A brazilok fölött aratott fölényes győzelemmel nyitották a franciák a férfi vízilabda-világbajnokságot. Ebből így önmagában nem következik semmilyen magvas igazság, ám könnyen lehet, hogy hamarosan eljön az idő, amikor a francia válogatott felzárkózik az élmezőny közelébe, azaz rendszeresen a legjobb nyolcban lesz a világversenyeken. Ez pedig nem a francia vízilabda miatt esélyes, hanem általában a francia csapatsportok teljesítménye miatt, amelyek sportágakon átívelően a világ legjobbjai közé küzdötték be magukat, és folyamatos fejlődésre képesek. Erre oda kell figyelni, sőt kérdezni is érdemes lenne tőle.
A legutóbbi hét futball-világbajnokságból négy alkalommal döntőt játszottak a franciák, amiből kettőt meg is nyertek. Emellé nem kell odatenni kontrasztnak, hogy mi nem voltunk kint a legutóbbi kilenc világbajnokságon, mert önmagában is lenyűgöző eredmény. 1998-ban még azt hihették sokan, hogy a franciák ügyesen megrendeztek maguknak egy vb-t, amelyet – mint az angolok – behúztak hazai pályán, de nem lesz érdemi folytatása, és maradnak, amik voltak: az erős csapatok egyike. Azzal az emlékezetes ’98-as döntővel kezdődött ez a sorozat, amelynél komolyabb erődemonstrációt csak nagyon kevesen tudtak felmutatni. A brazilok 1938–1978 között kilenc világbajnokságon négyszer döntőztek (háromszor nyertek is), kétszer harmadikok lettek, egyszer negyedikek – vagyis kilencből hétszer a legjobb négy közé jutottak. Ugyanők 1994–2002 között háromból háromszor döntőztek, és kétszer nyertek is. A németek az 1966–1990 közötti hét világbajnokságból hatszor a dobogón végeztek, majd ugyanők 2002–2014 között négyből négyszer voltak dobogósok.
Ám a brazilok és a németek a két legsikeresebb futballnemzet, és már velük említhető egy lapon a franciák teljesítménye.
Mára ismert, hogy Franciaországban új alapokra helyezték az utóbbi évtizedekben az utánpótlásnevelést, és ennek a szakmai eredménye látszik játékosnemzedékeken át (na, meg persze az, hogy a futball szinte kizárólagos kitörési lehetőséget kínál a szegény bevándorlógyerekeknek). A francia sztori azonban nemcsak ennyiből áll.
Előtte viszont tegyünk egy kis balkáni kitérőt! Miért van az, hogy a szerbek, horvátok, szlovének, sőt a montenegróiak is tudnak focizni, de kézilabdában, kosárlabdában, valamint a szlovénok kivételével vízilabdában is számolni kell velük a férfi és a női szakágban egyaránt? Tito Jugoszláviájában óriási energiákat fektettek a csapatsportokba, hogy az így elért közös sikerekkel erősítsék a jugoszláv nemzettudatot. A Jugoszlávia 1941-es felbomlása és 1945-ös újraalakítása közti önfeledt években csaknem egymillió embert gyilkoltak meg egymásból a szerbek, horvátok és bosnyákok, így valóban volt mit behozni az újra egy államba összeterelt népek együvé tartozási érzése terén. A nemzettudat-projekt 1991–1995 közt, egy újabb négyéves önirtás képében megint csúnyán kudarcot vallott, ám a csapatsportokba beletett munka nem veszett el. A világ, és különösen a sportvilág már csak ilyen retrográd módon kegyetlen hely, ahol általában a munkának van tartós eredménye. A dirib-darabjaira hullott egykori Jugoszlávia majd’ minden szegletében mutatja magát ennek a munkának a nyoma, aminek a legfontosabb része a nemzedékeken átívelő működőképesség.
A jugoszláv iskola számos utódállamban és számos csapatsportágban tartja az erejét, illetve a hullámvölgyek után meg tud újulni.
Ne legyünk igazságtalanok önmagunkkal, a magyar vízilabda immár száz éve tudja ugyanezt: lerombolhatatlanul erős kulturális talapzat, élő és öröklődő tudás, szellemi folytonosság, megújulási képesség, újra és újra beköszöntő sikerkorszakok. De nálunk csak a vízilabdában maradt meg ez az erő, semmi másban.
