Pesti Srácok

Kokaint adjatok, ne krumplit! – hirdette Rokker Zsoltti, az előválasztási hacacáré sátoraljaújhelyi győztese

Kokaint adjatok, ne krumplit! – hirdette Rokker Zsoltti, az előválasztási hacacáré sátoraljaújhelyi győztese

Az előválasztási hacacáré egyik észak-magyarországi győztese Márki-Zay Péter miskolci helytartója, Erdei Sándor lett, aki friss jobbikosként Gyurcsányné támogatásával a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú, sátoraljaújhelyi központú választókörzetben fogja megmérettetni magát a 2022-es országgyűlési választásokon. A Rokker Zsoltti (sic!) néven ismertté vált „humorista” évek óta politikai kalandorként is tevékenykedik: több településen vállalt már közéleti szerepet olyan „lokálpatriótaként”, aki – ha a karrierje úgy kívánja – gyorsan vált lakóhelyet is. A miskolci önkormányzati képviselő – hogy klasszikust idézzünk – elhagyta a várost: jelenleg Sátoraljaújhelyen él, ám nem adta fel onnan származó jövedelmeit.

Erdei Sándor korábban hosszú ideig Szanticskán lakott, az ország legkisebb településén, ahol alpolgármester lett, majd a borsodi megyeszékhelyen lett önkormányzati képviselő, ahol számos sportállással is elhalmozta a baloldali helyi hatalom.

„Kokaint adjatok, ne krumplit!”

Zsoltti Jakab Péterhez hasonlóan szívesen él a krumplis kommunikációs toposszal, ami arra az ellenzéki körökben elfogadott elméletre épít, miszerint a választók lefizethetők egy-egy zsák burgonyával, ám Jakabot túlszárnyalva Rokker Zsoltti nem paprikáskrumplit követelt a melósoknak, hanem kokaint.

PestiSracok facebook image

A legutóbbi önkormányzati választás idején Rokker Zsoltti a Facebook-oldalán „Kokaint adjatok, ne krumplit!” feliratú képpel szórakoztatta követőit. A baloldali városvezetés elhalmozta lehetőséggel a miskolci önkormányzati képviselővé váló „humoristát”, aki így számos megbízást, állást és felelősségteljes pozíciót is kapott. Az egészségügyi bizottság alelnökeként a kínai vakcinák ellen hergelte követőit. A virológust alakító „humorista” tavaszi posztjában azt sugallta: a nyugati gyártók oltóanyagai maximálisan megbízhatók, ám a „vacak kísérleti stádiumban lévő kínai” nem, miközben Borsodban alacsonyabb az oltakozási kedv, mint például a Dunántúlon. És az is elmondható, hogy az oltásszkeptikusok csak a kínai oltóanyagot tartják klasszikus vakcinának, sokan kizárólag ezt a vakcinát hajlandók elfogadni. A magyar ellenzék azonban az európai gyógyszerlobbit kiszolgálva hónapok óta igyekszik kiszorítani ezt a hagyományos technológiára épülő vakcinát a hazai oltóanyagkínálatból.

Fidesz: Erdei elhagyta a várost, cserbenhagyta a miskolciakat

A miskolci Fidesz–KDNP szóvivője szerint Erdei Sándor cserbenhagyta miskolci szavazóit, ezért azonnali hatállyal vissza kellene adnia a miskolci közgyűlésben szerzett mandátumát, ki kellene lépnie a bizottságokból és fel kellene adnia a jól fizető miskolci sportállásokat.

Hollósy András szerint Erdei Sándor cserbenhagyta a miskolciakat. Fotó: PS

– hangsúlyozta portálunknak a helyi Fidesz–KDNP szóvivője, aki szerint a „humorista” saját körzetében sem képes rendet tartani és felszámolni a patkányok tanyájaként szolgáló szemétdombokat. Hollósy András a PestiSrácok.hu érdeklődésére reagálva kiemelte: kizártnak tartja, hogy Rokker Zsoltti a borsodi megyeszékhelytől kilencven kilométer távolságra lévő Sátoraljaújhelyen és vonzáskörzetében folytatott kampány mellett el fogja tudni végezni a miskolci feladatait is. A „humorista” már nyáron elhagyta egy jobb karrier reményében az egykori acélvárost. Jelenleg Sátoraljaújhelyen él, és a hatalmas, kilencvennyolc települést felölelő 5. számú választókörzet országgyűlési képviselőjévé szeretne válni.

Erdei Sándor újabb változáson ment át, Sátoraljaújhelyre költözött és jobbikossá vált. Fotó: Erdei Sándor Facebook-oldala

– nyilatkozta még júliusban a miskolci önkormányzati képviselő a Jobbik háziportáljának, az Alfahírnek.

A várost elhagyta, ám miskolci jövedelemforrásairól úgy fest, továbbra sem mond le a hirtelen sátoraljaújhelyi „lokálpatriótává” változó „humorista”, aki talán abban bízik, hogy ha megszórja a zempléni paprikás krumplit egy kis kokainnal, felszárnyal majd a fővárosba.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.