Pesti Srácok

A hatalom és a szexuális visszaélés kéz a kézben járnak és most elérték a hágai nemzetközi bíróságot is

A hatalom és a szexuális visszaélés kéz a kézben járnak és most elérték a hágai nemzetközi bíróságot is

A magyar belpolitikában már évek óta megszokott, hogy időnként előkerül valakiről egy kompromittáló hangfelvétel, rosszabb esetben kép vagy videó is. Ilyen volt a Borkai-ügy, Gréczy kézimunkázása, a budaörsi polgármester keserves próbálkozása egy örömlánnyal és az egykori jobbikos polgármester anál ajánlata is. Ne legyünk álszentek, ahogy sok mocskot, úgy ezt is Nyugatról honosítottuk, elég csak Clintonra és Monica Lewinsky titkos kis afférjára gondolnunk, aminek tanulsága az lett, hogy az orális szex, nem szex. Most azonban nem várt helyen bukkant fel a szexuális zaklatás vétsége, mégpedig a hágai nemzetközi bíróság főügyésze járt a hírek szerint tilosban, amikor egyik női munkatársát próbálta rávenni egy kis enytyempentyemre. Az ügy pikantériája, hogy a vádlott részben a nemzetközi emberi jogokra szakosodott, így hát pontosan tudnia kell, hogy bűn-e amit elkövetett, vagy sem. Mi magyarok pedig végre morális fölényt szereztünk, amiről levelet is írtunk az érintett hatóságnak.

A hatalom kéz a kézben jár a visszaélésekkel, legyen szó korrupcióról vagy szexuális visszaélésről. Utóbbi mostanában népszerűbb, a korrupcióra már nem nagyon vonja fel senki a szemét, az intim részletek viszont mindenkit érdekelnek. A hágai nemzetközi bíróság főügyésze főhősünk, aki állítólag nyomás alá helyezte kolléganőjét annak érdekében, hogy szexuális együttlétet csikarjon ki belőle. Érdekes módon egyelőre nem a zaklatott fél robbantotta az ügyet, hanem egy kilétét titkoló munkatárs. A hírek szerint pedig a harmincas éveiben járó csinos ügyvédnőt, aki a "nyomást" kapta mindenféle eszközökkel próbálják rávenni, hogy ne emeljen vádat. Főhősünk, Karim Khan viszont tagadja a vádakat, ahogyan az minden visszaélésen kapott ember szokott.

Morálbajnokoskodhatunk végre egy kicsit

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kapva kapott az alkalmon, hogy kicsit lubickoljon a morális fölényben és levelet írt az érintett hivatalnak, melyben azt kérték, hogy addig ne hozzanak semmilyen döntést a jogi ügyekben, amely a bíróság előtt áll, amíg ezt az ügyet nem tisztázták és zárták le. A külügyi szóvivő, Paczolay Máté el is mondta az Indexnek, hogy miért olyan fontos, hogy tisztán lássanak. Véleményük szerint ugyanis

PestiSracok facebook image

Főhősünkről egyébként azt tudni, hogy ha igazak a vádak, akkor vén kecske is megnyalja a sót, ugyanis legalább húsz évvel idősebb lehet áldozatánál a maga 54 évével, egyébként brit származású és a nemzetközi büntetőjogra valamint nemzetközi emberi jogi jogra szakosodott. 2021 óta dolgozik a nemzetközi bíróságon.

Forrás: Index, fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.