Egészen komoly birodalmat épített fel egy Pánczél Géza nevű üzletember a rendszerváltozás idején. Cége, az Intera a kilencvenes évek közepére már hatalmas holdinggá nőtte ki magát. 1994-ben már hozzájuk tartozott a Magyar Narancs, a Playboy és az Élet és Irodalom. Miért érdekes ez? Mert Pánczél Géza állambiztonsági tiszt volt. Pánczél a nyolcvanas években műkincs-kereskedelemmel és kiállításokkal foglalkozott, majd – hasonlóan sok állambiztonsági tiszthez és hírszerzőhöz – átpártolt a média területére. A kétezres évek elején Bécsben szenvedett halálos autóbalesetet.
A nyolcvanas évek elején a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja is a reform útjára lépett, többek között megalapította a Generalart nevű vállalatot, amelyet akkoriban a sajtóban is bemutattak. Van, ahol egészen szemináriumi stílusban: „A három esztendeje alakult Generalart vitathatatlan érdeme: stúdiójával gyarapodott a budapesti kiállítási helyiségek száma, s az árusítással egybekötött tárlataik a »valódi érték biztonságérzetét« nyújtják a vásárlóknak – írták a Munka című lapban [1985]. –
A Generalart üzleti vállalkozás. De – mint példájuk mutatja –, az üzlet és a művészet nem szükségszerűen ellentétes fogalmak, összeegyeztethetők! Joggal mondhatjuk eddigi tevékenységükre e tekintetben is: sikerük van.”
Az Artexpo Nemzetközi Művészeti Vásár kapcsán így írtak a vállalkozásról [szintén 1985-ben]: „A Generalart Stúdió 1984-ben alapított galéria, sok hazai és nemzetközi kiállítás, vásár szereplője (Montreal, Stockholm, Bologna, Poznan)”.
Lehet, hogy a galériát 1984-ben alapították, de a céget korábban. A Magyarországban egy 1983-as cikkben az igazgató-helyettest is megszólaltatták. Már az írás kezdete jellegzetes:
„Ahol nemrég még Ladák és Wartburgok csillogtak a kirakatban, ott néhány hete – a járókelők nem kis csodálkozására – fiatal iparművészek mutatták be és árusították sokféle tetszetős terméküket.”
„A GENERALART lakberendező tevékenysége olyan egyszerű ötlet, hogy csodálnivaló: miért nem jutott ez eddig senkinek sem eszébe? Az új irodának – úgy tetszik – éppen ebben rejlik az erőssége, Pánczél Géza igazgatóhelyettest idézve: »Mindenre odafigyel, amire mások talán nem figyelnek.«”
Pánczél Géza, az állambiztonság tisztje
Csak az nem derült ki akkoriban, hogy Pánczél Géza korábban az állambiztonság hadnagya volt. Jóbarátja és üzleti partnere, Bakonyi Péter szerint a kémelhárításnál dolgozott. „1976 őszétől 1979 nyaráig, majd saját meggyőződéséből és akaratából távozott a Belügyből, nem kis viharok után. Az Interart létrejötte előtt volt munkanélküli, volt főszerkesztő, sőt még művészeti-kulturális (állami) vállalat alapítója is!”
Távozása valódi okát és hátterét egyelőre nem ismerjük, de joggal vonhatjuk kétségbe a fenti információt – Bakonyinak jó oka volt arra, hogy előálljon ezzel a nem túl hihető legendával. A lényeg, hogy társa szerint Pánczél Géza „volt főszerkesztő”, majd egy „művészeti-kulturális (állami) vállalat alapítója is”.
Utóbbi volt a Generalart, előbbi a Kossuth Kiadó lehetett, hiszen Pánczél egy későbbi interjúja szerint előtte – az állambiztonság után – ott dolgozott.
Pánczél Géza a Beszélőben. Forrás: Beszélő/Arcanum.hu
Műkincs-kereskedelem – állambiztonsági terep
A Generalart műalkotásokkal kereskedett. Jól tudjuk, hogy a műkincs-kereskedelem – és a csempészet – az állambiztonság, illetve még inkább a katonai titkosszolgálat terepe volt.
