Betelt a pohár a magyar filmszakma a nemzeti sorskérdések iránt fogékony, mindmáig elnyomott köreiben, amikor kiderült: a sok éve megálmodott történelmi eposzt, azaz a Nándorfehérvár diadalát a művészileg egyre terméketlenebb, ellenben a jobboldalt minden sajtónyilatkozatában gyalázó, mindenhova nyilasokat vizionáló Spielberg-epigonnak, Szász Jánosnak adták. Ráadásul a hétmilliárd forintosra becsült produkció forgatókönyvírójává – némi rinocéroszbőrt kölcsönözve az önnön arcára – Hegedűs Bálint lépett elő, aki, hogy-hogy nem, a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója és kurátora. A botrány odáig fajult, hogy egy – a belső ügyeket nyilvánvalóan tökéletesen ismerő – névtelen szerző megnyitotta az “Andy Vajna kommunistái” című blogot, ahol kitálalt arról: a Kádár-Aczél-éra kegyeltjei miként hekkelik meg az Orbán Viktor által meghirdetett kulturális térfoglalást.
A magyarok egyik leghíresebb diadalának, azaz II. Mehmed szultán seregeinek 1456-os nándorfehérvári legyőzésének vászonra vitele sok éve dédelgetett terve a filmes szakma jobbik részének. Több szinopszis is készült, ám amikor Orbán Viktor kormányfő és Kásler Miklós miniszter kiemelt célként jelölte meg a nemzeti tudatot erősítő történelmi filmek készítését, felgyorsultak az események: szeptember elején söpört végig a hír a médián, hogy minden idők legdrágább magyar filmjeként elkészülhet a nagyszabású alkotás. Sokaknak azonban torkán akadt a falat, amikor kiderült: a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, Hegedűs Bálint végül saját magát találta a legalkalmasabbnak a zsíros megbízás teljesítésére (nem először, hiszen forrásaink szerint az elmúlt években jellemzővé vált, hogy ha egy rendező biztosra akar menni Andy Vajna kuratóriumánál, legjobban teszi, ha az amúgy igencsak közepes tehetségű Hegedűst bízza meg az írói feladatokkal.)
A kényesebb gyomrokat felforgató összeférhetetlenségi ügyön túl még nagyobb port kavart, hogy a kitudódott koncepció szerint a wilkommenskultur szelleme hatja át a forgatókönyv-tervet: Hunyadi János és a “klerikálisként” megbélyegzett Kapisztrán János pápai küldött a háttérbe szorul, a cselekmények fő szála ugyanis a mártír Dugovics Titusz és a fikció szerint a törökök oldalán harcoló testvére köré fonódik.
“Tépjük le a Soros-plakátokat!”
A szakma jobbérzésű oldala úgy véli, az egyre terméketlenebb, mostanában mindenhol nyilasokat és fasisztákat látó, az ellenzék legvadabb szólamait hangoztató felkért rendező, Szász János személye garancia arra, hogy végül tragikomédiába vagy újabb magyargyalázó provokációba fullad az adóforintok milliárdjait felemésztő vállalkozás.
Szász János Balázs Béla-díjas rendező idén januárban A hentes, a kurva, és a félszemű című filmjének bemutatóján az Aréna Pláza mozijában. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Íme néhány frissebb sajtónyilatkozat Szásztól, hogy az olvasók is eldönthessék, ő-e a legalkalmasabb személy egy nemzeti hőstörténet filmdrámájának elkészítésére:
Ha arról kéne beszélgetni, hogy a sorosozó plakátokat hogyan távolítsuk el, akkor én lennék a legboldogabb, sőt, hoznám a festéket
– mondta például idén februárban a 24.hu-nak.
De ez az idézet is Szásztól való:
Amikor Magyarországon megint szögesdrót kerítés épül, nem mindig képes az ember büszke lenni a hazájára.
Az ellenzéki tüntetéseken is feltűnő Szász igazi vonalas kommunista családból érkezik: édesapja, aki elindította a pályán, a Filmgyár rendszerváltás előtti hírhedt dramaturgja és cenzora, Szász Péter. A család legjobb barátja pedig (korábbi interjúk szerint) a Népszabadság kulturális verőlegénye (főkritikusa), azaz az ügynök Molnár Gál Péter volt.
A filmalap teljhatalmú posztkommunistái?
Az elégedetlenség odáig fajult, hogy ma reggel egy számunkra is ismeretlen személy egy külföldi blogszolgáltatónál elindította az Andy Vajna kommunistái című oldalt. Több telefonnal kiderítettük, az írás telitalálat, és sok bennfentes szerint kiválóan jellemzi annak a közpénzmilliárdokból fenntartott filmalapnak a belső viszonyait, amely a nagy Hunyadi-filmre (a másokkal együtt elutasított Bán Mór-adaptáció helyett) egy hivatásos rettegő és egy kétes erkölcsű kultúrkáder alkotását találta a legjobbnak.
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója és Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017. szeptember 7-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A hosszú cikk bevezetője azt állítja: Andy Vajna elnök médiaszereplései elvonják a figyelmet arról a két emberről, Havas Ágnes vezérigazgatóról és Kovács András Bálintról, akik a Filmszakmai Döntőbizottság tagjaiként (Hegedűs Bálint mellett) valójában döntenek az alap által támogatott filmek kiválasztásáról. Mint fogalmaz a névtelen szerző:
Bemutatjuk azt a horrort, ami a rendszerváltás után harminc évvel még napi rutin: a Magyar Nemzeti Filmalap rejtett oldala. A Horn- és Gyurcsány-kormányokban pozícióban levő Kovács András Bálint és a kommunista diktatúrában különleges szovjet megbízással dolgozó Havas Ágnes a magyar történelmet bemutató limonádéfilmekkel, vagy az életet kizárólag liberális nézőpontból bemutató történetekkel szívja el a levegőt sokak elől, gúnyt űz a magyar emberek ízléséből, tudatosan felszínen tart bizonyos történelmi kérdéseket, míg másokat elhallgat, vagyis: posztkommunista kultúrpolitikát folytat. A filmet nem edukációra, hanem sajátos kultúrharcukra használják, amivel hazug képet festenek Magyarországról a világban és megakadályozzák a magyar kultúra megújulását. Kulturális rombolásukat a külföldi fesztiválszereplések felpumpálásával és a hazai nézőszám valamicske növekedésével teszik „érinthetetlenné”.
A Szovjetunió moszkvai televíziójának budapesti embere
Havas Ágnes ügyesen öltötte magára a film nyájas mosolyú nagymamájának szerepét. Amikor nemzetközi filmes siker születik, Áginéni már ott is áll, mintha ő „mindvégig” támogatta volna a tehetséget. Presztízsinterjúkra költ, melyek bizonyítják: ő bizony jól végzi a munkáját, „dübörög a magyar film”, s ha nem figyelünk, még elhisszük, miatta van mindez. Valljuk be, nehéz élet az övé: egyrészről elhazudja a kormányzat felé, hogy lojális, NER-kompatibilis szakember (sic.), másrészt a liberális szakma felé azt suttogja, hogy ő valójában csak átveri a buta fideszeseket, hiszen azok csak suttyó parasztok. Áginéni szerint (idézem) „a buta paraszt a fideszesek” nem értik, az öreg Andy meg (idézem) „csak a hülye showfilmekhez ért”. Minden főnök hülye?
– olvasható a kiteregetésben, a szerző azt is megjegyzi: Havas Ágnes vérbeli kommunista családból származik, ő maga pedig Népköztársaság-ösztöndíjjal 1979-ben már a Szovjetunióban tanulhatott tovább, majd a szovjet televízió magyar munkatársa lett, ezután pedig a balliberális tévés- és filmkereskedői körök középsúlyú embere volt.
Aczél György térdéről Gyurcsány ölébe
Kovács András Bálint, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense, a Filmtörténet és Filmelmélet Szak vezetője, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. döntőbizottságának tagja. MTI Fotó: Kallos Bea
A másik megkerülhetetlen döntnök, Kovács András Bálint (KAB), unalmas kutató. Sótlan, átlagos intellektusú, egyszerű céllal: befolyás. Bármilyen. KAB hókuszpókuszát, amellyel a filmekhez közelít sokan itthon és külföldön is megmosolyogják: diagramok, képletek, agykutatás, mintázatok. Igazi középszerű technokrata, nulla szívvel, érzékkel. Elég volna az intuíció, de ennek a kontraszelektált szocialista pártkatonának olyan nincs. Wikipédiáján 60 év alatt alig gyűlt össze valami, ami valóban a sajátja és nem Tarr Béla levetett kabátjának szövetvizsgálata
– jegyzi meg epésen a szerző, hozzátéve:
Súlyosabb a múlt, hiszen Kovács András Bálint apja, azaz Kovács András kommunista filmrendező, aki a legvéresebb Rákosi-korszakban a MAFILM dramaturgiai osztályát vezette, hogy máshogy, mint cenzor (minden vezető az volt), s ezt sikerült fiára is tovább örökítenie. (…) A kis Kovács András Bálint sokszor találkozott így Aczéllal, aki Kovács Andráson keresztül felügyelte a filmeseket és Bálint megértette az öregektől a cenzúra fontosságát, a gondolatok veszélyes természetét, a gyanús rendszeridegenek zsigeri gyűlöletét, a hiperbolák és a filmnyelv politikai erejét. Már gyerekkorban kommunista kultúrpolitikus-képzőbe járt, no meg, magáévá tette az ántivilágtól való állandó rettegést. A sors fintora, hogy ez a Kovács András Bálint épp Orbán Viktornak dolgozik, átverve a miniszterelnököt (hiszen egyáltalán nem akar ő nemzeti filmeket) de a balliberális haverjait is (hiszen Fidesz pénzen él, miközben hazudja, hogy független), s ez végtelenül kellemetlen az egész Fidesz számára is. Miért csinálja? Hatalomért, pozícióért és pénzért. (…) Kovács jó káderként Horn Gyula kormánya alatt hipp-hopp már a párizsi Magyar Intézetet vezette. Majd jő Gyurcsány Ferenc és kinevezi a Nemzeti Audiovizuális Archívum szakmai igazgatójává
– ecseteli tovább a névtelen író, kijelentve:
Nem értjük, hogy Magyarország miért nem akar megszabadulni a múltba visszahúzó kulturális erőktől? Veszít a szakma, hiszen ugyanazok az emberek döntenek már nyolc éve, kiszorítva sokakat, miközben a magyar történelemből gúnyt űző giccs-showfilmeket, (amelyen a fülem hallatára „parasztoknak jó lesz ez” kommentárokkal röhögnek) és a haverok süllyesztőben eltűnő filmjeit támogatják. Kultúrharc plusz pénz. Nem értjük, kinek jó ez a posztkommunista tempó?
– jegyzi meg a titokzatos blog minden bizonnyal belsős vagy bennfentes szerzője. Hozzátesszük: mi se!
A vezető kép Wagner Sándor Dugovics Titusz önfeláldozását bemutató festményének részlete.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS