A baloldali összefogás, az Együtt-PM, a DK és az MSZP aktivistája volt február elejéig a szombathelyi csecsemőrablás elkövetője – tudta meg a PestiSrácok.hu. A roma származású, 31 éves Pendli Kovács Zoltán a választások előtt kampánysegítőként vett részt a baloldal szombathelyi kampányában. Czeglédy Csaba kampányfőnök, az MSZP szombathelyi városi elnöke megerősítette portálunk információit, és úgy nyilatkozott, Pendli Kovács Zoltánt február 3-án ő tanácsolta el, megtiltotta, hogy baloldali rendezvényeken, kampányeseményeken feltűnjön, s hogy segítse a munkát. „A férfi az Együtt-PM köreiből került ki, maga jelentkezett aktivistának, az Együtt-PM-be is be akart lépni. Tagnak ugyan nem vették fel, de néhány hónapig kampánysegítőként dolgozhatott. Azért tanácsoltam el, mert a férfi többeket átvert, pénzeket akart kölcsön kérni és többször is hazugságon kaptuk” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Czeglédy Csaba. Pendli Kovács Zoltán előzetes letartóztatásban van.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 38 éves nőnek és 31 éves férfinak, akik két napja elraboltak egy csecsemőt a szombathelyi Markusovszky Kórházból. A PestiSrácok.hu megtudta, Pendli Kovács Zoltán és Orsósné Cirák Klára az ügy főszereplői. A rendőrség 18. életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével gyanúsítja őket, de kizárta az emberkereskedelem gyanúját. Bebizonyosodott, a gyermeket azzal a szándékkal vitték el a kórházból, hogy megtartsák.
A PestiSrácok.hu úgy tudja, a baloldali összefogás, az Együtt-PM, a DK és az MSZP aktivistája volt február elejéig a szombathelyi csecsemőrablás elkövetője. A roma származású, 31 éves Pendli Kovács Zoltán a választások előtt kampánysegítőként vett részt a baloldal szombathelyi kampányában. Czeglédy Csaba kampányfőnök, az MSZP szombathelyi városi elnöke megerősítette portálunk információit, és úgy nyilatkozott, Pendli Kovács Zoltánt február 3-án ő tanácsolta el, megtiltotta, hogy baloldali rendezvényeken, kampányeseményeken feltűnjön, s hogy segítse a munkát. „A férfi az Együtt-PM köreiből került ki, maga jelentkezett aktivistának, az Együtt-PM-be is be akart lépni. Tagnak ugyan nem vették fel, de néhány hónapig kampánysegítőként dolgozhatott. Azért tanácsoltam el, mert a férfi többeket átvert, pénzeket akart kölcsön kérni és többször is hazugságon kaptuk” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Czeglédy Csaba. Az elnök leszögezte, a férfi „számos kockázati tényezőt hordozott magában”. Azon kérdésünkre, hogy akkor miért dolgozhatott aktivistaként Pendli Kovács Zoltán, Czeglédy Csaba úgy válaszolt, „pozitívumként az szólt mellette, hogy tudtuk, szociális munkásként két caritas szervezet munkájában is részt vett, és hogy társadalmi munkában sok helyinek is segített”.
„Pendli Kovács Zoltán többször is kért szociális segítséget tőlünk, valamint az önkormányzattól. Hazugságon például akkor kaptuk, amikor kettőnknek két különböző számot mondott gyermekei számát illetően” – ismertette Czeglédy Csaba.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint július 9-én 16 óra 45 perckor érkezett bejelentés, hogy eltűnt egy újszülött csecsemő a kórházból. A szombathelyi rendőrök a bejelentést követő egy órán belül megtalálták az újszülöttet, és az Országos Mentőszolgálat közreműködésével sértetlenül visszaszállították a kórházba.
Megírtuk azt is, hogy Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár soron kívüli vizsgálatot rendelt el az újszülöttosztályokon. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint az államtitkár csütörtökön rendelt el soron kívüli vizsgálatot a kórházak őrzés-védelmével, biztonsági rendszereinek működésével kapcsolatban, különös tekintettel az intézmények újszülöttosztályaira. Kitértek arra: az államtitkár a közeljövőben személyesen is tájékozódik a kórházak biztonsági rendszereiről annak érdekében, hogy továbbra is maradéktalanul biztosított legyen a betegellátás zavartalansága.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a szombathelyi csecsemőrablók hogyan jutottak be a kórházba, és milyen körülmények között vették magukhoz a gyermeket.
Vezető fotó: Köz-Hír fotó: Bokor István
Facebook
Twitter
YouTube
RSS