Pesti Srácok

A baloldal trágár kislánya, Pankotai Lili iskolát vált

A baloldal trágár kislánya, Pankotai Lili iskolát vált

Október 23-án ismerhette meg a nagyközönség a pécsi diáklányt, Pankotai Lilit, aki elődjéhez, Nagy Blankához hasonlóan azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy színpadra lépve a kormányt ócsárolta kocsmai stílusban. Pankotai a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium diákja volt, de az igazgató elhatárolódott tőle az obszcén megnyilvánulása miatt, most pedig kiderült, hogy a diák úgy döntött, iskolát vált.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, Pankotai Lilit a baloldal éppúgy használta ki, majd dobta el magától, mint ahogyan azt tették Nagy Blanka esetében is. A naiv diáklány október 23-án "alkotott maradandót", ekkor ugyanis trágár szavakkal megspékelve bírálta a kormányt. A nagy port kavart beszéd után a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium elhatárolódott Pankotaitól, mint írták:

Most pedig kiderült, hogy jövő héttől Pankotai iskolát vált. Ezzel kapcsolatban azt mondta:

PestiSracok facebook image

Azt, hogy pontosan mi az oka az iskolaváltásnak, egyelőre nem tudni.

Forrás: ATV; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.