A hiábavalóság vására

Az önmagában ténykérdés, hogy Joe Biden nem alkalmas amerikai, vagy bármilyen elnöknek. Kevés olyan magatehetetlen vezetője volt az Egyesült Államoknak, mint a nyíltan gyámságra szoruló idős úr, aki szellemekkel fog kezet, és gyakrabban mint néha teljesen értelmetlen hangok halmazából próbál mondatokat faragni. Itt jegyezném meg, utóbbi jellegzetesség politikai közösségének magyarországi képviselőire is igaz, csak őket híres szakértőként hivatkozza a sajtó megfelelő helyre kötött része. Mindenesetre Biden megválasztásával az amerikai társadalom eklatáns módon mutatta a be a birodalmak összes válságtünetét, hiszen az öreg Joe beiktatását még a lovát konzullá kinevező Caligula is elismerően szemlélte volna. És mindennek a tetejében a jelölttel ott pózol az éppen soros Soros, mintegy jelezve, a nem is létező hálózat ismét szeletet kér a tortából. Felmerül a kérdés, történt változás Biden visszalépésével?

Kijózanító pofon volt ez, mint mikor a hőzöngő belpesti fotelmetafizikussal szembejön a valóság. Gondolhatnánk, hogy a demokratáknak, de valójában nem. Ahogy Caligula lova a szenátusi szavazás alatt vígan legelészett, úgy Joe Bidenről sem éppen a szorgos munka méh képe él a fejünkben. Persze ha egy-egy időszakra össze is drótozták, a hirtelen jött lucida intervalla-t legfeljebb fia ügyes-bajos dolgainak felgöngyölítésére használta az idősebbik Biden, összességében azonban egy olyan embert, aki szellemekkel társalog, s ami ennél is kínosabb, Putyinként konferálja az ukrajnai végrehajtói kar fejét (akarom mondani, a demokratikusan megválasztott, majd hatalomban felejtett ukrán elnököt), akkor már irányítani is rendkívül nehéz. Biden ciklusa végére olyan mértékig veszítette el a kapcsolatot a valósággal, hogy paradox módon ez adott némi szabadkézszerűséget kormányzásának. Persze ez a szabad kéz nemlétező emberek kezét rázta, miközben a világ legnagyobb atomhatalmának indítógombja fölött lebegett. Azt pedig a Soros-kúrián is tudják, hogy egy megsemmisült világból nehéz pénzt kifacsarni.

Biden elnöksége végére annyira leépült, hogy a mögötte állók számára teljesen irányíthatatlanná vált. Ennek megfelelően a politikailag mindig jól értesült hollywoodi celebek – és demokrata donorok egész sora – vette hirtelen észre a választásokhoz közeledve, hogy az elnök nincs top formában. Kérték, sőt fel is szólították a visszalépésre. Márpedig ha George Clooney politikai tanácsot ad, azt jobb, ha mindenki megfogadja még Amerikában is (nemhogy itt, mucsán, hiszen ő egy Híres Amerikai Színész^TM).

Biden megtette, amit elvártak tőle és visszalépett. Persze nem lennénk meglepve, ha még jövőre is a Fehér Ház kapuját feszegetve próbálna bejutni az irodájába, de ez részletkérdés. Ennél sokkal fontosabb, hogy Jill Biden még be sem tudta tanítani férjének az új választási mondókát, mire kiderült, mi is állt pontosan a Demokrata kutyakomédia mögött: nem sokkal Biden visszalépése után már Alex Soros oldalán vigyorgott az elnökjelölést láthatóan nagyon élvező Kamala Harris.

Kamala Harris elutasítottsága az amerikai társadalomban 2022 óta legfeljebb csak időszakosan tekintett be 50 százalék alá, elfogadottsága pedig soha nem érte el még a 45 százalékot sem– jelenleg pedig mindössze 39 százalékon áll. Ennél összességében még Biden is jobb számokat hozott. Azonban az már világosan látszik, hogy teljesen lényegtelen, hogy az emberek mögötte állnak-e. Az igazán fontos emberek ugyanis őt támogatják, mert most éppen őt kell szeretni. A függetlenül baloldali amerikai sajtó alig néhány órával a bejelentést követően már arról cikkezik, hogy A-listás celebek “tömegei” biztosították támogatásukról Kamala Harrist, a közösségi médiában pedig megkezdődött az új személyiség legyártása az új elnökjelöltnek. Annak a Harrisnek, akit eddig senki nem kedvelt, de most parancsszóra egyesülni kell mögötte. Így megy ez az önálló, független és önazonos véleményvezérekkel.

Ha Biden mögé kell beállni, akkor ő a valaha volt legjobb elnök. Ha a donoroknak éppen Harris-szel van tervük, akkor mögé kell összegyűlni. Az átlag választó pedig teljesen mindegy, hogy mit gondol. Illetve pont, hogy nem: ha nem azt gondolja, amit a mainstream sajtó, az “A-listás celebek”, vagyis végső soron a Demokrata Párt mögött álló gazdasági érdekkör, akiknek csak egy apró szelete a mintegy személyes patrónusként tetszelgő Soros Alex, akkor azok a választók rossz emberek. Nem centristák, függetlenek, netán jobboldaliak. Szélsőjobboldaliak, nacionalisták mi több, nácik. Totaliter fasiszták, mert nem azt gondolják, amit a végrehajtói hatalom mögött álló médiakonglomerátum helyesnek, vagy inkább kívánatosnak vél.

Aggódunk az amerikai demokráciáért, rettegve nézzük a washingtoni jogállam leépítését, a média leuralását, valamint az oligarchák beavatkozását a választásokba. Pressman úr, kérjük tegyen valamit, vessen véget ennek a vészjósló folyamatnak! Hiszen Önre hallgatnak a celebek. Ha nem is egy vacsorára, de legalább egy kapszulás kávéra igazán meghívhatná George Clooneyt.

Fotó: MTI/EPA/Will Oliver