Hogy tudtak az ukránok ennyire kitolni magukkal?

Mit rontottak el az ukránok? Mindent, de azért érdemes végigvenni ezt a hosszú felsorolást, mert sok másik ország, köztük mi is, kerülhetünk még ilyen helyzetbe. Az ukránok először is túlnyerték magukat a Szovjetunió felbomlásával. Másodszor nem voltak képesek kihasználni, hogy egy erőforrásokban gazdag országban élnek. Harmadrészt nem vették észre, nem vették tudomásul, hogy Ukrajna nem egy nemzetállam, hanem egy olyan konglomerátum, amely soha nem volt egy egység a történelemben.
Aztán nem néztek szembe a legfontosabb kihívásukkal, azzal, hogy a függetlenségüket Oroszország pillanatnyi gyengeségének köszönhetik, amely gyengeség nem tart örökké. Az ukránok, bárkiket is értsünk ezen gyűjtőnév alatt, nem hoztak létre nemzeti elitet. Erről mindent elmond, hogy a mostani korrupciós botrány alatt keletkezett lehallgatási anyagokon, a miniszterek, állami vezetők, oligarchák szinte mindig oroszul beszélik meg azt, hogy milyen módon fogják kirabolni az ukrán embereket, praktikusan és aktuálisan mondjuk éppen a frontkatonákat, hadiüzemeket. Még igazi saját nyelvük sincs. De van egy orosz anyanyelvű Zelenszkij nevű elnökük.

Szegény ukránok tudják, de nem sejtik, hogy a vezetőik talán nem is ukránok
Ukrajna ásványkincsekben és csodás termőföldekben kirívóan gazdag ország, ehhez méltó, a Szovjetuniótól örökölt nehéziparral, amely azonban csak pár száz oligarchát, párt tízezer újgazdagot, és néhány százezer szervezett bűnözőt tett gazdaggá. És ők teljesen egybeesnek az államszervezettel és a gazdaság nagy részével is. Akik ténylegesen dolgoztak, azok is kénytelenek korruptnak lenni, mert Ukrajnában sohasem fizettek hivatalosan eleget egyetlen valódi munkáért sem, valódi embereknek.
Ukrajna sohasem volt klasszikus értelemben vett európai állam, még annyira sem, mint Oroszország. Szervezetlenebb és korruptabb Oroszországnál sokkal. Ennek a tragikumát nem lehet túlbecsülni.
Az ukránokból hiányzik az oroszok kedvessége. Oké, ez irónia, viszont sajnos nem túlzás. Az orosz brutalitás Oroszországban bele van kalkulálva a mindennapokba, de az ukránok úgy múlják alul a gátlástalanságban az oroszokat, hogy közben a saját meggyőződésük szerint ők az orosz barbárokhoz képest európaiak.
Aztán az ukránok pont azzal a naivitással bíztak meg a nyugatban, mint 1939-ben a lengyelek. Az orosz birodalom határán vannak, úgy, hogy Ukrajna keletibb részei soha nem voltak nyugati befolyás alatt a történelemben. Ki hitte el, hogy a Dnyeperen túl bármiféle nyugati garancia ér valamit? Persze akik elhiszik, hogy a Zelenszkij-féle elit az ő érdekeiket képviseli, annak bármit el lehet adni.
Továbbá az ukránok eladták a bányáikat és a termőföldjeiket külföldieknek. És észre sem veszik, hogy napi sok száz ukrán már majdnem négy éve más termőföldjeiért és bányáiért hal meg.
Az ukránok elhitték, hogy valaki majd hálás lesz nekik, mert “megvédték Európát”.
És szegény ukránok most azt hiszik, hogy a béke majd jobb lesz, például az újjáépítésre szánt pénzeket nem lopják el. Eleve vicces, hogy azt gondolja valaki, hogy a gazdag országok szeretnek más országokat újjáépíteni. Főleg, hogy ezeket a “gazdag” országokat már a saját elitjük is éppen tönkreteszi.
Az ukránok azt is elhiszik, hogy az EU önálló játékos még a világpolitikában. Nem veszik észre, hogy a saját naivitásába belepistult EU-s elit azért áltatja magát ezzel, mert az az illúziója van, hogy egyedül is képes Ukrajnát annyira támogatni, hogy az szintén egyedül legyőzi az oroszokat. Tulajdonképpen két félkegyelmű hiteti el egymással, hogy együtt milyen erősek.
A globalizált Föld geopolitikai realitása persze szintén nincs benne az ukrán álomvilágban, miszerint Amerikának el kell döntenie, kitől fél jobban, illetve kivel tudja jobban megtalálni a hangot? Kína vagy Oroszország? Az USA számára ez a fő kérdés. Ukrajna ebben a mérettartományban csak egy paca Oroszország mellett.
Ukrajna elfelejtette, hogy hiába látszik a végtelen ukrán síkság olyan nagynak, ők még sem akkorák, mint az orosz birodalom. Valahol a tudatalattijukban, valahol a sok jogos bosszúvágy mellett ott van az a hit, hogy ők is lehetnének birodalom. Tele van a történelem birodalmi álmokkal és eltűnt birodalmakkal. Erre a listára az ukránok is felkerülnek most (apró betűvel), Oroszország meg marad a létező birodalmak listáján még egy darabig.







