Valójában 2004 végén veszítették el a hatalmat a posztkommunisták Magyarországon, akkor, amikor az MSZP és az SZDSZ frakciója miniszterelnökké választotta Gyurcsány Ferencet. Na nem azért, mert az Apró-klán vagy Gyurcsány Ferenc nem lett volna maga is a megtestesült posztkommunizmus, hanem azért, mert a kommunisták túlélő hálózatai addig egy állandóan megújuló, de kiegyensúlyozott megegyezésrendszer alapján osztoztak meg a zsákmányon. A régiek közül szinte senkinek nem engedték el a kezét. Még olyanok is voltak köztük, akik éreztek némi, korlátozott felelősséget az országért és az emberekért. Sőt olyanok is, akik a maguk érthetetlen módján kedvelték ezt az országot. Na, tőlük szabadult meg először Gyurcsány. És ő soha többet nem egyezkedett az MSZP-vel sem. Szinte teljesen megszűnt az addigi hatalommegosztás, az Apró-klán birtokolt minden hatalmat Magyarországon.
A “mélyállam” és a “mélygazdaság” első 12 éve
A rendszerváltás előtt és alatt végül is az MSZMP pártelitjének második, harmadik vonala és az egyszerűség kedvéért titkosszolgálatinak nevezhető, akkor már jelentős gazdasági hatalommal is bíró elit megegyezett a Nyugattal, hogy az ország átadása és kirabolhatóságának biztosítása ellenében nemcsak elkerülhetik a büntetőjogi felelősségre vonást, hanem még gazdasági és politikai tekintetben is túlélők lehetnek. A felszínen lezajló rendszerváltással egyidejűleg azonnal létrejött egy “mélyállam” és egy olyan “mélygazdaság”, amely uralma alá hajtotta azonnal a demokráciát, és az államapparátust. A demokratikus intézményrendszer és a jogállam azért valamennyire működött, volt némi kormányzásra lehetőség, a felszíni rendszer még az MDF kormány idején sem volt teljesen bénult, de ez egy irányított demokrácia volt. Létrehozói szándéka szerint, a demokrácia díszleteinek teljesen el kellett volna takarnia a létezésük bizonyítékait.
A választások teljes megbundázásának lehetőségével a mélyállam nem rendelkezett, ezért a kormányzat mindvégig választásokon leváltható maradt. Persze a “Hálózat” ellenségeinek, a politikai jobboldalnak nagyon korlátozottak voltak a lehetőségei, de nem tudták teljesen ellehetetleníteni a működését. Részben mert a nyugatiak nem akarták, hogy a posztkommunistáknak ne legyen alternatívájuk, részben pedig azért, mert a rendszerváltás annyira rosszul sikerült, hogy a 100 százalék közeli sajtófölényük ellenére sem tudtak elegendő embert meggyőzni arról, hogy szélsőjobboldali veszély van. Ezért hát a látható politikai elit folyamatosan harcban állt a mélyállammal, és a mélygazdasággal, még akkor is, amikor a Hálózat volt kormányon. Hiszen az MSZP és az SZDSZ vezetése, hiába volt része a hálózatnak, annak nem volt gazdag prominens tagja, sőt jelentős részük volt egykor ügynöke a rendszernek, ezért erősen zsarolható volt. Még Horn Gyula, az MSZP rendszerváltás utáni történetének egyetlen igazán erős politikusa sem volt képes tartós politikai koalíciót létrehozni a látható politikai világban a saját mélyállamának megrendszabályozására. De ő legalább megpróbálta, habár lehet, hogy ez is a róla szőtt legenda része.
Budapest, 2004. december 5.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára Anna nevű lányával kijön az 59-es szavazókör szavazófülkéjéből az Áldás utcai Általános Iskolában, amikor országos ügydöntő népszavazást rendeztek a kettős állampolgárságról és a kórházak privatizációjáról.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Demográfiai és szociológiai okokból a Hálózat azonban öregedett és széttöredezett, és ez egyre jobban megnehezítette a vele való egyezkedést. A mélyállamban és a mélygazdaságban egyre több szakadár csoport jelent meg, amely nem tartotta be az ország kirablását szabályozó korábbi megállapodásokat. 1994-ben is rázúdult a Hálózat rablóhordája az országra, de akkor még a régiek vissza tudták szerezni az ellenőrzés egy részét. 2002 után azonban erős miniszterelnök híján a sokkal jobb állapotban lévő és ezért sokkal több elrabolható vagyonnal rendelkező országban tulajdonképpen elszabadult a pokol. Igazi vadkelet volt, de ekkor már nem a KGB és a keleti maffiák fújták a passzátszelet, hanem a helyi oligarchák és az a rengetek ifjú janicsár, aki szintén oligarchaságról álmodott. A dolgot tragikussá az tette, hogy az SZDSZ “Ne csak lopj, hanem árts is!” elve közvetlenül tette működésképtelenné a kormányzást. A kormányzat egyre rosszabb feltételek mellett zálogosította el az ország majd csak jövőben létrejövő javait.
Az MSZP és a “Hálózat” elöregedése
Gyurcsány Ferenc személyében a mélyállam és a mélygazdaság, illetve az MSZP szellemileg hátrányos helyzetű 3 vonala választott miniszterelnököt. Pechjükre egy olyan kiváló politikai machinátort, aki elsőrendű tehetség a hatalom megszerzésében és jó a hatalom megtartásában, viszont súlyos kormányzási fogyatékos. Nem is tudja értelmezni ezt a fogalmat, semmit nem ért a világ működéséből a hatalomtechnikán kívül, totálisan alkalmatlan arra a pozícióra, amelyre annyira vágyik most is. Gyurcsány hatalomra kerülésével végleg és visszavonhatatlanul megszűnt a posztkommunista gazdasági és politikai csoportok közötti érdekegyeztetési rendszer. Korábban ezen a rendszeren keresztül szivárogtak fel a problémák és a kérések a kormányzathoz, az államapparátushoz a helyi szocialistáktól, az önállóan nem elég nagy gazdasági szereplőktől. Innen futottak be a “pártközpontba” azok az információk, amelyek alapján a szocialista párt vezetése és az állapparátus, nagyobb ügyekben pedig a politika legfelsőbb szintje védte az MSZP magasabb szintű érdekeit. Ehhez a “Hálózathoz” voltak becsatornázva az MSZP pártállamtól örökölt csak megyei, települési szinten kezelhető struktúrái, a helyi nyugdíjas klubok, a szakszervezetek helyi maradványai, a régi elvtársak laza munkahelyi kapcsolatrendszerei, az egykori úttörővezetők, balos tanárok, a megyei focicsapatok és horgászegyesületek aktív tagjai. Gyakorlatilag mindenki, aki ismert valakit, és akit ismert valaki a mozgalomból.
Az MSZP eredeti vezetőinek fejében ez a hálózat volt a “párt”. Attól függetlenül, hogy Kovács László vagy Lendvai Ildikó mindig is a saját hatalmi és anyagi érdekeit tartotta szem előtt, a világképükben ott voltak valahol a “dolgozók” (A Kádár-rendszer ironikussá vált kifejezése volt ez az “emberekre”.), az emberek, akiknek a dolgait, hétköznapi érdekeit valahogy kezelni kell, hogy ne legyen újra 1956. A posztkádári elit egyetlen biztos tudása ez volt, valahogy be kell fogni az emberek száját, mert azok enni, inni, lakni, nyaralni akarnak és megvadulnak, ha azt valaki elveszi tőlük.
Szekszárd, 2006. március 10.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje beszél Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központban, ahol kampány nagygyűlést tartottak.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Ez volt a 2002-es győzelem kulcsa, ez az ígéret, hogy a hetvenes évek hangulatát beidézve el tudták hitetni az emberekkel, hogy visszajön az az életszínvonal és főleg az akkori létbiztonság. A baj az volt, hogy az MSZP elitjének semmiféle elképzelése sem volt arra, hogy tartósan hogy lesznek képesek a maguk által “túltolt” igényeket kielégíteni. Semmiféle terv nem volt a kormányzásra. Nem csak azért, mert nem gondolták, hogy nyernek, hanem azért sem, mert ez az elit nem rendelkezett olyan készségekkel, amelyek a kormányzáshoz kellenek egy kapitalista demokráciában. Kiss Péter jelölésével azt remélték, hogy egy erős beágyazott miniszterelnök visszaszerzi az MSZP hatalmi pozícióit a szétesett államigazgatásban, és a párt támogatásával egy túlélést lehetővé tévő alkura kényszeríti a mélygazdaság szereplőit.
Gyurcsány Ferenc a “köztársaság” királya
A Gyurcsány-probléma kezelésére nem volt ötletük. Tudták, hogy az Apró-klán erős, de azt nem gondolták, hogy hatalomtechnikában erősebb, mint az MSZP. És azt sem gondolta volna senki sem közülük, hogy Gyurcsány igazi bázisa az SZDSZ lesz. Az közismert, habár gyakran elfelejtett tény, hogy az MSZP és az SZDSZ elitje egészen szélsőséges mértékben undorodott egymástól. A szocialisták is pont ugyanazt a megvetést és lenézték kapták, mint a nemzeti oldal, csak a hatalmi érdek tartotta össze őket. Az SZDSZ mindenkori vezetői soha nem tartották meg az adott szavukat, soha nem lehetett velük megosztozni a rablott holmikon, semmiféle empátiát nem mutattak soha a “szövetségeseik” felé. Az SZDSZ még az MSZP vezetői szerint is egy magyarellenes párt volt. Gyurcsány 2004 és 2006 között teljesen szétzilálta az MSZP kapcsolatrendszerét, társadalmi beágyazottságát. Minden döntést maga hozott meg, sokkal nagyobb hatalomkoncentrációt valósított meg, mint ami akár a Kádár-rendszer utolsó húsz évében lehetségesnek tűnt. Sőt még annál is sokkal többet, mint amennyivel a liberális propagandamédia hamisan vádolni szokta a jelenlegi miniszterelnököt. A szétesett kormányzást a kormányzás teljes hiánya váltotta fel.
Szekszárd, 2006. március 10.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje bemutatja Halmai Gáborné képviselőjelöltet Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központban, ahol kampány nagygyűlést tartottak.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Minden döntést az Apró-klán hozott meg és a miniszterelnök közvetlen alvezérei. Ők, nem is túl sokan az államigazgatás és a politika legfelsőbb posztjain voltak, és semmit nem láttak lefelé. A miniszterelnök pszichológiai klónjai voltak hatalomtechnikai értelemben is. A Gyurcsány-kormányzás hatalomgyakorlás volt csupán, a miniszterelnök bármikor bárkivel tudta érzékeltetni, hogy korlátlan a hatalma. Bármikor bárki rá tudta venni arra, hogy bármit megakadályozzon, hogy demonstrálja az omnipotenciáját, de pozitív utasítások kiadására nem volt képes. Élvezte, hogy dolgoztathat mindenkit, de semmiféle összefogott cél kijelölésére nem volt alkalmas. Eszébe sem jutott, hogy ilyesmire szükség lenne egyáltalán. Zseniálisan kiegyensúlyozta a pártban zajló folyamatokat és hagyta, hogy a mélygazdaság mindent megszerezzen, amit akar. Ez a két dolog elég volt a hatalomban maradásához.
Gyurcsány, az Apró-klán megszüntette a mélyállam kontrollját a mélygazdaság felett. 2006 elején a magyar állam napi 11 milliárd forint hitel felvételére kényszerült, hogy fenntartsa működését, a működés látszatát. Az SZDSZ pedig boldogan támogatta ebben, mert a magyarság teljes megroppanását, pusztulását várta a gyurcsányi hatalomgyakorlás eredményeként.
A közelgő választás fenyegetése miatt már mindenki csak a túlélésre játszott. De a hatalomféltés még egyszer összehozta a mélyállam, a mélygazdaság képviselőit, még egyszer utoljára összekapaszkodott a vidéki kisemberekből álló hálózat. És még szinte teljes volt a propagandasajtó uralma. Az MSZP hatalomból történő kikapcsolása szociológiailag azt eredményezte, hogy a szocialista politikusok nem lophattak annyit, amennyit szerettek volna, sokan csak a fizetésükre és a szolgálati autójukra számíthattak, többségüknek semmiféle menekülőútja nem maradt. Nagy részük tényleg annyira hülye volt, hogy újdonság volt számára Gyurcsány beszédének fő üzenete Őszödön, abban a hitben voltak, hogy Ferencnek van terve, Ferenc kormányoz és nem hagyja cserben őket.
Vezető kép: MTI Fotó/Honéczy Barnabás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS