Pesti Srácok

A dzsihadisták szerint a koronavírus Isten büntetése a Nyugatra

A dzsihadisták szerint a koronavírus Isten büntetése a Nyugatra

Az Iszlám Állam terrorszervezet szerint a koronavírus-járvány Isten büntetése a hívő muszlimok ellen harcoló nyugati államokra.

– hangoztatta Abu Hamza al-Kuraiszi, a szélsőségesek szóvivője csütörtökön közzétett mintegy negyvenperces hangüzenetében, amely a dzsihadisták fő szócsövének számító al-Furkán tett közzé.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A hangüzenet eredetiségét egyelőre nem lehetett független forrásból ellenőrizni, ugyanakkor az Iszlám Állam szokásos csatornáján tették közzé a közösségi médiában. Szakértők is abból indulnak ki, hogy a felvételen valóban Kuraiszi beszél. Ez a szóvivő eddigi harmadik hangüzenete – írta Twitter-oldalán Rita Katz, az iszlamista szélsőségesek megfigyelésével foglalkozó SITE nevű központ igazgatója csütörtökön.

Kuraiszi a többi között kifogásolta, hogy a pandémia megfékezése miatt bezárták a mecseteket. Úgy fogalmazott, hogy "a bálványok tanult emberei" szólítottak fel erre, ugyanakkor pedig hallgatnak "a parázna gyülekezetekről", mint például a szórakozóhelyeken táncoló emberekről, mintha "a vírus csak a mecsetekben terjedne". A terroristák szóvivője kijelentette, hogy az Iszlám Állam folytatja harcát. Mint mondta, a terrorszervezet új vezetője, Abu Ibrahim al-Hasemi al-Kurasi már áldását adta a "felőrlő hadjáratra". Egyben felszólította a dzsihadisták követőit, hogy fokozzák tevékenységüket.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán hatalmas területeket hódított meg Irakban és Szíriában, ahol kikiáltotta hamis kalifátusát. A terrorszervezet időközben minden korábbi területét elvesztette, 2017-ben Irakban, 2019-ben pedig Szíriában katonai vereséget szenvedett, ezért áttért a gerilla hadviselésre, a szervezet aktív tagjai pedig sejtekbe szerveződve indítanak gyilkos támadásokat.

Forrás: MTI; Kiemelt kép:US Department of Defense/Reuters

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.