Pesti Srácok

A fogyasztóvédelem szerint az üzletek betartják a járvánnyal kapcsolatos szabályokat

A fogyasztóvédelem szerint az üzletek betartják a járvánnyal kapcsolatos szabályokat

A fogyasztóvédelem az elmúlt két hétben több mint ezerötszáz boltot ellenőrzött, és jó tapasztalataik voltak: a legtöbben maradéktalanul betartják a védelmi szabályokat, ahol pedig hiányosságot tártak fel, ott szinte azonnal orvosolta a problémát az üzlet – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca keddi közleménye szerint.

Schanda Tamás kifejtette: az ország fokozatos újraindítása – amelyet az tesz lehetővé, hogy jól halad az oltási program – mindenki érdeke, de az alapvető védelmi intézkedéseket továbbra is be kell tartani.

– mondta el Schanda Tamás. Az ITM államtitkára bejelentette, hogy a szakemberek az elmúlt két hétben összesen 1565 kereskedelmi egységben jártak és jók a tapasztalatok.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Schanda Tamás. Hozzátette: a leggyakoribb gond az, hogy nincs kihelyezve kézfertőtlenítő a vásárlóknak; ez százhuszonöt helyszínen fordult elő. 99 kereskedelmi egység nem tájékoztatta a bejáratnál az embereket arról, hogy egyszerre hányan lehetnek bent. A fogyasztóvédelmi eljárásokat lezáró tizenhárom határozat kötelezte a hibák javítására az üzleteket; bírságot mostanáig nem kellett kiszabni, öt eljárás még folyamatban van.

– fejtette ki az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.