A Fidesz köszöni, de nem kér a foszlott erkölcsűek európai nagykoalíciójából
Nem a Fidesz szakított elveivel és európai szövetségeseivel, hanem a merkeli kisgömböc-politika hívei fordultak ki önmagukból. Ez minden eddiginél erőteljesebben bizonyosodott be Orbán Viktor és Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár mai sajtótájékoztatóján. Ami persze jóval több volt, mint egy sajtótájékoztató, hiszen a magyar miniszterelnök voltaképpen kiszögezte a vitaindító tételeit a brüsszeli vártemplom kapujára.
Orbán Viktor a budapesti Nemzetközi Migrációs Konferencián tett felszólalása óta egyre többször tűnik a görög államelméletekből ismert útkereső filozófusnak, mint a meggyőződését mindenáron érvényesíteni próbáló vezetőnek. Gyakran hangoztatja is, hogy egy tízmilliós ország miniszterelnökeként a világpolitika megújulásának legfeljebb kovásza lehet, nem pedig irányítója. Ez derült ki ma is, amikor a külföldi hírügynökségek budapesti tudósítói egyre erőszakosabban próbálták kiszedni belőle a Manfred Weberrel való szakítás okát és tényét, amire Orbán a lehető legtermészetesebb őszinteséggel felelt:
A hűség számunkra fontos politikai kategória, és szeretnénk kitartani abban a szövetségben, ahol eddig éltünk és dolgoztunk. Hacsak az a közösség nem szeretné, hogy mi ne legyünk ott. (...) A miniszterelnököt a magyar választópolgárok bízzák meg, Manfred Weber pedig azt találta mondani, hogy a magyarok szavazataival nem kíván az Európai Bizottság elnöke lenni. Ez egy olyan súlyos álláspont és a magyar választók olyan súlyos megsértése, hogy ezek után a magyar miniszterelnök nem dönthet másként, mint hogy nem támogatja Webert a posztra. Sajnálom, hogy így alakult, de Weber döntése egy radikálisan új helyzetet teremtett, amit tudomásul kell vennünk. A demokrácia és az erkölcs szabályai szerint sem volna helyénvaló, ha ezek után Webert támogatnánk. Tehát végre egy pont, amiben egyetértünk vele: nem volna helyes, ha Weber a magyarok szavazatával lenne bizottsági elnök.
A Fidesznek bőven akadnak kérői
Nem kell persze félteni a magyar kormányfőt és a kormánypártot, nem a megcsalt férfi vergődéséről van itt szó. A Fidesznek bőven akadnak kérői, hiszen Matteo Salvini, Marine Le Pen és maga Heinz-Christian Strache egymás után jelentették be, hogy szívesen lépnének szövetségre Orbán pártjával, miközben a lengyel kormányzópárttal és több más közép-európai vezető párttal is kiváló a kapcsolat. Csakhogy az Európai Néppárt több, mint egy elrongyolódott alsónemű,amitől egy mozdulattal meg lehetne szabadulni. Hiszen javarészt e szövetség színeiben politizáltak azok az államférfiak, akik Nyugat-Európát az előző évszázad végére újra erős, gazdag és szolidáris térséggé tették, és még ma is az EPP politikusai adják a legtöbb kormányfőt és a legtöbb vezető tisztviselőt az unióban. Olyan tradícióról, politikai tőkéről és személyi hálózatról van tehát szó, amelyet a Fidesz delegáltjai eddig ügyesen és hatékonyan használtak fel Magyarország és a maguk javára, és amelyre a jövőben is nagy szükségünk lehet, ha nem szeretnének a pálya szélére sodródni.
Idegek játéka zajlik
Idegek játéka zajlik tehát: a választói előtt már megbukott, de túl hamar leírt Merkel Mutti alaposan átrendezte a porondot, és megalkotta a bal-jobb nagykoalíció nászágyát. A mutatványban a kesztyűbáb szerepét a szerencsétlen Manfred Weber tölti be, miközben Sebastian Kurztól a kilúgozott német CSU vezérkaráig, illetve a kibic komcsi Martin Schulzig és a többi opportunista "középutas" áljobboldali politikusig mindenki pirosra tapsikolja a tenyerét. Valóra vált tehát a rémálom: az európai kereszténydemokraták (akik az utóbbi időben amúgy is csak "néppártnak" nevezik magukat, öncsonkítást hajtva végre a frakció hivatalos nevén) összeálltak a Timmermans-féle baloldallal, miközben az ajtót a többi vadliberális alakulat és a Macron-féle nyálas, kialakulatlan személyiségek számára is nyitva hagyták.
Csak a jobbról és balról is változást váró európai választópolgárokat hagyták kia nagy közéleti gruppenszexből –ők mostantól akármire szavaznak is, az NDK-ból jól ismert generálszószt kapják: kivénhedt hatvannyolcasokat és kiherélt jobboldaliakat, meg persze a multikulturalizmus, a féktelen migráció és az önfeladás "Soros-boldogító" politikáját. Mindez Weber és Kurz beszari hozzáállásában kristályosodott ki, miközben a józan és tiszta hangot igenis Matteo Salvini, Heinz-Christian Strache és Orbán Viktor képviseli az európai közvélemény előtt.
Késsel a hátban, harminc éven át
Nem ez az első megcsalatás a Fidesz történetében, hiszen az egykori fiatal demokraták harminc éven át késsel a hátukban voltak kénytelenek vinni az ügyet, ami mellett 1988 márciusában, a Bibó Szakkollégium alagsorában hitet tettek: a függetlenség, a szabadság, a hazaszeretet és a kérlelhetetlen antikommunizmus hitvallását. A Fidesz volt az egyetlen, amely ezekből az elvekből a harminc év során nem engedett, ezért mindjárt az első szabad választás után az álrendszerváltó médiaelit és a liberális szövetségesek támadták hátba, majd az első Orbán-kormány idején a konzervatív szövetségesek. De 2010 után jött el az igazán meglepő fordulat: amikor a csődgondnokként hivatalba lépő, a Gyurcsány-Bajnai-korszak utáni helyreállítást végző Orbán-kormányt az államkötvénypiaci spekulánsok, a Goodfriend-féle Obama-ügynökök és az aktivizálódó Soros-hálózat mellett az Európai Néppárt egyes körei is megpróbálták megbuktatni, Angela Merkel cinkos hallgatása mellett. (Szerencsére Matolcsy György miniszteri bravúrja és a Békemenet hihetetlen tömege végül eltántorította a cselszövőket.)
A negyedik próbatétel
Ha úgy vesszük, a Fidesz most létezése negyedik próbatétele előtt áll: megalkuvás nélkül a szalonban maradni. Azaz az európai közvéleményt tovább tematizálva úgy képviselni a keresztény gyökereire büszke, nemzetállamok erős szövetségén alapuló, önvédelemre képes Európa ideáját, hogy közben sikerüljön kivédeni a szélsőjobboldali-populista skatulyázást is, amivel a nyugati mainstream célja nyilvánvalóan a hatalmukra veszélyes patrióták karanténba zárása.
Orbán Viktor ma emellett a politika mellett tett hitet, miközben kinyilvánította: a döntés a magyar és az európai választók kezében van, ők határozhatják meg, milyen Európát akarnak, ezért május 26-ig nem adják fel a reményt, hogy az Európai (Kereszténydemokrata) Néppárt újra önmagára talál, és a levitézlett baloldallal való hatalmi paktum helyett a jobboldali nyitást választja, Webert meg visszaküldik a homokozóba.
A másik megoldás - mint ma is láthattuk - adott: egy olyan európai patrióta szövetség megalkotása, amely a kereszténydemokrata elkötelezettség új szószólója lehet, és amely a következő ciklusban képes lesz óriástükröt tartani a prostituálódott néppártiaknak. Bárhogy is dönt a választás után Orbán Viktor és a Fidesz, a sikerhez mindenképpen a magyar szavazók lehető legerősebb felhatalmazására lesz szüksége.
Vezető kép: Orbán Viktor 2016. áprilisi találkozója az utolsó német államférfival, a valódi kereszténydemokrata néhai Helmut Kohllal. Fotó: AFP
