A moszkvai védelmi minisztérium vasárnap közölte, hogy kielemezte az orosz fekete-tengeri flottát megtámadó drónok roncsait, amelyeknek legalább az egyikét a megállapodás szerinti gabonaszállító folyosó területéről, egy Ukrajna vagy a nyugati szövetségesei által használt civil hajóról indíthatták el. A tárca közleményében azt írta: a navigációs adattár elemzéséből kiderült, hogy a támadást Odessza közeléből, a tenger partjáról indították.
A drónok a gabonaszállítás biztonságát garantálni hivatott folyosó mentén haladtak, majd ráfordultak a szevasztopoli orosz haditengerészeti támaszpontra
– írták. Oroszország állítása szerint az egyik drónt pedig kifejezetten a gabonafolyosó területéről indították el. Moszkva megjegyezte: ez akár azt is jelentheti, hogy a pilóta nélküli repülőgépet az ukrán kikötőkből mezőgazdasági termékeket szállító, Ukrajna vagy nyugati szövetségesei által használt civil hajók egyikéről engedték fel.
A drónok közül néhány kanadai navigációs eszközökkel volt felszerelve
– tette hozzá a tárca. A moszkvai védelmi minisztérium emlékeztetett: Ukrajna szombat reggel tizenhat drónnal támadást hajtott végre Oroszország Szevasztopol közelében állomásozó fekete-tengeri flottája ellen. Moszkva állítása szerint a támadást a brit haditengerészet segítségével hajtották végre. Nagy-Britannia ezt tagadja. Oroszország állítása szerint visszaverte a támadást, de mivel a célba vett hajók a gabonaszállítás biztonságát voltak hivatottak garantálni, Moszkva úgy döntött, hogy felmondja a júliusban az ENSZ égisze alatt megkötött nemzetközi gabonaszállítási megállapodást. Szakértők szerint a döntés veszélybe sodorhatja a globális élelmiszerbiztonságot.
Ukrajna úgy véli, Oroszország csak ürügyet keresett a gabonaszállítási megállapodás felrúgására. Kijev felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Moszkvára kötelezettségei betartása érdekében. Olekszandr Kubrakov ukrán infrastrukturális miniszter vasárnap elmondta: egy Etiópiába tartó, negyven tonna gabonával megrakott hajó még elhagyhatta Ukrajnát, de az orosz blokád miatt ellehetetlenült a további export. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint 176 – összesen több mint kétmillió tonna gabonával megrakodott – hajó nem tud kijutni az ukrán kikötőkből a blokád miatt.
Joe Biden amerikai elnök botrányosnak nevezte Oroszország döntését, az Európai Unió pedig annak átgondolására szólította fel Moszkvát. António Guterres ENSZ-főtitkár mélységes aggodalmának adott hangot, és jelezte: intenzív tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy Oroszország meggondolja magát. A NATO a megállapodás azonnali megújítását kérte, és felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy “hagyja abba az élelmiszer fegyverként való felhasználását, és állítsa meg illegális ukrajnai háborúját”.
A júliusban kötött gabonaszállítási egyezménynek köszönhetően 397 hajón több mint kilencmillió tonna gabona hagyhatta el biztonságban az ukrajnai kikötőket, és ennek hatására csökkentek a globális élelmiszerárak. A megállapodás november végén járt volna le, ha Moszkva most fel nem mondta volna.
Forrás: MTI; Fotó: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS