Pesti Srácok

A Jobbik alelnöke is összefogna Gyurcsányékkal

A Jobbik alelnöke is összefogna Gyurcsányékkal

Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője és elnökségi tagja is megerősítette, hogy készül az együttműködés a bukott baloldali pártok és a Jobbik között - ez derült ki a politikus hétfői sajtótájékoztatóján, melyről az Origo írt. Az M1 kérdésére válaszolva Ander azt mondta: a becsületes "baloldali politikusokkal" fognának össze. Nem ez az első nyilvánvaló jele annak, hogy a Jobbik teljes mértékben balliberális párttá vált (pusztán az antiszemitizmust tartotta meg); korábban a zsidó származású országgyűlési képviselőket listázni akaró frakcióvezető, Gyöngyösi Márton mondta azt, hogy az "ördög öreganyjával" is együttműködnének, így természetesen Gyurcsány Ferenccel is.

Ander Balázs, amikor a köztelevízió riportere megkérdezte tőle, egyetért-e a DK-val való együttműködéssel, azt válaszolta, hogy a becsületes baloldali politikusokkal együttműködne.

Nem ez volt az első bizonyíték arra, hogy a Jobbik belemenne egy összellenzéki együttműködésbe. Portálunk számolt be elsőként a hírről, miszerint a január eleji ellenzéki tüntetést megelőzően összejöttek az ellenzéki pártok és a Soros-közeli szervezetek képviselői, és egy konkrét forgatókönyvet dolgoztak ki arra, hogyan akarnak majd pár nap múlva spontánul tüntetni. A Jobbik már ekkor kooperált a balliberális erőkkel: az egykori radikális párttól Kálló Gergely jobbikos választókerületi elnök jelent meg. A megmozduláson pedig Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke bejelentette, hogy az ellenzéknek egy közös listával (Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP) kellene nekifutnia az európai parlamenti választásnak. Ezt követően a korábban még a zsidó képviselőket listázni akaró Gyöngyösi Márton jobbikos elnökhelyettes nem késlekedett sokat, és egy lapinterjúban leszögezte, hogy

PestiSracok facebook image

Gyöngyösi volt az, aki néhány éve a Parlamentben azt mondta, hogy itt az ideje annak, hogy felmérjék, hogy a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány zsidó származású ember van, mert szerinte ők "bizonyos" nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Gyöngyösit egyébként korábban Steiner Pál budapesti szocialista országgyűlési képviselő fel is jelentette holokauszttagadásért, mert kétségbe vonta és "a számok körüli fantasztikus üzletnek" nevezte a második világháború zsidó áldozatainak számát.

A budapesti demonstráció mellett Tapolcán együtt mutatkozott a jobbikos Rig Lajos és a szocialista Mesterházy Attila. Gyöngyösi mellett a legerősebb megnyilvánulást Mirkóczki Ádám kommunikációs igazgató tette, aki Soros hetilapjában gyakorlatilag bocsánatot kért a balliberálisoktól a választási stratégiájukért. A politikus nyilvánvalóvá tette, hogy ő is az egységfront felé hajlik, mert szerinte az ellenzék pártjainak "most nem egymással kell hadakozniuk".

Jakab Péter jobbikos képviselő is csatlakozott a sorba, aki decemberben már egy színpadon tüntett a szocialista Varga Lászlóval Miskolcon. Ezt megfejelve közösségi oldalán megosztott egy képet, amelyen az látható, ahogy a térség szocialista országgyűlési képviselőjével beszéli meg a közös stratégiát egy kávé mellett.

Forrás: Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.