A “bácsik”

Kapkodom a fejem. Nem értem mi történik itt? Felrázódik a közvélemény, a sajtó a kirobbant pedofil botrány miatt. Eddig erről a témáról mély volt a hallgatás: itt is, ott is. Persze nem hirtelen jött, hiszen évtizedek óta nyomul előre az a meleg, LMBTQ, gender, woke lobbi, amely bizonytalanná tette az embereket. Sokan érezték, valami itt nem stimmel: elszaporodott az intézetekben, médiumokban, sőt minisztériumokban, iskolákban sunyi módon az érzékenyítés taktikája, az egyre erőteljesebben felszínre kerülő aberráció elfogadására, amelynek előszobája volt az eldurvuló ,,Pride felvonulások” üzenete.

A résztvevők gyalázták a családot, a normális házasságot, a kereszténységet, egyáltalán az évszázadok óta elfogadott polgári életet, a polgári erkölcsöt. Persze fűszerezve jócskán balliberális politikai üzenetekkel. Félre ne értsék ezzel nem azt akarom mondani, hogy abban a polgári életben nem volt képmutatás, nem volt álságos magatartás, de azért a társadalom többségében be volt építve egyfajta fékrendszer, ami azt sugallta, hogy eddig és ne tovább.

Igen, felvetődhet a kérdés, hogy mi is a különbség a polgári, kapitalista erkölcs, a szex, mi a különbség a szocialista erkölcs, a szex és az új világunkban a woke filozófiájának erkölcse és szexe között? Ugye az utóbbi a minden tagadása, lebontása a réginek és befogadása a meghatározhatatlannak. Azaz visszatértek azok a ,,szép jakobinus idők”, amikor szét kell rombolni a több ezer éves kiharcolt, kialkudott értékeket egy ismeretlenbe vezető vélt szabadságért, szabadosságért, amely újabb értékdiktatúra kialakulásához vezet. A 2010-es években terjedt el a woke szó szélesebb körökben. A faji egyenlőtlenségek ellen küzdők mellett ekkorra a különféle csoporthovatartozásuk, például nemi identitásuk alapján kirekesztettnek vélt személyek érdekében felszólalókra is használatos lett a woke. Mára persze eljutottunk odáig, hogy a homoszexualitás, a nekrofília, a gyermekpornográfia, a másság, az aberráció, a beteges lelkűség, akár a pedofília elfogadása kizárólagosságra törekszik különböző országokban, főként Nyugaton. Sőt másokkal is igyekszik – olykor erőszakos módszerekkel –elismertetni ezt az ideológiát, a ,,haladók” szeretnék, ha ezek polgárjogot nyernének. Az egészséges ellenállás találhatta ki az utóbbi időben elterjedt mondást, miszerint:

Engem nem érdekel, hogy ki a buzi, ki akarja magát átoperáltatni, az sem érdekel ki mit képzel magáról, transzvesztita vagy nem, csak ne legyen kötelező.

Életkoromnál fogva én a szocialista erkölcsöt, a szocialista szex gondolatvilágát, a szocialista módit ismerem jobban. Ha egyáltalán lehet különbséget tenni a különböző ideológiák szexfelfogása között. Az ötvenes években gyerekként ismerkedtem meg olyan fogalmakkal, hogy cukros bácsik, mutogatós, tapizós, leskelődős bácsik. Otthon édesanyám mindig figyelmeztetett mielőtt elmentem hazulról, hogy idegenekkel ne álljak szóba, ha hívnak senkivel se menjek el, szakállas vagy nem szakállas bácsival, bármit is ígérnek. Gellérthegyi srácként iskolatársaimmal csavarogva jártuk a hegyet, amely eléggé bozótos, sziklás, barlangos elhanyagolt, elhagyott területnek számított. Olykor belebotlottunk olyan férfiakba, akik egy bokor mögül figyelték, hogy különböző párok mit csinálnak. Sok bokor késő délutánra foglalt volt. Ilyenkor a nagyobb fiúk a leskelődőket kővel dobálták vagy elkergették őket. Sőt, aki egy ballonkabát mögül előrántotta micsodáját, azaz mutogatta magát fiatal lányoknak, azt még nagyon meg is verték.

Talán törvényben leírva a leskelődés, a mutogatás nem volt tiltott, de kevesen tudják mostanság, hogy a szerelmes párok, fiúk lányok vagy egyneműek nem mehettek szállodába, hónapos szobára, emiatt jobb híján a ,,mautner szállóban” kötöttek ki, azaz a mezőn, az erdőben, félreeső helyeken, olykor egy uszoda kabinjában. Mit gondolnak, miért fúrtak a kabinok faajtajára, oldalfalára lyukakat a betegesen kíváncsi emberek? Hogy leskelődhessenek, aberrált, kéjenc vágyaikat kielégíthessék. Ez a fajta, érintés nélküli szocialista szex voltaképpen eltartott a rendszerváltásig. A magánélet bujkálással együtt is így nyitott volt mindenki szeme láttára: lásd a gellérthegyi románcokat.

De a többségi társadalom szintén nem igazán kedvelte azokat a meleg férfiakat, akik zsúfolt villamosokon, buszokon fiatal gyerekeket fogdostak. Akkor nem foghíjas villamosok jártak, hanem az emberek egymásra préselődve utaztak, még a peronon és a tuján is egymásba kapaszkodva lógtak. Ez az aberráltakat vonzotta, mert látszólag szenvtelen arccal matathattak a kezükkel a nagy tömegben. Ha valaki hangosan segítségért felkiáltott, vagy dulakodás alakult ki, akkor a többiek a szerencsétlen buzit lerugdosták a villamosról. Nem azt a progresszív világot éltük akkoriban, hogy bárki a személyiség elleni erőszakot csak úgy eltűrje. Az eltűrés – főként 1956 után –, a hallgatás, a kommunista pufajkás, rendőri hatalom önkényességének elviselése éppen elég volt mindannyiunknak. S akkor milyen alapon jön valaki, hogy önkényesen tapizzon, fogdosson. Ezt már kevesen tudták eltűrni, legalább valahol ellenállhattak. Egyszóval az ilyenfajta másság, melegség vagy nevezzük bárminek nem volt elfogadott.

Egyébként is a szocializmus negyvenöt éve bármilyen szexszel kapcsolatban prűd volt, nem volt megengedő. Hiszen a kommunista vezetők, erkölcsbírák is a volt polgári társadalomban nevelkedtek, keresztény erkölcsiségre tanították őket, miért lettek volna mások a kommunista világban, mint a Horthy-korszakban? Persze az álságosság, a képmutatás ugyanúgy velejárója volt a kommunista rendszernek, mert a titkos szexpartik vadászházakban, elbarikádozott TSZ kastélyokban jelen voltak az elvtársaknál, mint manapság. Egy valami azért tilos volt, tabunak számított: gyermek-és fiatalkorúakat bántalmazni, abuzálni, szexuálisan kényszeríteni bármire nem lehetett. Komoly büntetés járt ezért. A gyermekvédelem sokkal erősebb, felderítőbb s következetesebb volt, mint a rendszerváltás után. Különösen a homoszexuálisokat, a pedofilokat büntették. Hosszú börtön évekre számíthatott az a “bácsi”, aki megrontott egy kiskorú fiút. A közvélemény is elítélte az ilyen bűncselekményt. Sőt, a durvább esetekért – meggyilkolták a gyereket- akár halálbüntetés is járt.

Az írott történelem kezdete óta homoszexualitás mindig volt és mindig is lesz. Az ókori Rómában még divat is volt a felnőtt férfiaknál, hogy fiatal fiúkat tartottak. A Rákosi-Kádár korszakban erről a vonzódásról nem volt szokás beszélni. Ebben is konzervatívok voltak, még a melegek is. Számos homokos barátom volt a tanári karban, a rádióban, a tévében és csak véletlenül tudtam meg, hogy az illető a fiúkat szereti és nem a nőket. Nem verte nagy dobra. De ez így rendben is volt. Kinek mi köze ahhoz, ki kihez vonzódik? Nem volt jellemző a magamutogatás, a harsány közlése annak, hogy kövessétek a példámat. A valódi, intelligens buzi soha nem sértette meg mások emberi méltóságát, ahogyan megőrizte a sajátját is. Hogy jó volt ez? Jobb és tisztességesebb volt, mint a melegek emberi jogainak hirdetése. Miért? A megrontott fiúknak nincsenek jogai? Nincs következménye annak, hogy tönkre tették az életét? Ez, amit számon kell kérni, akár milyen világot is élünk. Én a szabadon választás híve vagyok, de csak diszkréten. Felnőttebb koromban persze sajnáltam a meleg embereket, mert bujkálniuk kellett. Most a vonzalmukat nyíltan hirdethetik. Jobb ez így?