Franciaország viszont a korábbi jugoszláv általános fejlődéshez hasonlót tudott elérni az utóbbi időben. Érdemes csak úgy hevenyészetten végigmenni ezen. Férfi kézilabdában a ’90-es évek óta vannak az élmezőnyben, nagyjából az ezredforduló óta viszont az élmezőnynek is tartósan az elejében. A legutóbbi négy olimpiából hármat megnyertek, Rióban pedig a döntőt bukták el, és a világbajnokságokat, Európa-bajnokságokat tekintve egyértelműen a legsikeresebbek az elmúlt két évtizedben. A nőknél ugyancsak olimpiai arany és ezüst, világbajnoki és Európa-bajnoki aranyak, ezüstök, bronzok jelzik, hogy a franciák minden világversenyre a győzelem esélyével érkeznek. Az amerikaiak által ellenállhatatlanul uralt kosárlabdában a francia férfiak két ezüstöt, a nők egy ezüstöt és egy bronzot szereztek az ezredforduló óta megrendezett olimpiákon. Az Európa-bajnokságokon mindkét szakáguk rendszeresen érmes, időnként győz is, és a világbajnokságokon is beesett két bronz a férfiaknak.
Természetesen vannak más nemzetek is, amelyek kiemelkedőek a csapatsportok többségében, ám a franciákban az a különleges, hogy a ’90-es, 2000-es évekig nem igazán voltak azok. Mostanra ráadásul a férfi röplabdázóik szintén megérkeztek a legjobbak közé, tehát joggal gondolhatjuk, hogy a vízilabda is célkeresztben van náluk – főleg a javuló tendenciájukat elnézve. Azt pedig a más sportágakban végrehajtott erősödésükből sejthetjük, hogy ezt is képesek lesznek megcsinálni.
Ezen a ponton válik érdekessé a kérdés: Hogyan?
A sport – mint a világon minden – nem a terepen, élesben végrehajtott rögtönzés által sikeres, hanem szellemi munkával kezdődik. Ki kell találni előbb a szellemi alapjait, gondolkodási kereteit, aztán a módszertanát, majd annak a gyakorlatba átültetését, végül meg kell tudni szervezni a rendszer működését, és képesnek kell lenni az önreflexióra is. A franciákról most már elhihetjük, hogy az összes munkaszakaszra képesek. A hagyományos csapatsport-nagyhatalmakhoz képest később léptek be, így a franciákra kimondottan jellemző, általuk kifejlesztett iskolát, játékképet nem nagyon lehet beazonosítani. Lenyűgöző ügyességgel válogatták azonban össze és szabták saját magukra más európai sportkultúrák számukra használható elemeit.
Mindez miért érdekes nekünk? Ha a magyar nyári csapatsportok állapotára nézünk, akkor egyértelmű, hogy nem zökkenőmentes a fent említett szakaszok – szellemi alapok, módszertan, gyakorlat, szervezés, önreflexió – összekapcsolása, és az illesztések mentén gyakori a szivárgás.
Biztos vagyok benne, hogy a magyar futballnak, kézilabdának, kosárlabdának nagyon jót tennének francia edzők, sportfilozófusok, sportszervezők és a sportban járatos folyamatmenedzserek. Annál is inkább, hogy a franciák játéka rendszerint a magyar szemnek is kedves technikás, ravasz összképet mutat. Hamar megértenék, hogy mi fán terem a magyar sportsiker.
moliere
2024-02-15 at 23:29
Lesz ennél nagyobb bajunk is, ahogy a többi országnak is. Ma nem az a baj, hogy a sportban nincs utánpótlás, hanem rövidesen ÉRTELMES EMBER alig lesz. Olvasási, szövegértési, beszédbeli problémák vannak. És viselkedési problémák. Nem, nem olyan szintű, hogy “ezek a mai fiatalok”. Nem bizony!
