Pesti Srácok

A bíróság elrendelte a terrorcselekményekkel gyanúsított F. Hassan letartóztatását (PS-videó!)

Letartóztatták a terrorizmus gyanúja miatt elfogott szír férfit - tájékoztatta Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője vasárnap a sajtó megjelent képviselőit. A PestiSrácok.hu stábja videóra vette, ahogy F. Hassant a letartóztatás után a TEK elszállítja.

Ibolya Tibor a közleményében felidézte: pénteken a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével őrizetbe vettek egy szír férfit és gyanúsítottként hallgatták ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap egy hónapra elrendelt.

Ibolya Tibor pénteken közölte, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt. Az M1 csatornán péntek délután az hangzott el, hogy a férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt.

Az M1-nek nyilatkozott a szíriai férfi ügyvédje, Kelen László, aki azt mondta: védence végig tagadta bűnösségét. A Terrorelhárítási Központ szombaton azt közölte: vizsgálják az őrizetbe vett szíriai állampolgár európai tevékenységét és kapcsolatrendszerét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/PS; Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?