Pesti Srácok

A DK offshore-botrányba keveredett képviselője folytatja Márki-Zay undorító halálkampányát

A DK offshore-botrányba keveredett képviselője folytatja Márki-Zay undorító halálkampányát

Az ellenzéki előválasztás során offshore-botrányba keveredett, majd ennek hatására leszerepelt székesfehérvári DK-s önkormányzati képviselő, Ráczné Földi Judit viszi tovább Márki-Zay Péter undorító halálkampányát.

– hangoztatta a DK üdvöskéje a Gyurcsány-szekta propagandapaneljét, jó ízlést és morális határokat nem ismerve. A probléma ezzel a közléssel csupán az, hogy a járvány által okozott többlethalálozás és a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozás két nagyon különböző dolog. Az alapján pedig, hogy egy átlagos esztendőhöz képest mennyivel több magyar ember vesztette életét a világjárvány következtében, hazánk az európai országok középmezőnyébe sorolódik.

Azonban nem is a Gyurcsány-pártról lenne szó, ha nem a pénzekről kezdenének el értekezni. Ráczné Földi Judit ugyanis az ízléstelenség csúcsán arról kezdett értekezni, hogy vajon a temetkezés során az állam ennyi vagy annyi adóbevételre tett-e szert. Talán eljutottunk a koronavírus-járvány eddigi leginkább gyomorforgató megnyilvánulásáig is...

PestiSracok facebook image

Ráczné Földi Juditról az ellenzéki előválasztás során derült ki, hogy offshore-érintettségei voltak, azonban a DK és Jobbik közötti paktum megmentette a megmérettetést is ellehetetleníteni hivatott etikai eljárástól. Időközben viszont a gyurcsányista politikusról kiderült, hogy szriptízbárt is üzemeltetett, ami végül megpecsételte a sorsát és elbukta saját körzetében az előválasztást.

Forrás: Demokratikus Koalíció Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.