Ózd
Janiczak Dávid a PS-nek: kevés a rendőr, de ennek ellenére jellemzően békében élünk Ózdon
Ózd független polgármestere szerint a rendőrség létszámhiánya a legfőbb probléma, de az egyenruhások hatáskörét is ki kellene bővíteni, hogy szükség esetén azonnal és megfelelő módon eljárhassanak – akkor lehetne elejét venni az olyan eseteknek, mint ami másfél hete Ózd-Centerben történt. A PestiSrácok.hu számolt be róla elsőként, hogy egy általános iskolás ballagást ünneplő 20 fős társaság, akik italos állapotban az út közepén táncoltak, kis híján meglincseltek egy 78 éves helyi traktorost, mert az rájuk mert dudálni, hogy álljanak félre. Janiczak Dávid, illetve az önkormányzat azonnali megoldást keres, hogy a renitens család ne zavarja tovább a környék nyugalmát – megvásárolnák az ingatlant, amiben laknak, mert akkor elköltöznek Ózdról. Ugyanakkor a polgármester szerint foglalkozni kell azokkal az általánosnak mondható problémákkal, amik oda vezettek, hogy a lincselési kísérlet egyáltalán megtörténhetett és a sértett idős férfit egy barátjának kellett megvédenie. A rendőr kevés, egy 20 fős társaságot, ha akarnának sem tudnának hogyan bevinni egyszerre. Telepíttetnének még több térfigyelő kamerát – de nincs kivel. Viszont megalakult a helyi lovas polgárőrség, ami komoly támasza lehet a városi rendészetnek és a rendőrségnek is. Ózdi támadás: megmozdultak a gazdák, a rendőrség óvja a békét
Körülbelül 30 helyi gazda gyűlt össze és sorakozott fel traktorokkal Ózd–Centerben, ott, ahol múlt szombaton este a 78 éves Varga Tiborra rátámadt egy 20 fős társaság, amikor a már üres traktorával tartott hazafelé. A PestiSrácok.hu riportjában megszólalt a sértett és a városrész önkormányzati képviselője is. Kiderült, hogy egy népes család, S.-ék ballagási ünneplését zavarta meg a szabályosan közlekedő traktoros, ami kis híján lincselésbe torkollt. Az idős gazda életét elmondása szerint egy barátja mentette meg. Országszerte, de kiváltképp Ózdon óriási felháborodást keltett az eset. A Varga Tibor mellett kiállók népes tábora arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy szigorítani kell a büntetési tételeket a rendőrség jogainak bővítésével, lehetőség szerint minél hamarabb, hogy ne történhessen meg ilyen vagy ehhez hasonló bűncselekmény. A múlt heti balhéban érintett család – akiknek első körben két tagját gyanúsították meg csoportosan elkövetett garázdasággal és a közlekedés veszélyeztetésével – rendőrt hívtak; rövid időn belül öt autóval tíz egyenruhás érkezett, hogy elejét vegye egy esetleges újabb konfliktusnak. Csaknem megismétlődött az olaszliszkai lincselés, húsz fős társaság támadt rá egy 70 éves emberre Ózdon
Húsz fős társaság támadt rá egy idős emberre még szombaton este Ózd külső részén, Centerben. A 70 éves Varga Tibor egész nap a földeken kaszált, majd a lovait látta el, este 8 óra után indult haza az üres traktorral. Az úton meglátott egy nagy számú társaságot, akik táncoltak, hangosan énekeltek, rájuk dudált, hogy álljanak félre, amit azok zokon vettek. Hangos szidalmazás, ordibálás, fenyegetőzés közepette többen a traktorra ugrottak, megpróbáltak bejutni, vagy az öreget kiszedni onnan, még a traktor üvegajtaját is kiszakították. Varga Tibor 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta; azt mondja, ezt Molnár László barátjának köszönheti, aki azzal, hogy beavatkozott, a védelmére kelt, az életét mentette meg. A helyszínre érkező rendőrök az érintettek elmondása szerint két főt vettek őrizetbe, azokat, a legagresszívebbek voltak a társaságból. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott a támadást elszenvedett férfi és a városrész önkormányzati képviselője is. Utóbbi azt mondta, egy olyan helyi család érintett az ügyben, akikkel folyamatosan probléma van; egyikük ellen egy másik súlyos bántalmazás miatt is folyamatban van büntetőeljárás. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.