Ahogyan sok más városban, Fonyódon is szörnyszülöttet kínlódott ki magából a DK-tól az MSZP-n és a Momentumon át a Jobbikig terjedő ellenzéki vajúdás: a több pártot is megjárt Árok László polgármester-jelölt mögött olyan figurák sorakoztak fel, mint az országgyűlési választáson Marcaliban már odakozmált Steinmetz Ádám jobbikos politikus, vagy az egykor Somogy megye pályázatbűvészeként ismert kispályás machinátor és MSZP-s ifjútörök, Kollmann Gergely.
A legújabb balliberális formációt ugyanaz az összefogás eredményezte, amely már a tavalyi országgyűlési választásokon is kibontakozott – igen kevés sikerrel. Tavasszal még arról szóltak az egyeztetések, hogy – miután a fonyódi ellenzék egy esélyes polgármester-jelöltet sem tud “kitermelni” – inkább importálnak egyet a tavalyi országgyűlési választáson csúfosan leszerepelt Steinmetz Ádám egykori olimpiai bajnok személyében (a fideszes Móring József körzetében csaknem másfélszer annyi szavazatot kapott, mint Steinmetz). Aztán elvetették a felek, hogy Vona Gábor egykori jelöltjét, a Jobbik-listáról az Országgyűlésbe becsúszó politikust indítsák el, hiszen néhány közéleti haknit leszámítva nem sok kötődése van a városhoz. A gordiuszi csomót végül a gyurcsányi hátszéllel a kaposvári szocialistákat erősítő, de Fonyódon is aktív Kollmann Gergely vágta át, aki jó szokásához híven álcivil tömörüléseket gründolt a célra (Fonyódiak Fonyódért és Helyi Összefogás Egyesület). Nem eshetett nehezére, hiszen fénykorában 15 hasonló galerit vitt a környéken. Kollmannról azt is tudni kell, hogy 2006 előtt a fonyódi önkormányzat pénzügyi bizottságának MSZP-s elnökeként serénykedett. Ez a kurzus alig leküzdhető adósságot, félbemaradt beruházásokat és általános lepusztultságot hagyott maga mögött.
A nagy összellenzéki összeborulásból kitakarítottak mindenkit, akivel nem tudtak, vagy nem akartak együttműködni, köztük a helyi baloldal több régi nagy motorosát is. Van is, aki nehezen viseli ugyanis, hogy kívülről mondják meg neki az alkalmasságára vonatkozó feltételeket; olyanok, akik nem is élnek a Balaton legszebb fekvésű városaként számon tartott településen. Az ellenzéki listát felállító egyesületben ugyanakkor sikerült olyan “függetleneket” összegyűjteni, akiknek szoros kötődésük van a balliberális tömbhöz. A cél pedig a hatalmat mindenáron megragadni, akár azon az áron is, hogy megetetik a helyi választókat a független mesével.
Nézzük csak!
A polgármester-jelöltjük végül a jelenlegi városfejlesztési bizottság elnöke, Árok László lett, akinek az elmúlt öt évben nem volt érdemi javaslata a város érdekében, így aztán nem sok vizet zavarhat az ellenzéki vezérebek mutyijában. A ’90-es években még az SZDSZ színeiben indult, később a Fidesz támogatásával lett képviselő, sőt, főállású alpolgármester is, amely pozíciójáról néhány hét után lemondott, mert nem szerette volna, hogy ráégjen a 2006 előtti baloldali vezetés által hátrahagyott csődhelyzet. Inkább 2010-ben “független” polgármester-jelöltként indult el a várost 2006 óta irányító, az adósságokat visszafizető és számos fejlesztést megvalósító fideszes Hidvéghi József polgármesterrel szemben. Végül csúnyán alulmaradt a megmérettetésen. Igaz, akkor még álmodni sem merhetett arról, hogy az egykor szélsőjobboldali Jobbik és a posztkomcsi kádereket tömörítő baloldal egyszer majd kéz a kézben áll mögé…
Az ellenzéki csapat még érdekesebb
Van benne több sértett ember, egykori városi cégvezető, akit menesztettek, ma vállalkozóként igyekszik lavírozni. Steinmetz egyik kampányembere is jelölt lett, aki vállalkozóként a számlatömböt hírből sem ismeri, ám legalább megfúrt egy szállodaprojektet. Tavaly Fonyódon kívül a teljes választókörzetben a volt vízilabdás szekerét tolta, de ő független… valójában személyesen is része a Steinmetz–Kollmann paktumnak: ha már nem lesz polgármesteri széke a Jobbiknak, legalább alpolgármestert adjanak, még akkor is, ha az végül is hithű MSZP-s, DK-s volt valamikor. Olyan is van a jelöltek között, aki 2014-ben még utolsóként létesített MSZP-s aláírásgyűjtő pontot a totózójában, tavaly már a Jobbik delegáltjaként számlálta a fonyódiak voksait. De legalább akkor még voltak vendégei, ma már csak adótartozása van…
Kiderült az is, hogy nincs ellenzék a városban, legalábbis az egyesület szerint. Sokan mondják a régi fonyódiak (ezt jelöltjük jól ismerheti koránál fogva), hogy Fonyódon minden van, csak át kell érte menni Boglárra. Habár a pikírt bölcsességet meghaladta a kor, hiszen Fonyódon télen-nyáron sok üzlet nyitva áll, de úgy tűnik, azt a politika térfelén értelmezték újra. A nyolcfős ellenzéki csapatban ugyanis hírmondónak akad egy-egy fonyódi, de van köztük boglári, lellei, a háttérben pedig több marcalibeli és kaposvári illetőségű. Ez az a formáció tehát, ami Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter felhívására a DK, a Momentum, az MSZP és a Jobbik, helyenként pedig az LMP és mindenféle álcivil részvételével összeállt; itt is megvalósult, és pont annyira független, mint bárhol máshol. A város józan közvéleménye nem véletlenül int óvatosságra: vigyázat, hiszen a régi arcok nem tudnak mást, csak amihez értenek: hitelt felvenni és a pénzt a haveroknak átjátszani, a várost pedig hagyni lepusztulni. Ezért is figyelmeztetik egyre többen a helyi szavazókat: okosan döntsenek ősszel, nehogy visszatérjen a 2006 előtti szélhámosvilág.
A vezető kép fotómontázs, a bal oldalon Árok László látható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS