Pesti Srácok

A harkivi Beresztove bevételét jelentette be az orosz védelmi minisztérium

A harkivi Beresztove bevételét jelentette be az orosz védelmi minisztérium

Elfoglalta az orosz hadsereg a harkivi régióban lévő Beresztove települést, miközben az elmúlt nap folyamán a hatból öt frontszakaszon előrenyomult, és három ukrán ellenrohamot vert vissza – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.A tárca szombaton a donyecki régióban lévő Arhangelszke bevételéről tett bejelentést.

A Moszkvában kiadott vasárnapi hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem 1600 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén. A védelmi minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett hét lőszerraktárt, kilenc páncélozott harcjárművet, köztük egy amerikai Bradley gyalogsági harcjárművet, egy amerikai M109-es Paladin és egy Krab lengyel önjáró, valamint hat amerikai M777-es és egy M198-as vontatott tarackot, öt amerikai ATACMS operatív-taktikai rakétát, amerikai HIMARS és cseh Vampire sorozatvetők 32 rakétáját, egy Neptun hajóelhárító rakétát, továbbá 41 drónt.

Szergej Lebegyev, "a mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora" a RIA Novosztyi hírügynökségnek vasárnap azt mondta, hogy az orosz légierő előző éjjel katonai és energetikai létesítményekre mért csapássorozatot a Hmelnyickij megyei Sztarokonsztantiniv városában, egyebek között arra a repülőtérre, amelyet amerikai F–16-os vadászgépek fogadására készítettek fel. Támadás érte a helyi lőteret is, ahol az ellenállás szerint mozgósított ukrán katonákat képeznek ki külföldi haditechnikai eszközök kezelésére. Lebegyev szerint "nagyon erős detonáció" történt a sztarokonsztantinivi elektromos alállomás közelében, és a városban megszűnt az áramszolgáltatás. Azt is mondta, hogy a Dnyipropetrovszk megyei Pavlogradban egy ATACMS-rakétákat tároló raktárt ért két találat.

Az orosz statisztika szerint egyébként meghaladta a 20 ezret azoknak a katonai speciális gépjárműveknek a száma, amelyeket az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta elvesztettek. Az orosz védelmi minisztérium arról is bejelentést tett, hogy az orosz hadsereg megszervezte a polgári lakosság evakuálását a Harkiv megyei Vovcsanszkból, mert a visszavonuló ukrán erők a lakóházakat lövik. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Telegram

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.