Még a Demszky-korszakban privatizálta a főváros a Cinkotai Strandfürdőt, alig néhány tízmillió forintért játszva azt át több ismeretlen vállalkozónak, akik a közösségi tér helyére bevásárlóközpontot akartak építeni. A baloldal bukása után az ötlet lekerült a napirendről és csak akkor került újra felszínre, amikor Karácsony Gergely visszarakta abba a bizonyos szekrénybe a rég kisöpört csontvázakat. A Pesti Riporter még novemberben tárta fel, hogy egy jól ismert ingatlanmutyi körvonalazódik a cinkotai strand körül, hiszen Karácsony Gergely a fejébe vette, hogy a rekreációs területet városközponti területté minősítené át, amivel többszörösére emelkedne a telek értéke, és a beépíthetősége is megváltozna. Ennek elsősorban az offshore hátterű, külföldi tulajdonos örülhetett volna, aki így véghezvihetné a területre tervezett pláza megépítését. Az, hogy a jelentősen megdráguló telekből később a Fővárosi Önkormányzatnak emelt áron kellene egy darabot visszavásárolnia a hév fejlesztéséhez, már csak apró ínyencség a balliberális városvezetés mutyi-menüjén.
Sikerült, Karácsony Gergely meghátrált
– jelentette be a február 11-én rendezett sajtótájékoztatón Kovács Péter XVI. kerületi polgármester (b), aki felolvasott a főpolgármester leveléből. Eszerint Karácsony továbbra is jó ötlet tartaná, hogy a földterületet birtokló, kétes hátterű cég plázát építtessen a zöld közösségi terület helyére, de a lakossági véleményeket szerinte nem lehet nem figyelembe venni, ezért nem ilyen módon hasznosítják az egykori cinkotai strandfürdő területét.
Mint ismert, a XVI. kerület fideszes vezetését megkerülve, a helyieket meg sem kérdezve, egy bevásárlóközpont építése előtt nyitnák meg az utat a városrészben Karácsony Gergely főpolgármester és baloldali szövetségesei. A cinkotai strand területét a tulajdonos kérését civil kezdeményezésnek beállítva akarják rekreációs területből vállalkozási területté átsorolni. A telket még a Demszky-korszakban privatizálta a főváros, kikerülve a kerület elővásárlási jogát. A kertvárosi önkormányzat él a gyanúperrel, hogy azért lett hirtelen fontos a telkek átminősítése, mert a kormány szándéka, hogy a metrót és a hévet összekösse, a nyomvonal pedig az érintett terület egy részén haladna át. Amennyiben a telket átminősítenék, tízszer annyit kellene a kormánynak fizetnie az elidegenítéskor. Mi több: a közlekedési infrastruktúra mellett egy forgalmas bevásárlóközpont is épülhetne. Tavaly október végén derült ki, hogy a főváros településszerkezeti tervébe bekerült a cinkotai strand átminősítési szándéka, amelynek értelmében a természetvédő fővárosi önkormányzat több, mint huszonkétezer négyzetméteres zöldterület besorolását változtatná meg a XVI. kerületben, hogy annak helyére bevásárlóközpontot építhessenek.
A terület egyébként a rendszerváltás után került magánkézbe, a tulajdonos azóta is folyamatosan az építési területté minősítésért lobbizik; ezt eddig a kerületi önkormányzat sikeresen megakadályozta, sőt, az elhanyagolt övezet karbantartásáról is a kerület gondoskodott. Karácsonyék azonban így is megtalálták a kiskaput: a fővárosi vezetés – felülbírálva a helyi képviselők jogkörét és átvéve a döntés jogát – építési övezetté akarta minősíteni a jelenleg rekreációs területnek bejegyzett ingatlant.
Ezt sikerült most megakadályozniuk a helyi civileknek, valamint a kerület vezetésének, akik Szatmáry Kristóf (képünkön elöl) fideszes országgyűlési képviselő segítségével elérték, hogy Karácsony Gergely visszalépjen attól az elképzeléstől, hogy az egykori cinkotai strandfürdő területére a korábbi tervek szerint plázát építsenek. A csütörtöki tájékoztatón Kovács Péter XVI. kerületi polgármester jelezte: Karácsony Gergely hamarosan rendeletbe foglalja, hogy a terület továbbra is rekreációs övezeti státuszban marad, vagyis nem lesz lehetséges a beépítése.
A jelenleg kihasználatlan területet a Demszky-korszakban adta el a főváros áron alul. Kovács Péter a tájékoztatón elmondta: a jelenlegi tulajdonos szeretne a pénzéhez jutni, egy ideje árulja már a területet, de véleménye szerint erősen túlárazva. A polgármester azt szeretné, ha a főváros és a kerület közösen venné meg a területet és építene itt ki rekreációs központot. Hozzátette továbbá: egy ilyen területet, ha nem sikerül megegyezni, közcélra akár ki is lehet sajátítani.
Vezető kép: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS