Interjút közölt a mai HVG Pardavi Mártával, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökével. A hetilap Portré rovatának mai beszélgetőpartnere természetesen kitörő örömmel fogadta a Sargentini-jelentés elfogadását, továbbra is csikorgó fogakkal harcol a Orbán-rezsim ellen, és arról is beszélt a lapnak, hogy miért viszi magával nyolcéves kisfiát a kormányellenes tüntetésekre.
Pardavi Márta neve széles körben ismert, minden alkalommal észre lehet venni, amikor a magyar fasiszta diktatúra katonacsizmái keményen beletaposnak az emberi jogokba. Minden jól kisportolt, új kalandokat kedvelő migránst örömmel fogadna be hazánkba és Európába, valamint rendkívül sok könnye folyt el már eddig is a hazai elfogadhatatlan állapotok miatt. Arra sajnos sosem kaptunk választ eddig tőle és a Magyar Helsinki Bizottságtól, vagy akár az összes állítólagos jogvédő szervezettől, hogy akkor miért nem emelik fel a hangjukat, amikor magyarokat bántanak, aláznak meg mondjuk Erdélyben, Kárpátalján vagy bárhol a világon. Amikor a magyar kisebbségek jogait kellene védeni, sajnos akkor csendesebben dobog az emberi fájdalmakra oly érzékeny jogvédő szív.
Csökkenne a fenyegetettség?
Pardavi a mai interjúban sem szól a kárpátaljai kisebbségi nyelvhasználatról, fájdalmas felvidéki történetet sem hallhatunk tőle, ellenben nagy örömmel konstatálta ismét, hogy megszavazták a Sargentini-jelentést. Pardavi szerény jellem, így nem a saját érdemüknek tulajdonítja a jelentés elfogadását, ők csupán hozzájárultak a rendkívüli sikerhez:
Sokszor megkapjuk, hogy ha nem verjük úgy a tamtamot, hogy itt micsoda jogállami zűrök vannak, akkor nem is lenne jelentés, és nem erősödne a kormányzati ellenkampány sem. Mintha rajtunk múlna, vagy mi okoztuk volna a problémát. Nevetséges. (…) Ez tényleg a bőrünkre és az életünkre megy. Egy jogvédő szervezetnek pedig az a feladata, hogy ezekre felhívja a figyelmet. Mi nem generáljuk, hanem leírjuk a valóságot. Ha ezt nem tennénk meg, akkor vajon csökkenne a civil társadalmat érő fenyegetettség?
A bizottság társelnöke tehát abszolút elkötelezett, boldogan és önként vett részt hazánk jogtalan megbélyegzésében, és büszke is a hozzájárulásukhoz. A HVG munkatársa azonban nem hagyja, hogy leüljön a téma, így felteszi a bűvös kérdést, melyben érdeklődik, hogy jogvédő munkája miatt nem érték-e atrocitások őt, vagy a családját:
Mi még nem tartunk ott, hogy felgyújtsák az irodaajtónkat vagy leköpjenek az utcán, mint ez Törökországban vagy Lengyelországban megtörténik. Remélem, nem is fogunk ide eljutni. A fiam pedig olyan iskolába jár, ahol nagyon fontos érték a nyitottság, a párbeszéd.
Még nem tartunk ott, mondja Pardavi, de az irány egyértelmű. Azért ez a vaskos diktatúra mégis csak lukas pár helyen, ha mindenhol lehet tüntetni, mindent meg lehet írni, mindent el lehet mondani, és olyan nagylelkűek a keretlegények, hogy még a házat sem gyújtják rá a szegény Pardavi családra. De ez csak rosszabb lesz, hiszen a jogvédő szerint kisfia iskolaválasztásakor aggódó ismerősök felhívták a naiv jogvédő figyelmét, hogy figyeljen, hova íratja a gyereket, mert sok 6-7 éves karlendítős neonáci csemete kipécézi majd, és akkor lesz nagy sírás-rívás:
Nem véletlenül vannak ezek a félelmek, ezek gerjesztésében utazik a kormánypropaganda. Nagyon fontos kérdés, mennyire hagyjuk, hogy elhitessék velünk, van félnivalónk.
Beszélgetni, érvelni
De ha már a kisfiúnál tartunk és a nyitottságnál, pláne a párbeszédnél, akkor érdemes tovább olvasni az interjút. A Magyar Helsinki Bizottság társelnökétől ugyanis megkérdezte az újságíró, hogy nyolcéves kisfiát minek viszi magával a kormányellenes tüntetésekre. Mindenre van válasz, erre több is akadt, hiszen Pardavi Márta elmondása szerint kisbabakorától kezdve együtt mennek, mert a hölgy menni akart, a gyereket meg nem volt kire bízni. Szerinte egy parlament előtti megmozdulás társadalmi esemény a gyereknek. Ez szinte megható, a nyitottság és párbeszéd hullámait meglovagolva még hozzáteszi:
Számára csak a vezető szlogenek szűrődnek le, és, mint egy papagáj, elkezdi ismételni a kormányellenes jelszavakat. De el szoktam mondani, hogy ezt nem mindenki gondolja így, és beszélgetni, érvelni is kell tudni. Nem szeretném, ha gyerekem életét is a politika határozná meg teljesen. Már így is túl sok jutott belőle neki.
Újra kell értelmezni talán a liberális hozzáállást? A gyerek azt csinál, amit akar, ha négyévesen fiú helyett lány akar lenni, legyen. Ezzel viszont nehezen egyeztethető össze, ha valaki egy kisgyereket magával visz politikai megmozdulásokra, ahol pár évesen papagájként hangoztatja a jelszavakat, de elképzeljük, ahogy egy-egy Orbán takarodj! után azért elnézően felemeli a kisujját a felelős édesanya, hogy: jó lesz ez, de azért érvelni is kell majd, kisfiam. Ez a gyerek most már szinte felnőtt, egészen nyolc éves. Nyilván kialakult és megalapozott pártpreferenciái vannak, érvel, gondolkodik, talán politikai programja is van, érthető tehát az anyuka hozzáállása.
Luxusjogász
A gyermeknevelés nehézségein túljutva ismét a fránya politika következett, Pardavi büszkén kijelentette, hogy rájuk nem vonatkozik a “menekültadó”, hiszen az csupán egy “silány jogszabály”, ők csupán abban segítenek, hogy akik hazánkba jönnek, megkapják az őket megillető jogi védelmet. Az interjú végén szóba került, hogy talán egyszerűbb lenne az élete, ha a volt évfolyamtársait követi, akik karriert futottak be a Fideszben, de a jogvédő számára mindig a lelkiismeret dönt:
Nagyon élvezem, hogy a jelenlegi Magyarországon olyan közegben dolgozom, ahol fontos dolgokkal foglalkozunk, és eközben a lelkiismeretünkkel sem kell szembekerülnünk. Jogászként ez egyre inkább luxus.
Pardavi szerint újabban ismét disszidálnak az emberek, nem külföldre költöznek. Ő viszont nem tervez ilyesmit, azonban ideiglenesen előfordulhat, hogy fiával külföldön élnek majd, de legfontosabb, hogy továbbra is kiegyensúlyozott sikeres szemléletű maradjon a kisfia. Ehhez vélhetően jól fog jönni néhány újabb kormányellenes tüntetés, a kiegyensúlyozottság és elfogulatlan hozzáállás ott alakul ki igazán egy kisgyermekben.
Forrás: HVG
Facebook
Twitter
YouTube
RSS