Időről időre felröppen a hír, hogy ukránok arról tárgyalnak Brüsszellel, hogy a háború elől menekülő, katonaköteles férfiakat küldjék vissza Nyugat-Európából Ukrajnába. Bár erről még nem született döntés, a rendkívül érzékeny, elfogadó és megértő liberális elit már megingott. Saját elveiket adják fel és köpik ismét szembe magukat, amikor egyáltalán elgondolkodnak ezen, miközben minden afgán, szír, fekete-afrikai érkezőt tárt karokkal fogadnak, pedig általában azt sem tudják, hogy honnan jönnek, van-e valóban háború ott, ahonnan elindultak, vagy csak a jobb élet reményében kívánnak hazát foglalni. Kettős mérce? Hát persze! Ki a hibás? Azok, akik következetesek és a saját nemzetük érdekeit tartják szem előtt, nekik manapság nincs kegyelem.
Maga a helyzet is borzongató, amikor a jóemberkedő brüsszeli baloldali és liberális elit vérhabos szájjal hergel a háború érdekében. Nem számít, hogy hányan halnak meg, van-e értelme és célja az őrületnek, ők komoly arcvesztésnek könyvelnék el a békét, ezért a nem létező erőforrásokat is az orosz-ukrán háborúban égetnék el. De ahogy 1945-ben, úgy most sincs Wunderfwaffe. Maradnak tehát szokás szerint a szép szavak, amelyek csak és kizárólag szép szavak, nem segítenek senkin, sőt. Mivel a politikai tőke mindennél többet ér, az önellentmondások pedig el sem férnek a padláson, a humánum, az emberi jogok állandóan hangoztatott álságos védelme már átcsap kegyetlen és hideg számításba, ahol a cél érdekében bárkit fel lehet áldozni, mert már nem fordulhatunk vissza. Ismerős, ugye? Miközben rengeteg ukrán menekült el egy valóban létező háború elől, addig egyre gyorsabb ütemben, milliószámra özönlenek az illegális bevándorlók a harmadik világból Európába, akik közül rengetegen csupán az európai jólétre vágynak, összetépik az okmányaikat és azt mondják, hogy “jaj, szörnyű háború van minálunk” és már jöhetnek is. Sőt, nagy részük maradhat is.
Természetesen érdemes azt is megnézni, hogy hány gazdag, egzisztenciáját féltő ukrán hagyta el a hazáját, miközben Európában pöffeszkednek és a strandokról küldenek szelfiket. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy Ukrajnában bizonyíthatóan és valóban háború van, nagyon sokan pedig tényleg a kényszersorozások miatt menekültek el a hazájukból. Lehet, hogy most visszaküldik őket Ukrajnába és mehetnek a frontra? De mi lesz a harmadik világból érkezőkkel, akik ugyancsak háborús helyzetre hivatkoznak? Ők maradhatnak?
A brüsszeli elit azonban nem tudja sem ésszel, sőt méltósággal sem kezelni a menekültkérdést. Kapkodnak, rossz döntéseket hoznak, miközben a legfontosabb még mindig az, hogy nehogy rasszista vád érje őket. A beérkező illegális bevándorlók túl sokan és túl gyorsan érkeztek, így még ha lenne is kedvük integrálódni, esély sincs rá, az ukránok jó része pedig bizonyíthatóan a háború elől menekült. Igaz, őket sem kedvelik már nagyon sok helyen, ahol befogadták őket, ám mégis más kategória, mint egy analfabéta, vagy félanalfabéta gazdasági menekült, akivel szinte lehetetlen bármit kezdeni. Azonban, ha állandóan segítségnyújtásról, a háború elől menekülők befogadásáról, biztonságos menedékről beszélnek, akkor most vajon mi történik az ukrán katonaköteles menekültekkel? Még sincsen biztonságos menedék Európában? Az csak egyeseknek jár? De akkor ócska hazugság a segítségnyújtás.
Nem számít tehát az önellentmondás, a célok nélküli sodródás uralkodott el az európai eliten, hiszen tárgyalgatnak az ukrán férfiak visszatoloncolásáról, sőt, egyre több európai politikus mondja ki egyelőre félve, hogy tényleg meg kéne lépni ezt az amúgy igen fájdalmas huszárvágást, és hazaküldeni őket, hogy állják már a sarat a fronton, ne kelljen már ennyit foglalkozni ezzel a háborúval.
De akkor a szír, afgán, iraki, algír, líbiai és fekete-afrikai hordákat – akik nagyrészt fiatal és életerős férfiak – miért nem küldik vissza harcolni a hazájukba?
Az “agysebészek és norvég diákok” tömege örömmel élvezi a segélyeket, no-go zónákat alakít ki, gombamód szaporodnak a mecsetek, Európa meg csak nézi és egyre gyengébb. De keménykedni azért szeretnek, itt is már csak a szavak maradtak, hiszen az USA lassan félgyarmati állapotba süllyeszti a kontinenst, melynek vezetői vagy nem látnak, vagy direkt eltakarják a szemüket. Mindkét megoldás a pusztulásba visz és egyre nehezebb visszafordulni erről a szakadékba vezető útról.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS