Pesti Srácok

Lavrov: Moszkva továbbra is kész tárgyalni, de a Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében

Lavrov: Moszkva továbbra is kész tárgyalni, de a Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében

Az orosz vezetés, köztük Vlagyimir Putyin elnök továbbra is kész tárgyalni Ukrajnáról, a békéről, de a Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében – jelentette ki az orosz külügyminiszter vasárnap.

– jelentette ki Szergej Lavrov, aki riasztónak tartja, hogy Lengyelország mint helyszín "jelölt kíván lenni" az Egyesült Államok nukleáris fegyvereinek telepítésére.

Korábban Andrzej Duda lengyel elnök azt mondta, hogy "továbbra is nyitott az amerikai nukleáris fegyverek lengyel területen történő elhelyezésének kérdése". Duda szerint Varsó részt vehetne az úgynevezett Nuclear Sharing programban, amelynek keretében az európai NATO-tagországok nukleáris fegyvereket telepítenek és tárolnak a területükön.

PestiSracok facebook image

Lavrov hangsúlyozta: Washington képtelen feladni azt a vágyát, hogy mindenki felett uralkodjon, és hogy ez áll az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió azon kijelentései mögött, miszerint "katonai vereséget" kell mérni Oroszországra. Lavrov beszélt arról is, hogy veszélyes tendenciának tartja a német politikusoknak azt a törekvését, hogy elkerüljék a nácizmusért és a második világháború pusztításaiért vállalandó felelősséget. Emlékeztetett arra, hogy már jóval az ukrajnai háború kezdete előtt kezdték érezni orosz illetékesek német kollégáik részéről a velük való kommunikációjuk során azt a hozzáállást, hogy "mi, németek mindenkivel szemben mindent rendeztünk, nem tartozunk senkinek semmiért, ezért ideje abbahagyni azokat a szemrehányásokat, hogy mi történt a második világháborúban". Az orosz külügyminiszter ezt veszélyes megközelítésnek tartja.

– tette hozzá az orosz külügyminiszter. Azt is megjegyezte, hogy Európában megszólaltak olyanok, akik "meglehetősen felelőtlenül játszanak az atomfegyverek kérdésével".

– jelentette ki Lavrov.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.