Pesti Srácok

A CDU és CSU közös frakcióvezetője szerint nem lenne baj, ha muszlim lenne a kancellár

A CDU és CSU közös frakcióvezetője szerint nem lenne baj, ha muszlim lenne a kancellár

Ralph Brinkhaus, a CDU és CSU közös frakcióvezetője elképzelhetőnek tartja, hogy 2030-ra muszlim kancellárja legyen Németországnak – írja a 888.hu külföldi sajtóforrásokra hivatkozva. A kereszténydemokrata politikus egy interjúban arról beszélt: szívesen látják pártjukban a muszlimokat.

A portál arról ír, hogy a CDU és a CSU közös Bundestag-frakcióvezetője szerint mivel egyes tartományokban már csak a lakosság töredéke tartozik a keresztény egyházak valamelyikéhez, szívesen látják a kereszténydemokrata pártban azokat a muszlimokat, akik osztoznak az olyan értékekben, mint az emberi méltóság, a személyes felelősségvállalás, a szolidaritás, valamint az alaptörvény tiszteletben tartása.

Brinkhaus ráadásul az Idea evangélikus hírügynökségnek nyilatkozva nem tartotta elvetendő ötletnek, hogy 2030-ra muszlim vezetője legyen úgy a kereszténydemokratáknak, mint az országnak.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. A német politikus már egy korábbi interjúban is a muszlimok iránti nagyobb nyitottságra szólította fel párttársait. Brinkhaus különben házas, katolikus, illetve Angela Merkelhez hasonlóan nincs gyermeke.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.