
Orosz ellenőrzés alá került az ostromlott Bahmut (Artemivszk) várostól mintegy tíz kilométerre északnyugatra lévő Zaliznjanszke település – közölte Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója szerdán a sajtószolgálatán keresztül.
A község a Bahmutot korábban Szlovjanszkkal összekötő autóút mellett fekszik. Jan Gagin, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió vezetőjének tanácsadója azt állította, hogy az orosz hadsereg Bahmut mintegy felét foglalta el, és hogy a városból ukrán egységek elszórtan, mezőkön át próbálnak meg visszavonulni, a tavaszi olvadás miatt süppedékessé vált talaj miatt felszerelést és élőerőt veszítve.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője az ukrán fegyveres erők személyi állományában az elmúlt egy nap alatt elszenvedett veszteségeket mintegy 575 főben nevezte meg. Közülük több mint 235 katona Liman irányában, mintegy 160 pedig a Donyeck környékén vívott harcokban esett el. A tábornok a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök és egyéb katonai célpontok között említett meg három, Sz-300-as légvédelmi rendszerhez tartozó radarállomást, egy Mi-8-as helikoptert, egy harckocsit, egy amerikai gyártmányú M109-es Paladin önjáró és két M777-es vontatott tarackot, egy lengyel Krab önjáró tarackot, valamint három lőszerraktárt.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Tudományos libsizmus
2023-03-16 at 15:19
Ez már tisztára első világháború. Elfoglalnak egy falut és megírja az újság.
Szerintem Putyinnak meg kellett volna kérdeznie a német véderő főparancsnokságot (nem a mait), hogy kell elfoglalni Ukrajnát fél év alatt faltól falig.
Ez egy vicc, amit ott az oroszok előadnak.
Borzalom
2023-03-16 at 01:36
Egy nap alatti veszteség 575 fő ? Tiszta őrült az ukrán elnök meg minden nyugati vezető aki ilyen túlerővel szemben a halálba küld ennyi embert naponta. Nyugodjanak békében, szerencsétlenek.
odu
2023-03-15 at 19:55
Az biztos, hogy a ruszki rakéta tüzérség vérgőzös történelmének legvéresebb lapjait írja,kis terület, keskeny folyosó, mély sár, borzadály.
Torockó
2023-03-15 at 18:49
A tömeggyilkosságokban (38 háborúja 45 óta) világvezér USA az utolsó ukránig (magyarig, lengyelig, tatárig, románig, bolgárig) képes folytatni saját ukrajnai háborúját…
Kakukk
2023-03-15 at 17:27
Brit meteorológiai jelentés:
“Alacsonyan szállnak a megsemmisült Wagneresek által dobált gyalásók. Eső várható.”
Vízöntő
2023-03-15 at 17:20
Tegnap nem azt közölte Kijev, hogy a Wagner megsemmisült?
Hogy? Az a jereváni rádió volt?
Az más.