Pesti Srácok

A Honvédkórház visszautasítja Bangóné Borbély Ildikó állításait

A Honvédkórház visszautasítja Bangóné Borbély Ildikó állításait

A Honvédkórház visszautasítja Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus állításait és azt, hogy politikai célok miatt támadják a kórházat, ahol naponta több, mint háromezer beteget látnak el.

Az intézmény ezt arra reagálva írta pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese a nap folyamán sajtótájékoztatón elmondta: pártja feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen egy tavaly ősszel a Honvédkórházban elhunyt beteg ügyében. A szocialista képviselő úgy fogalmazott: annyira kevés a szakorvos az intézményben, hogy életveszélyben lévő betegeket is kénytelenek kórházak között utaztatni. Szerinte ennek lett áldozata tavaly novemberben egy 62 éves nő.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) közlése szerint a kórházban a betegellátás feltételei adottak, jelenleg is jelentős fejlesztések vannak, és a dolgozók anyagi megbecsülését újabb béremelések segítik.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.