Nem ördögtől való azt gondolnunk, hogy Pánczél Géza valójában nem „távozott a Belügyből”, hanem erre a területre lett helyezve. A lényeg, hogy később két vállalatot biztosan alapított – az egyik az Interart Kiadó, a másik az Intertype volt. Előbbi Interart Reklám Propaganda és Szolgáltató Kisszövetkezetként indult el, majd a rendszerváltás után Intera Rt. lett belőle.
Pánczél egyik fontos partnere egy Bakonyi Péter nevű rádiós volt, aki közgazdászként indult és a Lipovecz Ivánék kapcsán már említett Közgazdász folyóirat szerint ő is a Marx Károly nemzetközi szakára járt. Majd szintén a Rádióhoz került. Hogy hogyan álltak össze Pánczéllal, azt nem tudjuk, de az Interart 1990-es kiadványai között az ő könyvét is kiadták:
„Az INTERART Stúdió kiadványaia KARÁCSONYI VÁSÁRON! Bakonyi Péter: Kalandok Keleten Információgazdag úti-szociográfia Kína, Tibet és Nepál 80-as évekbeli állapotáról.”
Izgalmas témák, állambiztonsági háttér
Ebből nyilvánvaló, hogy a később a szociológiát is tanuló Bakonyi a nyolcvanas években bejárta az említett országokat. De megjelentek más izgalmas kötetek is: „Veljko Micunovic: Tito követe voltam – A szerző naplója 1956 és 1958 közötti moszkvai megbízatása idejéből”, „Körmendi Balázs: Zsidó gyónás – Dr. Kulcsár István, az Izraelben elhunyt pszichiáter 1942-43-ban, álnéven írt önvallomása”, „Vacláv Havel: Területrendezés-Kísértés – A kötet két drámáját hamarosan több színház is műsorra tűzi.”
Majd a reklámszöveg: „Keresse az INTERTYPE és az INTARART könyveit a könyvesboltokban és a könyvárusoknál.”
Csupa érdekfeszítő, addig a cenzúra miatt itthon szigorúan elhallgatott téma. Könyvemben és cikkekben is írtam már arról, hogy az állambiztonsági emberek által irányított cégek vezető szerepet játszottak a korábban tiltottnak, üldözöttnek számító művek megjelentetésében.
Még Borvendég Zsuzsanna történész kutatta ki először, hogy a KGB-s hátterű Siklósi Norbert – a Lapkiadó Vállalat egykori vezetője, a korábbi „médiacár” – vezetésével több céget létrehoztak a nyolcvanas évek végén.
Ezekben mind benne volt az állambiztonság, elsősorban a hírszerzés.
Budapest, 1986. Siklósi Norbert, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója, az újságíró klub elnöke köszönti a sajtótájékoztató résztvevőit, amelyen Borisz Sztukalin (b), a Szovjetunió magyarországi nagykövete és Bányász Rezső (j) államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke is megjelent. Fotó: MTI/Petrovits László
Wass Albert, Márai Sándor, Farkas Vladimir jó bevételt hozott
A PallWestet a konzervatív költőként ismert Tamási Orosz János nevű titkos megbízott vezette, ők jelentették meg az állambiztonsági főnök, Horváth József könyvét is, de az újra kiadhatónak ítélt Wass Albert életműből is hasznot akartak húzni.
A Molnár János ügynök vezette Griff Kontinent Kft. Márai Sándor műveit akarta megjelentetni. Siklósi és a hírszerzés joggal remélt nagy nyereséget a legendás, éppen akkor elhunyt író köteteiből. Ugyanezt a mintát látjuk itt is, és az Interart legnagyobb – de kétségtelenül legismertebb – dobása Farkas Vladimir emlékkötetének megjelentetése volt.
A Nincs mentség megszületése
A Nincs mentség ma is alapműnek számít. Az ÁVH egykori magas rangú tisztjével – Farkas Mihály fiával, aki egy időben a hírszerzés vezetője volt – Borenich Péter készített interjút. A rádiós-dramaturg egykor maga is az állambiztonsági hálózathoz tartozott – de nem saját akaratából. Borenichet „Bodrogi” fedőnéven szervezték be, miután „1957 tavaszán Veszprémben középiskolásként tagja lett az »Ifjú Magyarok Szövetsége« (»IMSZ«) illegális ifjúsági szervezetnek. Röpcédulákat másolt.” Dossziéja szerint „kompromittáló adatok alapján” vették rá az együttműködésre 1957 májusában a belső elhárításnál, de 1960-ban „kizárták a hálózatból”.
Saját honlapján maga is írt az ügynökmúltjáról: elmondása szerint rádiósként újra megkeresték, de nemet mondott. A kötet elkészítéséről a következőket írta [egyébként innen tudtam meg, hogy Pánczél az állambiztonság tisztje volt – egyszerűen írni akartam egy bejegyzést a Nincs mentségről]:
„A szerződéskötés előtt úgy tűnt, hogy az Interart Kiadó vezetője, Pánczél Géza, s a kötettel foglalkozó szerkesztő, Bakonyi Péter jó partner lesz. Utóbbi szinte naponta ostromolt »kedvező« ajánlataival. Majd később – miután szerződést kötöttünk – szinte szóba sem állt velem.
Amilyen vehemens volt a rábeszélésben, olyan elutasítóan viselkedett, amikor szerzői jogaimat akartam érvényesíteni. A szerződés aláírása után tudtam meg, hogy Pánczél Géza – mielőtt a kiadót megalapította – hosszú ideig az állambiztonsági szolgálat tisztje volt.
Farkas Vladimir fotója. Forrás: História/Arcanum.hu
Borenich Péter szerint „leparancsolták” a címlapról
„Az első megbeszélésen kiderült, hogy mind Pánczél, mind Bakonyi egyértelműen Farkas Vladimír mellett áll. Megtiltották, hogy az 1056 oldalas új nyersanyagból jelentősen húzzak. Ezenkívül szerzői jogaimat is csorbították. […] mindennek a teteje az volt, amikor Farkas Vladimír kijelentette, hogy semmi közöm a könyvhöz, nem vagyok szerzőtárs, s nekem egy fillér sem jár. A kiadó ebben is mellé állt.
Végül is kénytelen voltam kompromisszumot kötni. Belenyugodtam abba, hogy a nevemet leparancsolják a címlapról, s csupán a hátsó és belső borítón szerepeljen a következő szöveg: »A könyv annak a 133 órás magnetofonfelvételnek a felhasználásával készült, amelyben 1985. április 10-e és 1988. január 27-e között Farkas Vladimír elmondta életét Borenich Péternek.« A honorárium 50–50 százalékos megosztása viszont maradt. Bár ez sem egészen pontos, ugyanis a kiadó munkatársa, Bakonyi Péter nyolcvanezer, egy számomra ismeretlen hölgy pedig húszezer forintot kapott az én szerzői honoráriumomból.”
Bulibárók. SZDSZ-es, MSZP-s buli 1994-ből. Jobbra Pánczél és Farkasházy. Forrás: Kurír
Bakonyi szerint nem számít, hogy állambiztonsági tiszt volt a társa
Bakonyi Péter gúnyos, kemény válaszcikket írt, amelyet a Népszabadság jelentetett meg 1991-ben: Borenich „közzéteszi (mintegy a »tárgyhoz« csúsztatja), hogy a kiadó irányítója, Pánczél Géza »hosszú ideig az állambiztonság tisztje volt«. Ez így pontos; a ma 38 éves P. G. a magyar kémelhárítás »szabályos« tisztjeként dolgozott ifjú korában, 1976 őszétől 1979 nyaráig, majd saját meggyőződéséből és akaratából távozott a Belügyből, nem kis viharok után.