Eszembe jut egy eset. A gimnáziumban volt egy osztálytársam, N. Pisti, elvált szülők gyereke. Jóképű, magas, kék szemű szőke fiú volt. Második osztályba jártunk. Az 1960-as évek elején egyszer G. Bélával, a másik barátommal meghívott bennünket a Grasham étterembe. Sült virslit rendelt, sült krumplival. Mi két Bambit ittunk. Életemben nem jártam ilyen fényűző helyen. El voltam képedve.
– Akartok pénzt keresni?-kérdezte Pisti. Mert, ha akartok, akkor Ti is ehettek ilyet.
– Mit kell csinálni? – kérdeztük. Nem sokat. Van a Váci utcában egy angol-francia női szabó, aki 30 forintot ad, ha megengeditek, hogy megfogja…, amíg ő a sajátjával játszik.

Mondanom sem kell, hogy azonnal visszautasítottuk az ajánlatot G. Bélával együtt. A normalitás, az egészséges ösztön erősebb volt bennünk. Egyébként is sportoltam, vízilabdáztam. Arra gondoltam, hogy Kockás, a Móricz Zsigmond Körtér-i galeri főnöke egy Bélást (két forint) kért, hogy megvédjen bennünket a kelenföldi huligánoktól. Mekkora különbség a harminc és a két forint között. Megjegyzem egy rántott hús 10 forintba került. A belvárosi forintos bácsi tehát nem tornacipőt adott volna, hanem mindjárt pénzzel törlesztett volna. Pedig nem vetett bennünket fel a pénz. Még azon a télen öcsémmel, apámmal elmentünk havat lapátolni éjszaka ötven forintért. Jobban megérte. N. Pisti aztán megpattant és Berlinben, a meleg világban szép karriert futott be. De ez korrekt, szabad választás volt, nem volt benne erőszak.

Most ebben a szép új világban Brüsszeltől Washingtonig azt kívánják a magyaroktól, hogy töröljék el a gyermekvédelmi törvényt, engedélyezzék a meleg, az LMBTQ, transzvesztita és a gender lobbi bejárását az iskolákba, hogy érzékenyítsék a gyerekeket, tanárokat az új lehetőségek kiválasztására. Nincs új a nap alatt. Akkor is állami gondozott intézetis gyerekeket környékeztek meg, fiúkat, lányokat. S csalták el ezért, azért. Most kerítőkkel végeztetik el a piszkos munkát. A gyermekeket megrontó bácsik arctalanok. Bűneikről nem beszélnek a nyilvánosság előtt a televízióban, a sajtóban. Ők csak a szexuális szabadságról papolnak, kampányolnak a neoliberális, globális, woke eszmeiség politikusainak. Látszólag a gyermekvédelem ügyében szörnyekről ordibálnak tüntetéseken, miközben maguk a szörnyek. A tolvaj tolvajt kiált, a pedofil pedofilokat sejtet a jobboldalon. Most, hogy lehull a lepel a stylistok, az érinthetetlen média személyiségek, a celebek körül, a barátok csak egyre fogynak, nem nyilatkoznak, nem mutatkoznak együtt közös műsorokban, fotókban, sőt a rendezvényszervezők sorra mondják le a leleplezett, abuzáló szörnyek fellépéseit, egyre világosabbá válik minden. Tudomásul kell venni, hogy a magyar társadalom évtizedek óta bár sok agymosáson ment keresztül, különösen az utóbbi évek LMBTQ rohamait is túl kellett élnie, ennek ellenére a magyarok túlnyomó többsége konzervatív, ugyanakkor befogadó, nem enged a liberális nyomásnak, erkölcsisége, értékrendje még mindig magasabb szinten van, mint számos nyugati társadalomban.

Így hát ,,kedves” gyerekeket megrontó, gyerekpornográfiával kereskedő, liberális ,,barátaim” ideje visszavonulót fújni. A márkás tornacipőiteket adjátok inkább oda az illegális migránsoknak -azokat ugyis szeretitek-, és hagyjátok békén gyerekeinket, unokáinkat. Keressetek más, befogadóbb országot, amely elfogadja a beteges vágyaitokat.

Vezető kép: A halálában jácinttá változó Hüakinthosz, Nicolas Rene Jollain (1769)