethetők egy-egy zsák burgonyával, ám Jakabot túlszárnyalva Rokker Zsoltti nem paprikáskrumplit követelt a melósoknak, hanem kokaint.
A legutóbbi önkormányzati választás idején Rokker Zsoltti a Facebook-oldalán „Kokaint adjatok, ne krumplit!” feliratú képpel szórakoztatta követőit. A baloldali városvezetés elhalmozta lehetőséggel a miskolci önkormányzati képviselővé váló „humoristát”, aki így számos megbízást, állást és felelősségteljes pozíciót is kapott. Az egészségügyi bizottság alelnökeként a kínai vakcinák ellen hergelte követőit. A virológust alakító „humorista” tavaszi posztjában azt sugallta: a nyugati gyártók oltóanyagai maximálisan megbízhatók, ám a „vacak kísérleti stádiumban lévő kínai” nem, miközben Borsodban alacsonyabb az oltakozási kedv, mint például a Dunántúlon. És az is elmondható, hogy az oltásszkeptikusok csak a kínai oltóanyagot tartják klasszikus vakcinának, sokan kizárólag ezt a vakcinát hajlandók elfogadni. A magyar ellenzék azonban az európai gyógyszerlobbit kiszolgálva hónapok óta igyekszik kiszorítani ezt a hagyományos technológiára épülő vakcinát a hazai oltóanyagkínálatból.
Fidesz: Erdei elhagyta a várost, cserbenhagyta a miskolciakat
A miskolci Fidesz–KDNP szóvivője szerint Erdei Sándor cserbenhagyta miskolci szavazóit, ezért azonnali hatállyal vissza kellene adnia a miskolci közgyűlésben szerzett mandátumát, ki kellene lépnie a bizottságokból és fel kellene adnia a jól fizető miskolci sportállásokat.
Erdei Sándor Zsolt a miskolciak felhatalmazásával került a közgyűlésbe, itt kapott mandátumot, mégis cserbenhagyja azt a csaknem kétezer választót, aki bizalmat szavazott neki. Magasabb babérokra tör, Sátoraljaújhelyre fókuszál, parlamenti székben akar ülni Gyurcsányék támogatásával. Le kellene végre mondania a miskolci mandátumáról, így lenne etikus
– hangsúlyozta portálunknak a helyi Fidesz–KDNP szóvivője, aki szerint a „humorista” saját körzetében sem képes rendet tartani és felszámolni a patkányok tanyájaként szolgáló szemétdombokat. Hollósy András a PestiSrácok.hu érdeklődésére reagálva kiemelte: kizártnak tartja, hogy Rokker Zsoltti a borsodi megyeszékhelytől kilencven kilométer távolságra lévő Sátoraljaújhelyen és vonzáskörzetében folytatott kampány mellett el fogja tudni végezni a miskolci feladatait is. A „humorista” már nyáron elhagyta egy jobb karrier reményében az egykori acélvárost. Jelenleg Sátoraljaújhelyen él, és a hatalmas, kilencvennyolc települést felölelő 5. számú választókörzet országgyűlési képviselőjévé szeretne válni.
Jelenleg Sátoraljaújhelyen élek, de a választókerület mind a kilencvennyolc települése egyformán fontos számomra, minden lakosával. A kampány során mindenhová ellátogatok
– nyilatkozta még júliusban a miskolci önkormányzati képviselő a Jobbik háziportáljának, az Alfahírnek.
A várost elhagyta, ám miskolci jövedelemforrásairól úgy fest, továbbra sem mond le a hirtelen sátoraljaújhelyi „lokálpatriótává” változó „humorista”, aki talán abban bízik, hogy ha megszórja a zempléni paprikás krumplit egy kis kokainnal, felszárnyal majd a fővárosba.
Kiemelt kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS