A Fővárosi Nagycirkusszal nekem mindig csupán egy bajom volt: hogy randa. Ez alól az ítélet alól még az sem menti fel, hogy Közép-Európa egyetlen kőcirkusza. Egyetlen RONDA kőcirkusza. Mióta a zseniális szocreál tervező szépen körbebádogoztatta, hogy neki szép legyen, senki meg nem mondaná kapásból, hogy az egy cirkusz, ha rá nem lenne írva. Ha az lenne ráírva, hogy atomsiló, vagy nyugatipályaudvar, elhinnénk azt is…
SUSÁNSZKY MÁTYÁS – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport
Cirkuszba járni bizonyos életkorig menő, aztán ciki, aztán kötelező, mármint a gyerekkel elmenni. De élvezni addigra már szinte lehetetlen. Nehéz a cirkusznak különben is, mert amúgy is túl nagy a konkurenciája (és mert ronda). Néhány cintányéros csimpánz nem veheti föl a versenyt a moziban az égből űrhajókat letépő dzsedilovaggal, meg az avatárral, meg a beszélő malaccal. A felnőtt ember tán utolsó érdemi találkozása ezzel a világgal a Karinthy-novella középiskolában, amelynek szomorú tanulsága, hogy a belülről jövő szépségre micsoda nyakatekert módon kell a figyelmet fölhívni. És hogy a publikum akkor is csak a kötélen hegedülő akrobatát látja, és nem a zenét hallgatja, ami pedig a lényeg volna. Ajjaj, szegény szív, szegény emberiség…
Hát ezzel el is temetődik a cirkuszi világ mélyen a gyermekévek alá, nem marad más belőle, mint a sósperec íze, és hogy ronda, meg az a fűrészporos-sós szag az orrban. És valami gyanú, valami sejtelem-féle. Valami furcsa megérzése annak, hogy a cirkuszművészet mégsem kamu. Szemfényvesztés talán igen, de nem kamu. Hihetetlen, de valóságos. Mindaz, ami a cirkusz világában vonzó lehet számunkra, nagyon egyszerű dolgokra alapoz, és ahogyan túlfejlődünk a gyerekségen, elfelejtjük beszélni azt a nyelvet, amin a cirkusz megszólít bennünket. A gyerekek nagy része hiszi is, nem is az emberi lét korlátait, és vágyik minden olyanra, ami rácáfol a felnőttek hülye világának szabályaira és igazolja az álmait és vágyait. A cirkusz pont ezt mutatja meg, hogy egyes korlátok ledönthetők, hogy a tényeknek hazudott dolgok megcáfolható elméletek csupán. Mert, mi történik a színpadon? Emberek repkednek a levegőben. Az ember az állatok nyelvén beszél, és azok engedelmeskednek a szavának. Igen, még az elefánt, meg az oroszlán is. Embereket lőnek ki ágyúból, igaziból, és ezt még a Rambo sem merte bevállalni. Aztán egyszerre több dolgot tud a levegőben tartani egy zsonglőr. És meg lehet vakarni a homlokunkat a nagylábujjunkkal, és csomót köthetünk a lábunkból a nyakunk előtt. És sorolhatnánk… És mindezt igaziból. Realtime! Szemfényvesztés, de nem kamu, nem digitális trükk.
A Magyar Kultúra Napjára ünnepi műsorral készült a Fővárosi Nagycirkusz. A képsorok magukért beszélnek. A fotókat nézve, még ha túl nagyok is vagyunk már ahhoz, hogy elmenjünk, elgondolkodhatunk azon, hány megdönthetetlennek vélt szabálynak engedelmeskedünk. Hogy nem lehetne e lázadni, cáfolgatni, élni egy kicsit? Szakítani hülye elvárásokkal. Például, hogy felnőtt ember nem élvezheti a cirkuszt. Persze attól még ronda. Ronda, de menő…
A képekért Mernyó Ferencet illeti a köszönet és dicséret!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS