Pesti Srácok

A DK legújabb felfedezése: segíteni kell a nyugdíjasokat

Hétfőn ismét brillírozott Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció. Országgyűlési képviselőjük, Varga Zoltán online sajtótájékoztatót tartott, amelyen azonnali pénzügyi segítséget sürgetett a nyugdíjasok számára. Az időzítés tökéletesre sikeredett, ugyanis pontosan azután tették közzé a videót, hogy Orbán Viktor Facebook-oldalán ismertette az időseket segítő vásárlási idősáv bevezetéséről szóló határozatot.

A DK-s politikus nem igazán merült el a részletekben, rövid, alig több, mint három perces sajtótájékoztatót tartott az idősek megsegítéséről. Mondandóját azzal kezdte, hogy egyre több szegénységben élő nyugdíjas él Magyarországon. A képviselő szemmel tisztán láthatóan egy előre megírt szöveget olvasott fel, amiben végig a kormány intézkedéseit szapulta.

– mondta Varga, majd azzal folytatta, hogy minden nyugdíjasnak a kormány azonnali 50 ezer forintot kellene utalnia a kormánynak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a politikus. Itt kell megemlíteni, hogy a DK volt az, amelyik párt a leghevesebben prüszkölt tavasszal, amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a járványügyi gazdaságvédelmi akcióterv második szakaszának keretében visszaépítik a 13. havi nyugdíjat.

– mondta tavasszal Orbán Viktor.

Ajánljuk még