Ki vezeti az ukrán hadsereget?

A napokban egyre több hír látott napvilágot arról, hogy komoly szembenállás bontakozott ki az ukrán politikai és katonai vezetés között. Igen, persze ez is orosz propaganda, azonban ha csak történelmi szemszögből nézzük, akkor is rengeteg példát láthatunk arra, hogy mi történik egy ország döntéshozói között, ha egy háború kimenetele rosszra fordul. Próbáljuk tehát ezeknek a példáknak a fényében elemezni a propagandán át hozzánk szivárgó információkat!

Nem áll jól az ukrán hadsereg. Ez nem orosz dezinformáció, ez tény, amit lassan a háborús pszichózisban tobzódó mainstream média, és a kijevi (Kijiv?) vezetés is egyre inkább beismer. A legutóbbi hírek szerint az ukrán fegyveres erők napi vesztesége meghaladja a napi kétszáz főt. Ha eltekintünk attól, hogy ez a Kijev által közzétett adat minden valószínűség szerint kozmetikázott, akkor is ide kell még számolnunk a sebesülteket, a hadifoglyokat és a dezertőröket is. Ezekkel a veszteség már körülbelül napi ezerre ugrik. Elképesztő szám, a legnagyobb harctéri veszteségekkel rendelkező fegyveres konfliktus, az első világháború során a nyugati fronton ez a szám hatezer volt, mindkét oldalon, összesítve! Ismételjük, ezek az ukrán hadvezetés által közzétett legfrissebb adatok.

A sebesültekről nem szólnak a híradások Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Az oroszok veszteségeiről nehezebb képet alkotni, hiszen az ukrán elnök szerint Moszkva már az első hónapban negyvenezer katonát vesztett. Az óvatosabb nyugati becsélesek szerint az orosz hadsereg február óta körülbelül húszezer katonát vesztett, ez szintén körülbelül napi kétszáz körül mozog, azonban ebben benne vannak a sebesültek is. A hivatalos orosz jelentések is ehhez állnak közel, ott a szakadár milíciákkal együtt nagyjából tizenháromezer áldozatról számolnak be a háború kezdetétől.

A számok makacs dolgok

A fenti számokat azért fontos legalább hozzávetőlegesen ismernünk, hogy képet tudjunk alkotni az ukrán fegyveres erők állapotáról. Mindezek tekintetében nem meglepő, hogy a kijevi narratíva is lényegesen változott az utóbbi egy-két napban. Hiába érkeznek a fegyverszállítmányok, ha nincs aki kezelje őket. Hiába kapnak az ukránok modern fegyvereket, ha még a szovjet időkből ott maradt hadianyag kezelésére sincsenek kiképezve. A Területvédelmi Erők (Teroborona) frontra küldése pedig csak ront ezen a szituáción: kiképzésen át sem esett, rosszul felszerelt, tulajdonképpen polgárőrségnek megfelelő erőket küldenek az orosz ágyúkkal szembe. Nem meglepő tehát, hogy az ukrán hadvezetés már többször hangot adott elégedetlenségének.

Területvédelmisek tiltakoznak a siralmas állapotok miatt. A videót, amelyből a képfelvétel készült, azóta letiltották.

A fordulópont Mariupol eleste volt: amikor a szélsőségesekből álló, jól kiképzett, tulajdonképpen fanatikus Azov-ezred letette a fegyvert, törés következett be a katonai és a politikai vezetés között. Kijevnek hősökre volt szüksége, és ha nincs élő, a halott hős is megteszi. Ezért jelentek meg sorozatosan a hírek, miszerint a harccsoport tagjai akár a halálukig kitartanak, Zelenszkij tulajdonképpen megtagadta az engedélyt a visszavonulásra, amikor még megtehették volna, a megadásra vonatkozó kérelmek pedig süket fülekre találtak. Nem véletlen, hogy az Azovsztal eleste után a hivatalos ukrán propaganda szépíteni próbált a helyzeten: először arról beszéltek, hogy az Azov tagjait „különleges művelet keretében kimenekítették”, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem így történt, egyszerűen igyekeztek elfedni az esetet.

A katonai vezetés szempontjából a gyárkomplexum eleste azonban katasztrofális vereség volt. Az ukrán haderők legfelkészültebb, legerősebb alakulata adta meg magát, hatalmas morális vereséget mérve saját hadseregükre. Ezt az orosz propaganda ki is használta. A Szeverodonyecknél kibontakozó harcok elején már egyértelmű volt, hogy ugyanaz a szituáció ismétlődik meg, ezért a hadvezetés a visszavonulást javasolta, amit Kijev ismételten letiltott, majd fékevesztett mozgósításba kezdett. A katonai és politikai vezetés között egyre nagyobb szakadék tátong, ami súlyos problémákat eredményezhet az ukrán fél számára a továbbiakban.

Ki vezeti a hadsereget?

Ha nem is vesszük komolyan az Ukrajnában harcoló NATO-tisztekről terjengő híreket – amire egyébként egyre több bizonyíték van –, akkor is láthatjuk, hogy ha nem is a frontvonalon, de az amerikai, kanadai és francia főtisztek komoly szerepet játszanak az ukrán fegyveres erők irányításában. Mivel a kijevi politikai elit nagyban függ a washingtoni irányítástól, így valószínűsíthető, hogy az ukrán vezérkar csak másodlagos tisztséget tölt be a saját hadseregében, és ha nem is nyugati katonák, de a Nyugat által irányított politikai vezetők kezében összpontosul a katonai irányítás. Nem véletlen, hogy Putyin több beszédet is intézett az ukrán tiszti karhoz, amiben felszólította őket, hogy vegyék át a hatalmat. Erre egyelőre nem került sor, de az újabb, egyre szaporodó vereségek tükrében nem tekinthetünk el ennek lehetőségétől.

Kárpátalja a frontvonalban

Az első, az ukrajnai háború elleni tüntetések Kárpátalján kezdődtek, méghozzá nem is a megfélemlített magyar közösség részéről: a legnagyobb megmozdulásra Huszton került sor, ahol ruszin és ukrán nők tiltakoztak férjeik és fiaik frontra küldése ellen. A megyében jellemző volt, hogy sokan csatlakoztak a Teroboronához, hogy elkerüljék a harctéri szolgálatot, és otthonuk közelében láthassanak el (fél)katonai feladatokat. A legújabb kijevi rendelet szerint azonban őket is Keletre küldték.

Kárpátalja katonai kormányzója, Viktor Mikita külön lépéseket tett a feszültségek lehűtésére: az első belső menekülthullámot követően elrendelte, hogy a megyébe érkezők azonnal jelentkezzenek a hadkiegészítő parancsnokságoknál, illetve, arra kérte őket, hogy amennyiben nem rendelik őket katonai szolgálatra, álljanak be a Teroboronához. Erre a felhívásra még azelőtt került sor, hogy elrendelték a területvédelmisek mozgósítását, azonban mivel a rendelet bevezetése várható volt, sőt, ha nem is hivatalosan, de korábban is sor került a Teroborona harctéri bevetésére, így érezhető, hogy Mikita elsősorban az alá rendelt megye biztonságát igyekezett garantálni.

Viktor Mikita eligazítást tart. Fotó: Kárpátalja.ma

A kormányzó a napokban arról is határozatot hozott, hogy Kárpátaljáról tilos legyen üzemanyagot küldeni a többi ukrán megyébe. Ez azért is érdekes lépés, mert az ország üzemanyagellátása jelenleg katonai rendelkezés alatt áll, tehát ha Kijev úgy gondolná, hogy a frontvonalon megcsappant készleteket a megyék tartalékaiból pótolná, akkor hivatalosan önkényesen elvonhatná azokat. Azonban Mikita ezt megelőzendő biztosította Kárpátalja ellátottságát, még ha nem is teljesen, hiszen továbbra is csak fejadagra, korlátozott mennyiségben vásárolhatnak benzint és gázolajat a megye lakói. Ukrán szempontból tehát Kárpátalja még „szerencsésnek” is mondható, hiszen a megye kormányzója valóban szereti Kárpátalját.

A szerencsés megye

A szerencse kifejezése meglehetősen kétes egy ilyen szituációban, azonban valljuk be, bármennyire is nehéz a kárpátaljai magyarok sorsa, bármennyi atrocitás is éri őket, eddig mindig olyan vezetőket kapott Kijevtől a térség, akik igyekeztek mindent megtenni a védelmükben. Igen, a nacionalista támadások folyamatosak voltak a háború előtt, azonban ne legyenek kétségeink, lehettek volna sokkal rosszabbak is, ha annak idején Henagyij Moszkal, most pedig Viktor Mikita nem veszi védelmébe a kisebbséget. Moszkal az ukrán médiával szemben állt ki a magyarokért, Mikita pedig többször felszólította az ukrán politikusokat, hogy hagyják abba a magyarellenes uszításokat.

Az ilosvai járásban született, tehát kárpátaljai ezredes 1998-ban  végzett technológus-közgazdászként a Kárpátaljai Erdészeti Főiskola fafeldolgozás technológiája, gazdaságtana és tervezése szakon, majd jogász diplomát szerzett 2002-ben az Ukrán Nemzeti Belügyi Akadémián. 1999 óta számos vállalkozás munkatársa volt, 2003-tól pedig különféle titkosszolgálati beosztásokban dolgozott, jól látható tehát, hogy bejáratos az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) belső köreibe. Az szolgálat vezetése egyébként finoman szólva sem arról híres, hogy nagy becsben tartanák a kisebbségi jogokat, Mikita tehát a szerencsés kivétel, ami kiemelten fontos a jelenlegi időben.

Ne legyenek ugyanis kétségeink, ha a háború véget ér, ha a fegyveres erők és a politikai elit összetűzésbe kerül, a magyaroknak szüksége lesz valakire, aki kiáll mellettük! A jelek szerint Mikita nem hagyja, hogy Kárpátalja káoszba süllyedjen.

Vezető kép: MTI/AP/Efrem Lukackij