Pesti Srácok

A Jobbik elnöke nem tudja, mit csinál a svéd-finn NATO-csatlakozást vizsgáló delegáció, de "befeszülésnek" tartja kiküldetésüket (Videó)

Mintha Cseh Katalin összest hallgatnánk, olyan tankönyvi módon mondta fel a brüsszeli kötelező összest Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke. Az egykoron nemzeti érzelműnek reklámozott párt vezetője szerint ugyanis a Magyarországra érkező, például uniós vizsgálóbizottságok tevékenységében nem lát kivetni valót, a magyar Országgyűlés Svédországba, valamint Finnországba küldött delegációját azonban "befeszülésnek" tartja. A Magyarországot szándékosan rossz színben feltüntető nyilatkozatok és politikai viták lezárására indított delegáció kapcsán Gyöngyösi elmondta, fogalma sincs, hogy mit csinál a bizottság, de szerinte semmi látnivaló nincs a két tagjelölt ország kapcsán, Magyarországnak pedig szépen csendben, feltételek nélkül ratifikálnia kellene a csatlakozásukat. Személyes anekdotával is kedveskedett a politikus, aki elmondta, 2014-ben, amikor már szintén harctéri cselekmények zajlottak Ukrajnában, még Oroszországgal szimpatizált, de ez mára csak úgy elmúlt, és már elkötelezett Zelenszkij- drukkeré vált ő és pártja is.

Fotó:MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.