Több, mint 21 milliárd dollárt (6 ezer milliárd forint) ígért a világ legfejlettebb országait összefogó G20-as országcsoport a koronavírus-járvány elleni küzdelemre.
A G20 a meghívott országokkal közösen összehangolta a Covid-19 pandémia elleni globális erőfeszítéseket. Máig a G20-tagok és a meghívott országok több, mint 21 milliárd dollár felajánlást tettek a globális egészségügy támogatására
– áll az országcsoport szombatra virradóra közzétett közleményében. A felajánlott összeget diagnosztikai eszközökre, oltóanyag előállítására, kutatás-fejlesztésre és gyógymódok kidolgozására szánják. A G20 áprilisban intézett felhívást a nemzetközi közösséghez, nemkormányzati és filantróp-szervezetekhez, illetve a magánszektorhoz, hogy segítsenek a koronavírus-járvány leküzdéséhez becslések szerint szükséges, 8 milliárd dollárt is meghaladó finanszírozási rés fedezésében. A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó csoportot idén elnöklő Szaúd-Arábia 500 millió dollárral járult hozzá a globális erőfeszítésekhez.
A tavaly decemberben a közép-kínai Vuhanból elterjedt új koronavírussal eddig globálisan több, mint 6,68 millióan fertőződtek meg és 391 ezren hunytak el a kórban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Nic Bothma
Facebook
Twitter
YouTube
RSS