
Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója csütörtökön – jelentette be az indiai diplomácia vezetője, miután az orosz agresszió és az egyre erősödő globális kínai befolyás kérdése uralta a nemzetközi találkozót. Szubrahmanjam Dzsaisankar szerint annyira “eltérőek” voltak az álláspontok az ukrajnai háború kérdésében, hogy nem tudták őket kibékíteni egymással.
Az indiai diplomácia vezetője hozzátette: a résztvevők egyetértettek a fejlődő országokat aggasztó legtöbb kérdésben, mint “a multilateralizmus megerősítése, az élelmiszer- és energiabiztonság előmozdítása, a klímaváltozás, a genderkérdések és a terrorizmus elleni küzdelem”, de ez kevés volt ahhoz, hogy közös nyilatkozatot tudjanak kiadni. A házigazda India arra kérte a megosztott G20-csoport tagjait, hogy alakítsanak ki konszenzust azokban a kérdésekben, amelyek különösen aggasztják a szegényebb országokat, még akkor is, ha az Ukrajnával kapcsolatos, szélesebb értelemben vett keleti–nyugati megosztottságot nem is tudják áthidalni.
Miközben többen, köztük Antony Blinken amerikai külügyminiszter is úgy döntött, hogy a tagországoknak a globális válságok megoldásában játszott szerepét emelik ki, a G20-csoport megosztottsága kézzelfogható volt – mutattak rá hírügynökségek. A múlt heti G20-as pénzügyminiszteri és jegybankelnöki csúcstalálkozó végén is csak elnöki összefoglalót tudott közzétenni a házigazda India, miután Oroszország és Kína megakadályozta a közös nyilatkozat kiadását, mert a G20 többi tagja a nyilatkozat szövegezése során ragaszkodott ahhoz, hogy ugyanazt a nyelvezetet használják, mint amely a 2022-es indonéziai G20-csúcstalálkozó zárónyilatkozatában az ukrajnai háborúval kapcsolatban szerepelt.
A csütörtöki csúcstalálkozó elején Narendra Modi indiai miniszterelnök a G20 jelen lévő külügyminisztereihez intézett videoüzenetében arra biztatta a résztvevőket: ne hagyják, hogy a jelenlegi feszültségek megakadályozzák azokat a megállapodásokat, amelyeket az élelmiszer- és energiabiztonsággal, a klímaváltozással és az adósságteherrel kapcsolatban elérhetnek.
A G20-csoportnak a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G7 mellett a többi között tagja még Oroszország, Kína, India, Brazília, Ausztrália és Szaúd-Arábia is.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Olivier Douliery
úgyamintvan
2023-03-03 at 14:01
Az usa mindig csak olyan nemzetközi megállapodásokat köt amelyek mindenki mást kedvezőtlen helyzetbe hoznak(pl másokat egymásra uszít,egymás ellen kijátszik)-és még ezeket az egyezményeket is csak akkor és addig tartja be míg érdekei úgy kívánják!Így pl az eredeti és szó szerinti NATO szerződést felülírva amerikai érdek szerint
NATO tag az akit ők annak tartanak.Eszerint ukrajna jelenleg a legfontosabb NATO-tag és a látszat szerint az oroszok által megtámadott ukrajna védelmét minden más tagtól elvárja az usa!Valójában ukrajna nem független és
szuverén ország,hanem az orosz érdekszférába előretolt amerikai támaszpont és hídfőállás-a szándékolt további oroszországi hódítás kiindulópontja.Csoda-e hogy az oroszok vele szemben egy ütközőállamot létesítettek?
gyurcsányiviktor
2023-03-03 at 07:42
Természetes, hogy nincs érdemi megállapodás.
A jenki söpredék csak akkor vesz vissza majd az őrjöngéséből, ha a jövőben – reményeim szerint – hasonló képek, video-k érkeznek majd a jenki városokból, mint jelenleg mariupolból, vagy bahmutból.
Ugyanez áll, a nyugat-európai országokra is …
márko
2023-03-03 at 07:12
ehez a cikkhez hozzá kellene tenni HOGY
. Antony Blinken , sürgősen ott a helyen , összehívta a G7 csoport tagjait , HOGY támogassák az USA GLOBÁLIS HEGEMÓN mántráját ( Oroszországot el kell szigetelni minden létező helyen , oroszok az agresszor
. Antony Blinken kézzel-lábbal minden helyen nyomja az USA ÉRDEKEIT ( mántráját ), ÉS mindenhol be fog avatkozni hogy a csírában mindent elfojtson
/
ÉS
. Antony Blinken pofátlanul ( ahogy már megszokta ) Szergej Lavrovnak elmondta HOGY MIT várnak Oroszországtól
. az Oroszország megsemmisítése , NEM MEGY Blinken tervei szerint
. DE vannak mások is , kik NEM fogadják el Blinken mántráját
Bukohill
2023-03-02 at 23:23
Ide gyalog járnak a hírek?
https://oroszhirek.hu/az-orosz-kormany-felfuggesztette-a-magyarorszaggal-kotott-megallapodast-a-diplomatak-vizummentessegerol/
Katika jól van?
Logikus
2023-03-02 at 22:44
Blinken megint kavarja a [email protected]
Zsike
2023-03-02 at 22:43
Mi a f.sz?
Hogy hogy nem volt a zeller ott egy G20-on,megbolundultak ?
Biztos oroszbarát az összes..mocs.. sza… roh..k