Orosz ellenőrzés alá került az ostromlott Bahmut (Artemivszk) várostól mintegy tíz kilométerre északnyugatra lévő Zaliznjanszke település – közölte Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója szerdán a sajtószolgálatán keresztül.
A község a Bahmutot korábban Szlovjanszkkal összekötő autóút mellett fekszik. Jan Gagin, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió vezetőjének tanácsadója azt állította, hogy az orosz hadsereg Bahmut mintegy felét foglalta el, és hogy a városból ukrán egységek elszórtan, mezőkön át próbálnak meg visszavonulni, a tavaszi olvadás miatt süppedékessé vált talaj miatt felszerelést és élőerőt veszítve.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője az ukrán fegyveres erők személyi állományában az elmúlt egy nap alatt elszenvedett veszteségeket mintegy 575 főben nevezte meg. Közülük több mint 235 katona Liman irányában, mintegy 160 pedig a Donyeck környékén vívott harcokban esett el. A tábornok a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök és egyéb katonai célpontok között említett meg három, Sz-300-as légvédelmi rendszerhez tartozó radarállomást, egy Mi-8-as helikoptert, egy harckocsit, egy amerikai gyártmányú M109-es Paladin önjáró és két M777-es vontatott tarackot, egy lengyel Krab önjáró tarackot, valamint három lőszerraktárt.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS