Pesti Srácok

A babaváró hitel összege 10 százalékkal, a falusi csoké 50 százalékkal emelkedik

A babaváró hitel összege 10 százalékkal, a falusi csoké 50 százalékkal emelkedik

A babaváró hitel összege 10 százalékkal, a falusi családi otthonteremtési kedvezményé (csok) 50 százalékkal emelkedik – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Hornung Ágnes felidézte, hogy a kormány a családbarát fordulat óta, azaz tizenhárom éve építi "nagyon komplex és szerteágazó" családtámogatási rendszerét. Ennek elemei közé sorolta az adókedvezményeket, az otthonteremtési és babaváró támogatásokat, továbbá az idősek támogatását. Az államtitkár azt mondta: a családtámogatási rendszerrel a kiszámíthatóságot akarják biztosítani a családoknak, azért, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen. Hornung Ágnes az eredményekről közölte: az úgynevezett teljes termékenységi arányszám Európában Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, míg a legtöbb országban csökkent.

A csütörtöki Kormányinfón bejelentett változásokról azt mondta: a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború, valamint a gazdasági szankciók teljesen átalakították a gazdaságot, egyebek mellett "elszálltak" az ingatlanárak. Ezért – folytatta – a mostani életviszonyokhoz kell igazítani a családtámogatási rendszert. A részletekről kifejtette: 10 százalékkal emelték a babaváró hitel összegét, azaz a korábbi 10 milliós helyett 11 millió forintos állami támogatást kapnak a párok 2024. január 1-jétől.

PestiSracok facebook image

- mondta.

A falusi csokot érintő változásokról ismertette, használt lakás vásárlása, valamint korszerűsítése és bővítése esetén egy gyermek után a támogatás 1 millió forintra, két gyermek esetén 4 millióra, három vagy több gyermek esetén pedig 15 millió forintra nő. Hornung Ágnes szólt arról is, hogy meglévő lakás korszerűsítése és bővítése esetén pedig a támogatási összeg egy gyermek esetén 500 ezer, két gyermeknél 2 millió, három gyermeknél pedig 7,5 millió forintra emelkedik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.