Jó lenne a sport, persze, de jobb lenne, ha normálisabbak lennének a gyerekek. Kapnának reggel ENNI, első körben lecsökkenne napi 8 óra (!!!) alá a telefonbuzizás, és helyette felmenne 8 óra fölé az alvásidő, és az sem lenne hátrány, ha a 14 éveseknek mindig lenne valaki, aki elmondaná, hogy nem szerencsés, hogy -4 fokban reggel dorgóban kell elindulni, sál sapka nélkül, négy tenyérnyi lukakkal a térdén. Pl. ha anyja csak ribanc van, akkor mondjuk egy influencer.
Lassan már nem is lehet megbecsülni, hogy mitől fog beszakadni a társadalom. Attól, hogy összeomlik a falusi öreg része, vagy hogy a városi fiatal része.
Életemben nem hallottam ilyen gyakran ablakon kidobott, budiba bedobott, járdára kitett újszülöttről, mint manapság. Ennyi kis terhességből, ami van, ennyi csecsemőt kezelnek így.
Hát… leszarom a csapatsportokat addig, amíg a világ újjá nem születik, vagy épp elhamvad. Inkább akkor már imádkozzunk!
TS
2024-02-07 at 16:20
Erdősinek igaza van.
TS
2024-02-07 at 16:18
Erdősi Zoltánnak nagy igazsága van!
A francia állam nem emelt ki egy sportágat sem, legfeljebb az üzleti élet vette előre a focit, rögbit, kerékpárt. Bárki (ismétlem: bárki) kapott tőkét, aki vállalta a francia fiatok sportoltatását. Így nőtt nagyra a francia kézilabda is (40 évvel ezelőtt 15 góllal vertük volna őket akár férfi, akár női csapatunkkal) és sok más sportág.
Nálunk meg pénzzel tömik a zsebvágó fociedzőket, de mostanra felzárkóztak hozzájuk a totál kudarcos röplabdások, kosarasok, hokisok is. Valaki azt írja ez ellen, hogy A-csoportos lett a magyar jégkorong-válogatott? Na ja, 1978-ben a világon a 13. helyen voltunk, most nem vagyunk ott. (Igaz, 1-2 új szereplő megjelent, pl. Fehéroroszország meg Szlovákia, de eltűnt a 2 német állam). Más sportágakat meg letojnak. Pedig egy rögbis, gyeplabdás, bunyós, triatlonos, kerékpáros stb. gyerek is magyar gyerek, az ő egészsége nem számít?!
Sas
2024-02-07 at 14:04
szoktunk nyerni-gyerek-és ifjusági szinten-aztán már nem-mert később kiderűl, hogy amíg mások az egyéni képzést preferálták,18 alatt- mi a csapatjátékot-osztannyi.De a kéziben én nagyon szeretem pl. Albek Annát-olyan kemény, mint Ramos fénykorában.
Sas
2024-02-07 at 14:01
annyi lehet a dolog egyik lényeges mozzanata, hogy a gyereket-gyerekszinten nevelik, a kamaszt kamaszszinten, a fiatal felnőttet fiatal felnőtt szinten-vagyis minden életkorban az életkorhoz illő módon-és -ez még lényeges-amikor a játék a lényeg-és nem a csapatjáték-akkor engedik játszani.NÁLUNK PL. KÉZIBEN-MINDENT MEGNYERNEK 18 ALATT-AZTÁN KIDERŰL, HOGY EGYÉNILEG KÉPZETLENEK……….HOPPÁ, UGYE.
khm
2024-02-07 at 12:54
Sz@rok a franciákra.
lhotx
2024-02-07 at 10:54
Megkockáztatom, hogy a lényeg mégis az a néhány ezer másik (sportot így-úgy űző), aki semmi egetrengető eredményt nem is ért el, egyszerűen csak jól érezte magát miközben használta a kiépített létesítményeket. A múlt évezred utolsó éveiben még volt szerencsém láthatni a korabeli, kevésbé profitéhes Interneten ilyesmi (videokamerás) mozgóképet is. S érdekes, hogy pont a franciák azok, akik kulturálisan úgy égnek, mint a zsíros ködmön.
Theo
2024-02-07 at 09:36
A Szakszövetségek felülvizsgálatával kell kezdeni. Jó részük mindenféle balos ejtőernyős rabló terepe. A szőke baba hozzá nem értését is ki kell heverni.
Realextate
2024-02-07 at 09:30
Én pedig azt szeretném, ha egy stabilan hullagazdag (minimum osztrák, svájci) ÁLTALÁNOS életszínvonalon élő ország lennénk és erre lennénk büszkék, nem pedig arra, hogy pár kiválasztott és agyonajnározott sportoló mire vergődött valamilyen sportágban “nemzeti színekben”!!!
Mert az ebben való “teljesítmény” mindig – azaz: MINDIG!!! – pótcselekvés (szarul élünk, de legalább megmutattuk a Világnak! ihaj-csuhaj!!!)
Úgyhogy nem érdekel sem az egyéni (az főleg nem!) sem a csapat-teljesítmény.
Majd ha teljesül a JÓLÉT ÉS JÓLLÉT, és E MELLETT (!!!) még jók is vagyunk valamilyen sportágban, akkor esetleg igen.
De addig nem.
Rajzos
2024-02-07 at 09:26
A brazilok meg 200 millióan vannak és 22 éve már nem nyertek foci VB-t! Annak ellenéra,hogy az európai klubok tele vannak brazil focistákkal!
odu
2024-02-07 at 09:16
Persze, persze: “Hol vagytok mostan, fránya franciások,
Kis erótikák, tucatóriások?”
Erdősi Zoltán
2024-02-07 at 09:07
Kedves Vésey Kovács László!
Mint egy hazai (egyelőre nem olimpiai) csapatsport szakszövetség elnöke írom, hogy a téma feldolgozásért kiált. Jelenleg a magyar sportpolitikában a csapatsportok háttérbe vannak szorítva. A MOB elnöke, a Sportállamtitkár, és a további két sport köztestület elnökei egyaránt egyéni sportolók (voltak). Értelemszerűen Bennük fel sem merül, hogy az egyéni sportágak “kárára” erősíteni kellene a csapatsportok támogatását (nem elsősorban anyagi értelemben). A TAO-n kívül az összes vonatkozó jogszabály (2004. évi sporttv-nyel kezdve) pozitívan diszkriminálja az egyéni sportokat a csapatjátékokkal szemben!
Az igaz, hogy a valódi szakmai munkának a sportági szakszövetségekben kell megvalósulnia. De amíg a sportvezetés és a jogszabályi háttér nem képes átlépni ezt a Rubicont, addig nem lesz változás, sajnos.
Nemcsak Faro-ban, de Néo-ban és a legtöbb skandináv államban már évtizedekkel ezelőtt társadalomformáló erőnek ítélték a csapatjátékok prioritását politikai szinten. Nálunk viszont még mindig az a fontos, hogy legyen 7-8 egyéni olimpiai aranyérem, meg 7-8 különböző kűzdősportban világbajnoki helyezések…
Örömmel folytatnánk erről egy sajtóképes szakmai vitát is, mert a döntéshozók felé csak a sajtónak lenne ereje.
Köszönettel,
EZ
Lalika
2024-02-07 at 09:02
Gerard Houlier nyilatkozta valahol, hogy az első lépést a 98-as vb. győzelmük felé az jelentette, amikor 1993. novemberében Párizsban vb. pótselejtezőn maradtak alul a bolgárokkal szemben; úgy, hogy a döntetlen is elég lett volna. Az utolsó percekben tehát a labdát kellett volna csak tartani, de a hatalmas egójú David Ginola az ellenfél kapuja elé akart ívelni, és labdavesztés után a bolgárok visszakontráztak. https://www.youtube.com/watch?v=sOk6Ne7nAhc 1.56-tól. A franciák így lemaradtak a 94-es vb-ről (amelyen egyébként a bolgár aranygeneráció bronzérmet nyert). Houlier azt mondta, hogy az a botrány és kudarc arra ösztökélte a francia futballt, hogy új irányba induljon el. Ha valaki megnézi a belinkelt videót, felfigyelhet arra, hogy 93-ban alig volt színesbőrű játékos a francia csapatban. 98-ra már a csapat legalább fele az volt, olyan elképesztő játékosokkal, mint Henry, Thuram, de lehet említeni Zidant, vagy Trezeguet-t is. Az akkor lerakott alapok, és megszerzett tapasztalt elég volt még egy eb. győzelemhez is 2000-ben, sőt a 2002-es holtpont, és rosszul sikerül vb. után az újrakezdéshez, megújuláshoz és az újabb, nagyobb sikerek alapjainak lerakásához is. Ha még előrébb akarunk menni, a Platni – féle 82.-84.-86-os válogatott játékának is volt egy ideológusa, a Saint Etienne korábbi edzője, és a francia futball akkor került először a világ labdarúgásának élvonalába. Platiniék 86-os szereplése után kezdődött valójában az az útkeresés, amely a 98-as vb – győzelemben csúcsosodott ki, és torkollott a napjainkig tartó sikerszériába.
Ami a férfi kézilabdájukat illeti, a sokáig Fro.-ban élő és kézilabdázó Borsos Attila beszélt a Sport Tv -n arról, hogy az ún. “francia stílus” nem létezik, hanem tanulmányozták a szovjet, a délszláv, a magyar, az NDK, stb. kézilabdát, abból létrehozták a magukét, hogy aztán a szocialista állami sport összeomlása után 1995-ben először nyerjenek vb aranyat. Azóta a hegemóniájuk a norvég női szakágéhez hasonlítható; ők hasonlóan tettek, aztán mindkét országban az egyik szakág dominanciájának kiépítése után megkezdődött a másiké is.
Ezzel szemben mi még odáig sem jutottunk el, hogy levonjuk a korábbi 4 évente megrendezett vb-kel szemben az évente rendezett eb – vb ciklus konzekvenciáit, és megállapítsuk, hogy mi kell sz eredményes szerepléshez (1.-4. hely megszerzése). A sportunk eredményességét az olimpiai aranyérmek számán keresztül mérjük, mert elől vagyunk az összesített éremtáblán, viszont ezzel becsapjuk magunkat, mert az sokszor néhány elszánt ember tehetségének, és erőfeszítéseinek köszönhető. Igaza van a szerzőnek, a csapatsportok a rendszerszervezésről, ” mérnökösködésről” is jelentős mértékben szólnak. A tisztánlátást sajnos nálunk nagyban nehezíti a rendszerváltásnak hívott, valójában nagy állami összeomlásnak tekinthető történelmi folyamat valódi természete megvilágításának hiánya. A nyugati országok akkor kezdték el tudatosan építeni a dominanciájukat a kelet – európai sporttal szemben, ld. labdarúgó bl., és a téma kézilabda. Rengeteg példát lehetne hozni arra, hogy a pártállami emberek leszármazottai vakondokként hány sportszövetségben próbálnak kárt okozni a kormány által nagyon fontosnak, és támogatásra érdemesnek ítélt, a magyar emberek számára oly fontos magyar sportnak, hátráltatva az eredményességet.
Még annyit, hogy az éppen a kézilabdában felfedezett “francia” szellem nem volt éppen híján lelemények az általa veszélyesnek ítélt, közép – európai germán egység létrejöttének akadályozásában sem. Ehhez tessék végignézni ezt a kiváló sorozatot: https://videa.hu/videok/tudomany-technika/a-harminceves-haboru-vas-korszaka-H7qp75uYcMGyH1kJ
Nálunk pedig még mindig azzal etetik az embereket, hogy közel 800.000 katona miért nem tudta 1918-ban megvédeni az országot három irányból támadó, kb. 60.000 támadóval szemben.
Az eredményes csapatsorthoz a közösségnek mentálisan kell rendben lenni; bármit is jelentsen ez.
Papamaci
2024-02-07 at 08:49
A franciák 68 millióan vannak, mi meg tizen se. Onnan jobban lehet meríteni.
Feró
2024-02-07 at 08:41
Hát nem éppen a francia,vagy akármilyen nemzetiségű szakértőkre lenne szükség.Meg azt sem kell belegondolni a dologba, hogy nekünk mindig és mindenhol a világ tetején kell űcsörögni.Reálissan értékelni kell a teljesítményt(egy 5.hely is lehet adott esetben az),szóval összetett dolog ez.A fő kérdés az hogy mit akarunk, azt hogy a magyarok sportoljanak,és a tehetségesek legyenek profik,vagy néhány befolyásos embernek legyen a pótcselekvése és ezáltal cirkusz a magyar élsport.
János
2024-02-07 at 08:01
Értem én a jóindulatot, de ☹️☹️☹️ ❓❓❓