kínai vakcina
A valóság dezinformációvá, a dezinformáció pedig valósággá vált – Hardcore Hobbista
Karigeri és a közgyűlés összetétele legalább olyan zavarokat okozott nekünk, mint a Pentagonnak a kínai oltás. Vagyis a két témánk a kilátásba helyezett új választás a fővárosban, amit Gelgő vagy akar, vagy nem akar, illetve a dezinformáció, ami ellen úgy küzd a haladás, hogy ők maguk terjesztik. Hiszen a dezinformáció fontosabb annál, mint hogy másra bízzák. A második félidőben Grósz János volt a vendégünk, akitől megtudtuk, hogy mi a különbség az iron man és az Iron Maiden között. Gy. Németh Erzsébet annak a Falus Ferencnek a szakmaiságára hivatkozik, aki szerint a Pride-on nem terjed a vírus
Úgy tűnik, az ATV lesz a baloldali politikusok új, kivéreztető helyszíne. Pár napja még Vágó Istvánt izzasztották a szegedi bibsiző jelöltjük miatt, most pedig a főpolgármester-helyettesnek adtak teret, hogy szabadon égesse magát. Gy. Németh Erzsébetnek adatott meg ezúttal, hogy a kínai vakcinát ócsárolja, majd bonyolódjon bele saját gondolatvilágába. A politikus ugyanis rávilágított, hogy nem elég hatásos a méréseik alapján a kínai vakcina a hatvanötév feletti korosztályban, de ennek ellenére fogalmuk sincs, hogy kinek kell harmadik oltást felvennie. A vakcina felvételének megszervezésében meg pláne nem vesznek részt. Ők csak szólnak és kritizálnak, a cselekvés ezúttal is elmarad. Közben pedig arra a Falus Ferenc szakmai kiválóságára hivatkozik a főpolgármester-helyettes, aki összevissza beszél arról, hogy mi megengedett és mi nem a járvány alatt. Vagyis prájdozni szabad, ott valamiért nem terjed a vírus, az augusztus 20-i ünnepségek viszont nagyon veszélyesek. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.