Az Interart létrejötte előtt volt munkanélküli, volt főszerkesztő, sőt még művészeti-kulturális (állami) vállalat alapítója is! Vajon a bravúros tollú Borenich Péter miért hozakodik elő ide nem illő életrajzi adatokkal?”
Látjuk, hogy Bakonyi Péter üzlettársának hátterét – hogy a diktatúra állambiztonsági tisztje volt – oda nem illőnek, a tárgyhoz „csúsztatottnak” magyarázza.
Tény, hogy az Interart Kiadó később igencsak kinőtte magát. Három évvel később, 1994-ben Kőszeg Ferenc – az SZDSZ lapjában, a Beszélőben – interjút készített Pánczél Gézával, aki akkor már egy nagyvállalat elnökeként beszélhetett.
Pánczél a Magyar Narancsban és az ÉS-ben
„Pánczél Géza, a Kossuth Könyvkiadó, majd a Művészeti Alap munkatársa akkor fogott bele néhány huszonéves kollégájával együtt a maga szocialista vállalkozásába, amikor – 1982-ben – megszűnt a képzőművészeti lektorátus egyeduralma, és a képzőművészek már állami engedély nélkül is forgalmazhatták műveiket. […]
Ma a részvénytársasággá alakult INTERA Rt. holdingként működik, 14 vállalata között vannak kulturális, de értékpapír-forgalmazó, idegenforgalmi és építőipari cégek is. A vagyonkezelő társaság négy lap – az időközben megszűnt Playboy, a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom és a Videomagazin – kiadásában érdekelt, de támogatják nonprofit intézmények, kiállító galériák, színházak, a Pesty Fekete Doboz és a Tilos Rádió működését is. Pánczél Gézát, a részvénytársaság elnökét a lapvállalkozásokról kérdeztük”.
A cikkben szó sem esett Pánczél Géza akkor már ismert múltjáról, de azt látni, hogy a vállalat igen nagyra nőtt. Idegenforgalom, értékpapír-forgalmazás, építőipar és sajtótámogatás. Az Intera a Magyar Narancsban, az 1957-ben elindult ÉS-ben és a Playboyban is benne volt.
Kőszeg Ferenc interjúja Pánczél Gézával. Forrás: Beszélő/Arcanum.hu
Pánczél szerint Sorosssal indították el a Narancs kiadását
A Magyar Narancs elindításáról Pánczél a következőt mondta Kőszegnek: „A Narancs-kiadáshoz kezdettől fogva egyfajta politikai szerepvállalási kényszer is lökte az alapítókat.
Több nehéz tárgyalás után (az Inter-Európa Bank segítő közreműködése ellenére végül is nem tudott szerepet vállalni) három partner állt össze a Narancsot kiadó részvénytársaság megalapításához: a Postabank, a Narancs Alapítvány, amely Soros György személyes támogatását élvezte, és az INTERA Rt.
Mi az alapítás időszakában arra a szerepre vállalkoztunk, hogy a lapszerkesztők érdekeit is védjük a Postabank esetleges dominanciájával szemben. Ezt a félelmet akkor érthetővé tette, hogy a Postabank a Lakitelek Alapítványt, a Hitelt stb. is támogatta. Ma már nyilvánvaló, hogy a bank a támogatási politikájában kiegyenlítő, kiegyensúlyozó szerepre törekedett, és sosem foglalkozott a szerkesztőség irányultságának a meghatározásával. Viszont például a Narancs esetében folyamatos tőkeinjekciókkal sietett a lap segítségére.”
A megjelenés után a Narancs akkori főszerkesztője – Nádori Péter – megjegyzéseket tett, erre Kőszeg válaszolt. Ezzel és a Magyar Narancs elindításával folytatjuk. Amiről most csak annyit: az említett Inter-Európa Bank – amely „segítő közreműködése ellenére végül is nem tudott szerepet vállalni” – a külkeres hálózat bankja volt.
Folytatjuk.
Vezető kép: Csurka Istvánék ellen tüntet a Magyar Narancs. Forrás: Népszabadság/Arcanum.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS