Pesti Srácok

Az Ügy – Előválasztási stiklik, roma akciók Ózdon és a csornai baloldali jelölt kifilézett vagyonnyilatkozata (Videó!)

A baloldali előválasztás nem más, mint egy nagy vicc: egymást kiszorító, fenyegető és átverő pártok és politikusok játéka. Szóra sem lenne érdemes, de valamiért mégis beszélnünk kell róla. Nem szabad elfelejteni, hogy az előválasztás nekik egyben a jövő tavaszi választás főpróbája is. Kétségünk se legyen: ugyanezeket a mocskos eszközöket, trükköket jövőre is be fogják vetni. A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró műsorában ezúttal két történet látható, amelyek megmutatják, hogy verik át egymást is és hogyan veszik hülyére a választókat a baloldalon. Ózdon lebuktattuk a felbérelt, szavazókat megfélemlítő, illetve kiszolgáltatott romákat csoportosan előválasztásra szállító cigányokat. Csornán pedig az MSZP megyei alelnökének néztünk a körme alá, aki mielőtt jelöltséget vállalt, minden ingatlant eltüntetett a nevéről, de még így is hiányos maradt a vagyonnyilatkozata.

A témában korábban közölt riportjaink ITT és ITT megtalálhatók.

Kovácsné Varga Ildikó szombaton közölte, hogy benyújtotta módosított vagyonnyilatkozatát az önkormányzathoz és az MSZP vezetéséhez is.

Vezető kép: Pesti TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.